Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-04-16 / 16. szám
még a házasulandó jegyesek sem mutatják he magukat. Vagy el menjünk, felkeressük őket? Ha otthon találjuk őket, és nem a korcsmába kellene utánok mennünk, és ha nem felelnek is azzal, hogy: a pap maradjon a katedrán, (a mit ugyan könnyen megkaphatunk) és ha elfogadják is intéseinket, vajmi hamar elfogy a táskában hazulról vitt útra való, azutáu pedig ól az utas azzal a mit útközben kap, ha sínli is talán egy ideig a jó hazai süteményt. Felolvasásokat, esti tanitásokat! szivesen, örömest! csak lenne kinek! de a ki a templomba nem jön, oda se jön, inkább a korcsmába, vagy egyéb gyűlésekre, az élet más „nevelő mestereihez". Nem mondom, hogy épen semmit se lehetne elérni ; lehet kalászt gyűjteni jógverte mezőben, de bizony vajmi keveset. Hiába! ha ,,nincs a levegőben", hasztalan erőlködünk- „mintha feneketlen hordóba töltenők!" íme tehát, bár merre forduljunk, mindenütt szemközt találjuk az élet ellenkező áramlatát, a más irányú korszellemet, mely el'en egyes emberi erővel sikertelen küzdünk. TÚROSÁNYI A. (Vége köv.) A lelkészi fizetés javításáról. Hivatkozva előbbi cikkemre, kérdem : ezen három terv közül, 1-ször központi pénztár, 2-szor helyi takarékmagtár, vagy 3-szor helyi közpénztőke, — melyiket fogadjuk el, mint legbiztosabb alapot, a magyar prot. lelkészek fizetésének javitására nézve ? Szerény véleményem az, hogy fogadjuk el mind a hármat, mert együtt e három kiegésziti egymást, együtt e három képes lesz eléretni velünk a célt, mig különvéve, egyik a másik nélkül csak hiányosan, csupán némely egyes esetekben vezetne célhoz. Igy pl. a magtár, — a dolog természeténél fogva, — keresztül nem vihető városokban; helyi közpénztőkét pedig, egyenes készpénzbeli adakozások utján, majd a lehetetlenséggel határos alkotni falun; és végre oly központi pénztár, mely kizár óla g maga viselje a lelkészek összes fizetését, keresztül nem vihető hazánkban, vagy ha igen, ez volna a 1 e gingatagabb alap. Nem fejtem ki bővebben jelenleg ez utóbbi állításomat csak azért , mivel az most cikkem keretén kivül esik ; de ha a szükség ugy hozná magával , szivesen közlöm ebbeni egyéni nézeteimet. Ha már most tekintetbe veszszük azt, hogy gyülekezeteink túlnyomó többségét faluk képezik, igen természetesnek találom, ha a lelkészi fizetés javitására nézve főalapul a takarékmagtárt fogadjuk el. Ugyanis a mi falusi híveink , oly csekély kivétellel , mely számításba sem jöhet, gabonatermesztő nép, s ha kozben-közben j ó termés üt be, egy-két kilo búzát egy magtár alapitására szivesebben áldoznak, mint ugyanakkor annak az árát. Ez tapasztalati tény ; de egyszersmind uij mutatás arra nézve, mikor vessük meg alapját egy ily magtárnak ? Szűk aratás után, ínséges években azt tenni, ballépés volna annyira, hogy még magának az eszmének is hosszú időre kárára válnék. De nemcsak azért ajánlja magát a takarékmagtár , mert annak alapítása aránylag legkevesebb nehézségekbe ütközik a falusi híveknél, de azért is, mert ez rövid idő alatt bámulatosan növekszik lel, a nélkül, hogy az által a magtár adósainak v a g y o na azon mértékben apadna. Első tekintetre ezen állitásom számtani tévedésnek látszik, ha közelebbről vizsgáljuk, számtani igazság az. — 25°;0 -tóli a kamatláb rendesen az ily magtáraknál, az igaz; huszonöt 0 |0 -tólí roppant kamat! S mind e mellett vannak esetek, midőn az illető adós természetben 25°|0 -tólit fizet ugyan, azonban tekintve a gabona becsértékét, nemhogy semmi kamat sem terheli őt , de sőt n y e r e s é g e van mellette. Lássunk egy példát. Az 1868-ik év elején vidékünkön a rozs ára volt (pozs. mérőt véve) 4 frt. 20 kr. Magtárunk az utolsó 10 kilót egy , hozzánk kölcsönért folyamodó izraelitának adta ki. (Alapszabályaink értelmében valláskülönbség nélkül kölcsönözünk két biztos kezes mellett, tekintettel azonban az alapító tagokra, a kiknek elsőbbségük van.) Ezen honfitársunk a rozsot piaezra vitte s kapott érte 42 frtot. Aratásig forgatta ezen pénzét a maga módja szerint. Aratás után ő volt az első, a ki a tiz kilót annak 2 és 1 |2 kiló kamatjával behozta, mit ismét piaezon vett 3 forintjával, került neki 37 frt. 50 krba : tehát magán a rozson 4 forint 50 kr. haszna volt. Itt a példa világos. De ha nem is mindig ily nyeresége van az adósnak, annyit a fentebbi példa alapján bátran lehet állítani, hogy a gabona-ár hullámzásának 10 évi középszámitását véve, a hivek olcsóbb , vagy legalább olyan kölcsönhez juthatnak magtárainknál, mint egyéb takarékpénztári intézeteknél. Es ezeket előre bocsátva, hallgatással nem mellőzhetem magtáraink nagy horderejű kettős célját, mely nem csupán az egyház alapvagyonát növelni, hanem a nép ínségén is olcsó kölcsön által segíteni, (József Egyptomban.) Hogy az ily magtárak alapítása és vezetése nagy teherrel nehezedik a lelkészek vállaira, az tagadhatlan
