Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-18 / 25. szám

és a legtermészetesebb hajlamokat is a szivekből — sok esetben — kiirtatta? — Nem azt mutatja-e, ama általánosan elterjedt vallás- és egyháziatlanság; a sz.-írásban és hitigazságokbani járatlanság és tudatlanság • a fennt úgy mint alant tapasztalható földhöz ragadt anyagiasság, mely semmi jóért, szépért, semmi isteni eszmékért lelkesülni, önzetlenül áldozni nem tud ?! Azon tiszt, barátaimat, kik egy kissé tán nagyon is erőseknek találnák e vonásokat, melyeket vallás-erkölcsi életünk jelenlegi képéhez használtam, szabadjon figyelraöket reá fordítani, a naponként szaporodó házasság-elválási perek nagy számára ; ama temérdek gyermeksikkasztási fertelmekre, melyek egyes vidékeken s községekben régóta űzetnek ugyan, de mai napság már oda is terjedni kezdenek, hol eddig e bűnténytől iszonyodtak; szabadjon reá mutatni, a családi élet azon rákfenéjére, mely a régi patriarchalis viszonyokat többé nem tisztelve : a még gyakran meg sem őszült családfők kezeiből a kormánybotot kicsavarja, erőtlen gyengeségében az elaggott anyát éhezni hagyja s halálát türelmetlenül várja; — figyelmeztetni amaz általános corruptióra, mely nem átalja hazáját, testvérét megcsalni, meglopni, saját meggyőződését áruba bocsátani stb. stb. — S ha mindezekhez hozzá vesszük a Horváth Sándor barátunk értekezésében is felemlített elszomorító tények mellé meg azon leverő tapasztalatunkat is: hogy mily közömbös a vegyes házasságok kötésénél a prot. fél születendő gyermekeinek vallásos nevelése iránt; mily gyakoriak még az áttérések is itt-ott; miként nem tud az áldásos gyámintézet ügye egyházhiveink között mélyebb gyökeret verni, nem is emlitve, hogy a pogányok térítési ügye eszünk ágában sincs s egy pillanatra se nyomja — még a jobbak lelkét sein s nem háborgatja őket; mondom, ha mindezeket egybe vetjük, ki mondhatja, hogy a kép, melyet egyház-hiveinkuek vallás-erkölcsi életéről vettem, túlrikitó sziliekkel van festve? Nem hunytam be távolról se szemeimet, midőn honi egyházi életünk e miasmás légkörébe leszállottam ; s látom igenis a humanismusnak áldásos intézkedéseit az emberi nyomor enyhítésére, a tudományok előbb vitelére, s a neveié és képzettség általánosítására. Ám de bocsássanak meg Önök, ha én mindezeket nem azon talajon, nem a vallás kőszikláján felépült erős váraknak tekinthetem, hanem csak a divatáramlás által összehordott homokzátonyon összehevenyé-I szettfakunyhóknak tartom, melyek a legelső szélroham, vagy az ellenkező divat-áram által ismét tova sodortatnak. Tisztelet ugyan a fennkölt szellemű Palóci Horváth Máriáknak, Királyföldieknek, Zsedényieknek, Zsivorákuak, kiknek önzetlen áldozatkészségéhez távolról sem férhet semmi kétség ; sőt méltó példányképei lehetnek a távol jövőben is, az igaz prot. buzgóság és önfeláldozó szeretetnek! Nekem ugy tetszik, hogy áldozatkészségünk általjában véve, nem a szegény evangeliumi özvegyasszonynak fillérje, melyet szerényen a templom ládájába csúsztatott, hanem a kérkedő farizeusok pénze, mely csörtetve hull az' áldozatok perselyébe. Yagy tud-e a mostani világ, legalább nálunk, könyörülni hivalkodás nélkül, jót tenni önzés nélkül, nyomort enyhíteni tékozlás ós testi élvhajhászás nélkül, melyek után még gyakran morzsák sem jutnak a gazdag asztalokról a szerencsétlen nyomorult Lázároknak? Ám de — ellenvethetné valaki — nem úgy volt e ez mindig, s nem igy van ós lesz-e mindenütt ; hogy a test az ő vágyaival és bűnös kívánságaival a lélek felett uralkodik ? S a feslettsógnek és erkölcsi romlottságnak ma sem találkozunk ijesztőbb példáival, mint a régebbi századokban; sőt az Albák, Caraffák ós Heynauok faja úgy latszik, még is máikiveszett a nagy emberi családból; különösen a mai felvilágosult keresztyén államokban lehetetlenekké váltak! Hogy angyaltiszta erényesség, Jézus óta senki fiában nem volt s nem is lesz jövendő korban sem, mig az ember ember marad az igaz; de hogy az erkölcsi léhaság, romlottság, a vallás- és egyház iránti közömbösség, sőt gyűlölség is, annyira lábra kapott volna, mint azt itt-ott ma, ós fájdalom nálunk is tapasztaljuk: azt sem a keresztyénség első századaiban, sem a mai tisztán prot. államokban nem észlelhetni, hanem igen is ott és akkor, midőn a római papisinus és hierarchiája az igaz tant meghamisítva, a lelkeket bilincsekbe verte, az egyházi élet pezsgését elfojtotta és fejlődésében örökre megakasztotta ; szemlélhetjük ezt az egyh. történelem középkorának sötét lapjain s a mai túlnyomólag katholikus államokban. De a mai hazai prot. egyházunkban sem volt ez még csak nem sokkal ezelőtt is igy ! Bizonyítja ezt ama hit- hősök serege, kik a reformatio ólta egész a mult század végéig vallásukért mindent kockáztattak ; életüket feláldozták, vagyo! nukat úgy a külföldi egyetemeken gazdag stipendi-