Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-04-02 / 14. szám
visszatetszést és türelmetlenséget szül, mikor a művészettől gyötörtetett s olcsó dicsőség után vágyó orgonászok egész az unalomig handabandáznak az orgonán, főleg a lelkész szószékbe lépése után ! Vájjon az énekügy jövőjére nézve nem nemesebb s célravezetőbb tény volna-é az orgonás? máktól, ha kellemes és alkalmas éneklő iskolanövendékek kiképzésében nyújtanának inkább segédkezet az illető tanitóknak azon idő alatt, mig légben járó fantaziák s más gyarlóságok tanulásával foglalkoznak ? Azon néhány műkedvelő, vagy szakértő, ki minél ritkábban s akkor is inkább az orgona kedveért látogatja az Úr hajlékát, — egyátalában nem érdemli, hogy miatta egész gyülekezet gyötörtessék. Szintén a maga nemében páratlan és sajátságos egy gondolat volt a nagytsmplomi orgonának egyik karból a másikba való áthelyezése s megfontolás nélküli célszerűtlen nagyobbitása is. Hány évtizeden át használtatott az minden kifogás nélkül előbbi helyén s elébbi nagyságában ? Az igaz, hogy az egyház első orgonásza nem nehézkedett az orgonára, s nem vette annyira igénybe, mert birt erőteljes éneklőhanggal, mi többet ért az egész orgonánál. Már az ujabb időben az énekképesség másodrendű dolog, sőt az énekképesség nélküli kántor is jó akárhol, csak mulatságos tudjon lenni hangszerével! Teljesen megvagyunk győződve, hogy az egyház Debrecenben akaratja nélkül tétetett ki a felesleges és sajnálatra méltó költekezésnek, feleslegesnek mondjuk, mert tapintatosabb eljárás mellett kellő nagyságú o gonát, m ként az alföldi népes egyházakban, ugy a kistemplomban is lehetett volna állíttatni jóval olcsóbb árért, s a cél épen ugy eléretett volna, s ha a nagytemplomi orgona marad ugy, mint volt, s állhatott volna századokig is, akkor az egyház legkisebb számítással 12 ezer forintot megtakarít; — bár fényes és biztos anyagi alapon nyugvó, mind a mellett annyi Összeg ott is pénz. Itt tehát a tervadó a maga légben járó ideáljának megtestesitése végett hasztalanul föláldoztatott egy oly tőkét, melynek kamatjából az egyház egy pár tisztán énektanitói állomást szervezhetett volna, mi által fölmenti vagy legalább kiméli, a különben is sok tantárgyak tanításával foglalkozó tanítóit az egyházi énekek tanitásától , sőt vasárnapi énekiskolát is alapithatott volna ; tehát az énekügyre nézve több hasznot, biztosabb eredményt nyert volna , mint nyer az ilynemű befektetés által. A tervadónak minden bizonnyal humanusabb eljárásúnak kellett volna lennie, ugy annyira, hogy ne ta Ián a vállalkozó saját anyagi érdekénél fogva szándékosan akart volna ily művet állítani föl, egyháza iránti kötelessége lett volna azt megakadályozni, s mennyire lehetséges megtakarítani azt, a mit lehet. Az orgonáknak Debrecenbe hozatalától fogva a felekezet egyházaiban gomba módra szaporodnak aíok, ugy hogy valamire való egyházat a nélkül gondolni sem lehet , a példamutatás igy termi , s mint látszik eléggé dúsac — gyümölcseit e téren is, jó karban tar, tatnak-e aztán az iskolaépületek, fölszereltek-é a tantermek kellőleg, nem nélkülöznek vagy sanyarognak-e a tanitók, vagy pontosan fizettetnek-e ? az nem tartozik a dolog lényegére, a kor színvonalára kell minden áron emelkedni, hogy ne láttassanak elmaradni Debrecentől, mint vezéregyháztól! Föl kell még emliteniink, miszerint az egyházi ' éneklés, oly helyeken, hol az orgonászok inkább a művészetre — ha ugyan annak mondhatni némely orgonajátékot — mint az élőhangszóvali vezérletre fektetik a súlyt, mind inkább kezd háttérbe szorulni, alább-alább szállni ; mert alaptalan hiedelem , mintha az orgona egy magára javítaná a gyülekezeti éneklést, vagy megvéd né a végelsülyedéstől, nem javítja , nem védi meg soha, csak annyit tesz, hogy az ízléstelen és ferde éneklést némileg eltakarja, de ez felette drágán megfizetett haszon. Az egyházi éneklést megmentik, vagy legalább még egy ideig föntartják a jó lelkű és nemes gondolkozású vallásos tanitók, — de vajh mi kevés ezeknek számuk ? sőt a fölmerülő panaszok nyomán, arra sincs kilátás , hogy különösen az államképezdékből kike rült tanítójelöltek hű bajnokai legyenek valaha az énekügynek ; nem csuda, nagyon elavult, megunt tautágy már az egyházi ének, kivált azok előtt, kikben a tiszta vallásos érzésnek egy szikrája sincs népnek való valami az, mi nem ízlik mindenkinek a tanitói pályán sem. Igy állván a dolgok, ideje volna a felsőbbeknek gondoskodniok módokról és eszközökről , melyek által az illetők tevékeny ségre öntönöztetnének s az énekügy jövője némileg biztosíttatnék. Jutalmak, ösztöndijak kitűzése az egyházkerületek részéről megtenné a hatást, legalább a hidegeket fölmelengetné, s megnyerné az árva ügynek. Hogy a magyar ref. egyházi életből mennyire fogy naponként a puritanizmus, annak egyik mérfoka az orgonák mód nélküli szaporodása egyházainkban, de be is fog következni az idő, melyben a gyülekezeti éneklés rovására az orgona műjáték diadalát fogja ülni, az pedig, mint tisztán népet illető foglalkozás, lassanként száműzetik. Enekreform, énekegylet, uj énekeskönyv, vasárnapi énekiskolák, jöjjön el a ti országtok is már valahára ! A magyar egyházi életfejlődés tehát most az orgonán, s néhol az acél harangok fölkarolásában culminál, de hogy ezek a humanitas terén micsoda vívmányokat mutatnak föl azt nehéz volna meghatározni. Azt hiszszűk, hogy a gyülekezetek áldozatkészségének, korunkban már nem oly külső és csillogó dolgokban kell nyilvánulni, minők az orgonák s felesleges számú harangok, hanem olyanokban, melyekben nagy és magasztos eszmék csirái szenderegvén, valósításuk századokra kiható hasznot biztositana az emberiségnek. Egy nagy orgona pl. lett légyen az magas művészeti kiszámítás alapján előállítva, a kebelben soha sem költi föl azon megható érzelmeket, miket egy jótékony intézet látása szokott gerjeszteni emberbaráti szivekben, mennyire fenséges do-