Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-04 / 23. szám

hozandjuk. Végül Bakody orvos úr, az egyik főalapitója és támasza ezen intézetnek nyilvánitá köszönetét, mindazoknak, kik ezen intézet felvirágoztatásában munkásak, különösen pedig a magukat oly igen kitüntető diakonissák iránt. Az ünnepély Török úr zárímájával az énekkar énekével végeztetett be. * Nem akarunk ugyan egy egész egyházkerületi közgyűlést igazságtalansággal vádolni, s reményijük, hogy az alább következő sérelmi panaszra megadatik az illető helyről a megnyugtató felvilágosítás ; de mégis kötelességünknek ismerjük, hogy egy oly panasznak, mely, ha valóságon alapul, hazánk egyik fő iskolájának lelkésznövendékei érdekében méltán emeltetik, helyet adjunk, közöljük e következő felszólalást : A tiszántúli egyházkerület canona szerint senki második vizsgára nem mehet, mig egy évi segédlelkészi szolgálatáról bizonyítványt nem tud felmutatni. Ezen régi törvényt azonban a gyakorlat már évek óta oda módositá, hogy a Patakon vagy másutt juliusban első vizsgát tett egyének a következő év ápril havában letehették Debrecenben a második vizsgát, de nem kapták kézhez bizonyítványukat, mig egy egész évet, mint káplánok, ki nem töltöttek. Ezen gyakorlat egyesité magában az igazsággal, törvénynyel a méltányosságot, mert az év letelte előtt nem volt az illető választható azon törvény alapján, hogy senki addig rendes lelkész nem lehet, mig a 2-ik vizsgáróli bizonyítványát fel nem mutatja, másrészről azonban a különben is hosszas pályát, különösen a senkitől nem irigyelhető kápláni éveket nem kellett önhibáján kivül még egy évvel szaporítani a papjelöltnek. De mi történt? Az april hóban tartott közgyűlés előtt egy hónappal, tehát már akkor, midőn egy lelkiismeretesen készülő ember, ha nem teljesen de mindenesetre nagyobb részint elkészült a vizsgára, megérkezik Révész Bálint püspök ur rendelete, melyben „hogy az anomaliának végre eleje vétessék," mindazokat, kik egy teljes évi káplánságról szóló bizonyítványt nem tudnak felmutatni: a vizsgától határozottan eltiltja. Azon segédlelkészek, kiket ezen ügy érdekelt, kik ezen leirat által egy évet láttak életökből kitöröltetni, kiktől egy évig még a sovány remény is elvétetett, hogy talán 13 évi küzdésök után ez az év lesz, mely a jutalmat meghozza, — ezek mondom jártak egyik befolyásos egyéntől a másikhoz, mind hiába. Ki merne valamit tenni a püspöki rendelet ellen ? Következik a vizsga s közgyűlés ápr. 20. s következő napjain, s íme egy Debrecenben végzett ifjú, ki a segédlelkészi szolgálatra mult aug. hóban, tehát később lett felhatalmazva, mint a Patakról jött iljak, — vizsgára bocsáttatik!! És a nagytiszt, urak nagyobbrésze, tudva a patakiak helyzetét, vizsgátóli eltiltatását, e nagy igazságtalanság elkövetésénél elhallgat, kivéve egyet nt. Kozma József, felső-szabolcsi esperes urat, kiben nem volt kellő türelem, méltó kifakadás nélkül végignézni e méltatlanakságot. De mit tehet egy ember szava ott, hol az előítélet, az ellenszenv más iskola növendékei iránt oly erős, mint Debrecenben ? Tegyék önök Uraim kezöket szívökre, s vessenek számot magokkal: Krisztus szolgáihoz illő dolog volt é ez ? Vagy nem jobb volna é — hiszen hatalmukban áll — határozottan kitiltani a tiszántúli egyházkerületből minden más iskola növendékét, ha őket mint kóranyagot ugy tekintik az egyház testében, s ha pályájuk elejétől kezdve homlokukra ' akarják sütni a júdás bélyeget ? Mindenesetre egyenesebb eljárás volna fel nem fogadni az egyházkerület testének tagjai közzé, mint ilyen méltánytalanságokat követni el rajtuk. KASTÉLYI. UH? Kérelem a hazai tanintézetek igazgatóságaihoz. Tisztelettel kérjük a hazai, de különösen a protestáns tanintézetek igazgatóságait, szíveskedjenek a jelen tanévre szóló tudósitványukat, mihelyt megjelennek, hozzánk ismertetés végett beküldeni. Budapesten 1876. Junius 1-sején. A „Prot. egyházi és iskolailap" szerkesztősége. NECROLOG. Simon Péter emlékezete. Mikor Krisztus menybemenetele emlékünnepén legtöbb lelkész az örökkévalóságról beszélt híveinek a templomban, a pesti evangyelmi egyházmegyébe kebelezett b é n y e i egyháznak fiatal lelkésze, akkor tartott lelkével az örökkévalóság felé. Ez ünnep dél előtti 11 óra táján szenvedett ki. Még az ünnepet megelőző nap reggelén vidáman felkelve, az isteni tisztelet után, paradicsommá alakított kertjében dolgozgatott. Egyszerre nyakszirtje táján fájdalmat kezdett érezni, mely a fejbe kezdett átmenni-. Ágybafekvés által akarta elejét venni a fájdalmaknak. Orvost nem hivatott, mert ily fájdalom a verőfényen végzett kerti munka folytán máskor is megtámadta. De jött az este — a fájdalom nemcsak hogy nem szűnt meg, de sőt fokozódott, rohamos görcsökké változva. Éjfél után lett küldve a majdnem két órányira lakó orvosért, a ki midőn megérkezett önkívületben találta a szenvedőt. A baj nem volt egyszerű vértorlat. Mire az orvos haza ért s az orvosság megjött — Simon Péter, a bényei egyháznak apostoli buzgóságu lelkésze már meg volt halva. A templomban ünneplő gyülekezet , isteni tiszteletét egyszerűségben a lelkészszel egyenlő buzgóság miatt köztiszteletben alló tanítóval végezve, legelső dolgának tartotta lelkésze után tudakozódni, a kiről tudta, hogy fontos ok nélkül soha sem marad el hivatala teljesítésétől s a kit még az előbbi napon kint a határban sétálni s kedves ke rtjében dolgozgatni látott. A szomorú hírt, mely már ekkor valóságon alapult nem akarta a hívő sereg elhinni, a paplak felé tartott, hogy a hír mibenlétéről tudomást szerezzen magá. nak. Ott azonban oly jelenet fejlődött, aminő ritkán látható. A nép, meghalt lelkésze felett annak nejével s gyermekeivel könnyekre s jajveszékelésre fakadt. A te-