Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-04 / 23. szám

kodás, vásárokon való nyerészkedés stb., és nem nagyobb hátrányára, s tekintély csorbítására vágynák e ezek a lelkipásztori hivatalnak? pedig hány meg hány lelkész cselekszi mind ezeket a 80-ik cánon tilalmának dacára ? és hány lelkész tart vadászebeket, hány ir dalt, és dalol, tánczol, zenél stb ? melyek mind tiltva vágynák ; hány lelkész jár divatszerü világias öltönyben? hány tanusko dik, nem csak lelkész és tanitó érdekében — mint a 80 ik cánon megengedi — de egy világi énekért és törvényszék előtt? — pedig ez tiltva van!! Hát ezek és ilyesmik ellen nem érvényes a canon ? csak a postamesterség ellen ? ? „Adom neked tanácsul, hogy ezen gyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss" Jel. Jll, 18 — Mikola, 1876. május 20. SZILÁGYI JÓZSEF, mikolai ref. lelkész. Felelet az „Evangyéliomi Prot. Lap" nt. szerkesztőjének. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" folyó évi 18-dik számában hozta az én tudósításomat a szatmári ref. egyházmegye tavaszi gyűléséről. Minthogy a gyűlésnek némely határozatai nem valának ínyére a Debrecenben megjelenő igen tisztelt „Evangyéliomi Lapnak," jónak látta a nt. szerkesztőség e tudósításból három pontot kimarkolni, s azokat az Ev. Lap olvasó közönségének a következőkép bemutatni: „Szatmár, itt tartatott apr. 6-kán a ref. egyházmegye közgyűlése. Illyés István főjegyző egyházi-tanácsbirói székre meg választatott s feleskettetett. Az államsegély kiosztásában hozott határozat a debreceni kollégiomtól a 8000 forintot elvonja (ugyan mivel fogják pótolni aztán ?) az énekes könyvet míg uj nem jő létre, jelen állapotában megtartani óhajtja 0 („P. E. I. L.") Ha e nagyon is kurta értesítés a határozat kivonatát közölné csupán : elhallgattam volna egyszerűen; de miután a nt szerkesztőség, az államsegély szétosztására hozott határozat után zárjel között szükségesnek látta azon kérdést intézni, hogy ha a debreceni kollégiomtól a 8000 forintot elvonják, ugyan mivelfogják pótolni aztán? kénytelen vagyok feleletül értésére adni a nt. szerkesztőségnek, hogy közös segélylyel, saját zsebünkből, szám- és birtokaránylag a mennyi reánk esni fog, a mint fizetünk jelenben is ; mig azok a gazdag egyházmegyék, melyek az őket nem illető (nem szűkölködőknek adott) államsegélyt elvonják ezektől; és így a szegényekkel akarják fizettetni azt, amit ők maguk a mint hallik szégyenletesen, vagy sehogy sem fizetnek. Hiszen világos példa erre az egyházkerületileg megállapított két krajcáros lélekadó, melyet a mi szegény szatmári egyházmegyénk folyvást pontosan fizetett és fizet ma is, mig némely egyházmegyék a I dúsgazdagok, oda sem néznek neki, adnak a mit akar! nak, vagy éppen semmit. Fájt tehát ugy látszik Debrecenben az, hogy a szatmári egyházmegye határozatában megtagadja a főiskolától az államsegélyből eddig is jogtalanul elvont egy harmadot. Hát az kérdem: nem fájhatott az egyes szegényebb egyházmegyének, hogy mig egyrészről küldöttségre bizták a főt. egyház kerületen az államsegély hová lee dő fordítás vagy mikénti felosztás tervezését: más részről a gyűlés' be sem várva, már előlegesen elvették a 8000 forintot a főisko'ának? Vagy az ily önkényes eljárást meg se kellene hallani a fócustól távolabb eső egyházmegyéknek ? Fájdalom ! meg halljuk biz azt, bár ha nem szeretik is Debrecenben. A feltett kérdésre mondhatnók feleletül azt is, hogy: semmivel, mert hiszen az az elvont segély nem jogos illetéke a főiskolának ; az csupán szegényeknek van adományozva, az a főiskolát nem illetheti. Hát míg az államsegély nem volt, mivel és honnan pótoltattak a főiskola szükségei ?! Viszont kérdésül feltehetnők mi is azt: ugyan hol vették azt a jogot, hogy a főiskola részére egy harmadot levonjanak az államsegélyből. De ha ezt mondanók egyenesen irigységgel és rosz akarattal vádoltatnánk. Mi ezt nem akarjuk • nem vagyunk annyira önzők. Egyházmegyénk nem önérdekből, nem is boszúból, de a tiszta igazság elvénél fogja kívánja elvonni a debreceni főiskolától ezen őt nem illető segélyt. Hiszen az csupán szegény egyházak, iskolák és belhivatalnokok számára adományoztatott. A nevezett főiskola pedig, a melynek javára folyvást szép összegeket hagyományoznak egyes buzgó hitrokonok : talán szégyenlené ha a szegények számára adott s tőlük elvont segélylyel pótolná szükségeit ? ! Emlékszem, hogy az „Ev. Lap" nt. szerkesztője becses lapja hasábjain a nagybányai egyházmegyének az államsegély kiosztására hozott hason tartalmú határozatára vonatkozólag egy csillag alatt jónak látta a közlemény után a lap aljára oda iktatni, hogy: „aközponti főiskola emelése egyik fődolog." Ez teljesen igaz; csak hogy nem ily eljárással kell emelni a főiskolát, nem a szegényektől elvont segélyből, hanem saját zsebünkből szám és birtok aránylag ; ez leend az igazság. Hasztalan neveljük a fényes főiskolába urfiaknak a leendő lelkipásztorokat, ha onnat kijőve két-háromszáz forintos nyomorult eklézsiákban kelletik tengődniök és leélni napjaikat ; mert hiszen nem lehet mindenki debreczeni vagy böszörményi pap. Segéljük tehát a gyengéket, a szegényebbeket, és ne vonjuk el tőlük az őket jogosan megillető segélyt; ez a méltányosság. Az igazság érdekében szükségesnek láttam a felvetett kérdésre a felelettel szolgálni. KALÓS PÉTER, tiszabecsi ref. lelkész. 46*