Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-05-28 / 22. szám
3Iég egy válasz Bokor ur szavazatjoga és gyámoldaügyére, a bel.-somogyi egyházmegyében. (Vége.) Azt mondja B., hogy 2 arany jutalomra 3 pályamunka érkezett be s egyik „legjobb"-nak Ítéltetvén, midőn kisült, hogy tanitó irta, elvettetett, s az ügy ismét pangott. Mennyi valótlanság e néhány sorban! Igaz, hogy B. ur pályamunkája Ítéltetett a 3 rosz közül legkevésbbé rosznak; az is igaz, hogy a 2 aranyat oda kelle Ítélnünk neki, miután nem lett kikötve, hogy absolute jó műnek adassék ki csupán : ámde ama Lábodon tartott bizottsági értekezletnek, csak egyik feladata volt a pályabért oda ítélni: a másik és fő : gyámoldai tervjavaslatot készíteni ; s miután a bizottság sem utasítva nem volt, sem józanul feladatának nem tekinthette, csakis a pályamunkák alapján készíteni gyámoldai tervet, s miután B. ur terve tárgyismeret, combinátíó és körültekintés nélkül csupán saját tárházából előhozott kezdetleges munka volt, ellenben egyik bizottsági tag az ügy érdekéért, névnélkül, de az összes magyarországi ismeretes gyámoldai szabályok beszerzése, Szemere külföldi utazásában felhordott számos anyag felhasználása, s az egyházmegye viszonyához alkalmazottan felhasználása mellett, szóval körültekintőleg s számítási alapon készült művet mutatott be, a bizottság nem csupán elvetette B. ur müvét, s azt sem azért, mert tanítóé volt, — mert akkor midőn elvetette, még nem is tudta, hogy kié volt, — hanem alkotott egy olyat, amit az egyházmegyének elfogadásra ajánlhatott is. Hogy életbe léptetéséhez 10 év kellett, nemcsak a tanitók, hanem a lelkészek gyakori sürgetései dacára is, bizony nem azért lőn, mivel B. ur műve koszorúztatott meg, — mert hisz az nem ajánltatott a bizottság által, s a mi ajánltatott, az meg egy lelkész műve volt, hanem ezért, mert nálunk egy-egy reformügy keresztülviteléhez átlagosan 10 év kell, s abban a lethargiában a házszabályok nem létének is volt oroszlán része; s B. urnák még sem kell házszabály. Majd az egyházmegyei kormányzat által kiterített háló láthatlan szálain akadt fel — mond B. — a tanitók gy- ü gye En azon kormánynak ellenzéke voltam. Tervszerűtlen működését s aktivitása hiányát nem egyszer rovtain meg, úgy gyűléseken mint e lapokban; nem is voltam mind azokért grata persona, mikép nem vagyok ma sem. Hivatalos védőnek tehát nem tekinthet B. akár a mult, akár a jelenre. De az igazság mindenek fölött. Ha fenakadt ügyük, miért nem interpelláltak ? zörgettek jobban. Azonban, hogy az egyházmegye a tanitók gy. tervét nem helyeselte s nem pártolta, biz annak nem az volt az oka, mivel a tanitók, azaz B. ur kezdeményezte, hanem az, hogy privát részvény-társulati alapja 1 volt, egyháziasság nélkül, tervezetüknek ; s mint ilyen hatósági helybehagyást igényelne ma is. E miatt tehát nem volt ok keseregni s a lelkészekre neheztelni. S hogy alaptalan volt minden addigi gyanusitás és keserűség, kitűnik B. ur felj aj dúlás ából is, mert hiszen amint „per varios casus" megalakult a gyámolda, maguk a tanitók által sem várt reménylett előnynyel alkottatott meg a lelkészikar kezdeményéséből s döntő befolyásával, atanitókjavára. Igen, de hát most meg a lelkészek megakarják változtatni j ogtalanul. A közvélemény teljes felvilágositására s a tanítói karnak is lehető megnyugtatására, tekintsünk egészen veséjébe ez ügynek, de tiszta szemüvegen, nem pedig B. urén át. Igaz, hogy nincs az alapszabályokban 10 évi revisió, kivéve a jövedelem kiszámítását, kikötve. De alkotmányos fogalommal bíró ember csak nem fogja magát nevetségessé tenni azzal, hogy vitassa s még el is higyje Bokor úrnak, hogy ergo: nem revideálható az alapszabályzat. Epen mert nincs kikötve 10 meg bármennyi év, revideálható volt volna 1 év múlva is, s így revideálható most is, vagy bármikor. A ki hozza a törvényt, meg is változtathatja azt, ha szükségesnek látja. A kérdés csak az lehet, hogy eléggé indokolt-e a megváltoztatás ? Tíz év előtt a tanítói kar sem az egyház, sem a társadalom sem az állam által nem karoltatott fel úgy, mint a sadovai csata óta. Mi tehát Belső-Somogyban kiakartuk, a miben rajtunk állott, egyenlítem a helyzetet. A minő testvériesek voltunk még pénzügyi tárgyban is, mely pedig kedélyességet nem ismer, olyanok valánk társadalmi érintkezéseinkben is a tanítói kar iránt. Hisz B. urat választottuk meg legelőször még köri iskolafelügyelőnek is, mely mindig lelkészekre szokott bízatni. Meg is volt, sőt meg van máig is, a társadalmi jó viszony a lelkészek és tanitók közt. De a sors kereke egyet fordult. A tanitók a társadalom és az állam elsőszülöttjeiként tekintetnek. Az irányzat olyszerű, hogy a lelkészek és az egyház maholnap mint nem e világból valók, törvényen kivül helyeztetnek. Legbölcsebb s befolyásosabb államférfiaink behatása alatt az ultramontanismus, a jezsuitismus, a confessionalismus, szóval az egyház egyszer s másszori separat önző uralmi célzatai és visszaélései által előidézett viszszahatás miatt, megfeledkeznek arról is, hogy az egyház és a papság mily politikai és társadalmi tényező. . . s így lelkész és egyház hovatovább mindinkább legalább is magára hagyatik, míg a tanítói kar felkaroltatik. Ily egészen megváltozott viszonya közt a lelkészi-és tanítói karnak akkor a midőn az államnak tanítói nyugdíj törvénye egyrészt feleslegessé tette, hogy a lelkészi kar gondoskodjék továbbra is a többé nem elhagyatott tanítói karról; másrészt a tanítói karra nézve
