Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-23 / 17. szám

lett kevesebb a fő létösszeg, mint a mult évben, annak oka az, mert sokan elköltöztek egyházmegyénkből. 7. Még egy indítványt megemlíteni méltónak tar­tok, s ez az, hogy, időkímélés tekintetéből, mint már más egyházmegyékben is, hagyassék el a gyűlés előtti pré­dikálás, s csak egy alkalmi könyörgéssel s énekléssel kezdődjék a gyűlés. Ez az inditvány kevés vita után el is lőn fogad va. A mostani gyűlés előtt Csolosz Pál prédikált dicsé­retesen a nagy gyülekezet előtt. 8. Végre a szívesen látó t. keresztúri egyház kö­zönségének, különösen Dobsa Lajos házi gazdánknak, a hol 15—20 an valánk, magyar barátsággal ellátva, szíves köszönetet mondani el nem mulaszthatom. Huszt, márc. 31. 187G. BIKKY FERENC. Egy emberbaráti nemes áldozat, s annak első ör­vendetes gyümölcse. Komárommegye délkeleti részén több kisebb na­• gyobb területű pusztai birtokok sporadái képezik Kis- és Nagy Tagyos pusztákat Az uri lakokat környező cselédhá­zakban számos gyermek növekedett föl eddig minden is kolai oktatás nélkül, nem levén a pusztákon iskola, sem közelben oly község, hova a gyermekek, főleg téli zi­vataros napokban, életveszély nélkül küldhetők lettek volna. E vadon növekedő gyermekek szomorú sorsát megszánták Konkoly Thege Elek ur, és magas lelkületű neje, s pusztájaikon önköltségükön iskolát s ebbe egy jól képzett okleveles tanítót állítottak, ennek dijjazásáról, uri asztalukróli élelmezéséről, a tanulóknak minden szük­séges taneszközökkel ellátásáról ritka bőkezűséggel gon­doskodtak S hogy az igy fölállított iskola minél széle­sebb körben éreztethesse jótékony hatását, ezt felekezet­nélkülinek nyilvánították, maguk és a szomszédos pusz­ták béreseit nemcsak szóval buzdították, hanem az ingyen tanításon kivül különféle kedvezményekkel is édesgették gyermekeiknek iskolába küldésére. Ily előzmények után megnyílván a mult Őszön a tagyosi felekezetnélküli iskola, a benne oktatást nyert nö­vendékek folyó hó 4-én mutatták be előmenetelők első zsengéjét. Közlőt, ki szerencsés volt ezen vizsgán jelen lehetni, kellemesen lepte meg a minden várakozást túl­szárnyaló haladás, melyet e soha iskolát nem látott pusz­tai fiuk, és leánykák öt havi oktatás után fölmutattak. A jobb tehetségüek folyékony értelmes olvasással, a gyen gébbek szótagolás s szófüzéssel, mindnyájan pedig sza­bályos szép írással, a négy számtani műveletből köny nyebb föladványok megfejtésében tanusitott kielőgitő jár­tassággal, érzést és ízlést mívelő válogatott népdalok ütemszerüleg összevágó elzengésével igen jól gyümölcsö­zöttnek mutatták be ezen Öt havi tanfolyamot. A nem számos, de rnívelt hallgatóság lekötött fi­gyelme valódi élvezettel kisérte ezen pusztai csemeték vizsgáját kezdettől fogva mindvégig. Ezeken kivül jelen voltak a vizsgán több béres anyák is, férjeiket a szorgos tavaszi vetés elfoglalva tartván : minő érzést vittek el szivükben, a szemeikben ragyogó örömkönyek sejteni engedék. De különösen az iskolát kiváló kegygyei párt­fogoló nemeiszivü urnő volt az, kinek arcán minden jól sikerült felelet alkalmával újra meg újra kigyúltak a legédesebb benső öröm sugarai. 0 e percben ugy tünt föl előttem, mint egy égből küldött nemtő, kinek áldozat­kész nagylelkűsége által nyújtott isten módot és alkal­mat a szétszórt pusztai lakokban bizonyosan minden oktatás nélkül íolnövekedendett szegény gyermekeknek a legszükségesebb ismeretek megszerezhetésére. Bezárta a vizsgát a készen tartott különféle jutal­mak kiosztása, melyek mint gyermeki örömöt fokozni képes tárgyak, nagy tapintatossággal voltak kiválasztva. A házi urnő ő nagysága valódi anyai gyöngéd szeretettel s gondossággal próbálgatta a fölbokrétázott kalapokat a fiúgyermekek fejére, és nyújtotta által a csinos keszke­nőket az örvendő leánykáknak. És hogy az iskolához édesgető, buzdító, serkentő eszközök közül fölhasználatla­nul egy se maradjon : a vizsgázott 27 növendék az uri lakon megvendégeltetett. A sok örvendetes mellett azonban tudomásomra ju­tott azon szomoritó, s a miveletlen szüléket nagyon je­lemző tény is , hogy a kifejtett legnagyobb ügybuzgó­ság, s a kedvezmények egész halmaza sem volt képes megakadályozni, hogy az iskolai létszám tavasz kinyil­tával 42-ről 27-re le ne apadjon. Végül teljes elismeréssel kell fölemlítenem tek. H o f f m a n Ágost sz.-györgyi haszonbérlő ur azon nemes tettét, hogy béreseinek gyermekeit a téli zivataros na­pokban kocsin, s szánon küldözgette a tagyosi iskolába. Valamint teljes elismerés illeti, a n.-körösi képezdéből mostanában kijött Váczi Károly tanitó urat is, ki öt havi működése síkerével bebizonyította, hogy hivatva van a tanitói pályára De az elismerés legszebb koszorúja az iskolát fönntartó nemesszivü kegyurat, kifogyhatatlan jóságú úrnőt illeti, kiknek az emberiség nevében köszö­netet szavazni kötelességemnek tartottam. Egy jelen volt hallgató, ki az iskolát fönntartó nagylelkű uripár öröm-és a meghatott szegény béresnék anyai hálakönyeikben osztozott. Egy adat a lelkészi fizetés emeléséhez. Napjainkban égetőbb kérdés ránk nézve alig van, mint a ránk sulyosuló terhek arányában való fizetéseme­lés kérdése. Többen szólottak már e tárgyhoz e becses lapok hasábjain, s valódi lelkiismeretességgel ajánlgattak takar ék magtárakat, egyházi állandó tőké t. Soraimnak célja nem az, hogy a már egyszer el­mondottakat ismételjem; hanem egyszerűen az, hogy egyházunk életéből elmondjak egy adatot a lelkészi fize­tés emeléséhez. Köztudomásu dolog, mikép Magyarországon a mind­inkább ritkuló erdők miatt a fa ára évről-évre növekedik. Köztudomásu dolog másrészről az, hogy ujabb időben tagosítások alkalmával, a legtöbb helyen faváltság címen egy bizonyos quantumot fizetnek a lelkésznek, melyből évi faszükségletét fedezni tartozik. Úgyde , a

Next

/
Oldalképek
Tartalom