Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-03-26 / 13. szám
dern ember. A szegénységet affektáló s minden hiúságot megvető cynikus, Antisthenes jutott eszembe, ki midőn ruhája rongyaival feltűnést akart csinálni, Sokrates megjegyzé, hogy rongyos ruháján átcsillog a hiúsága : „őiá tov ői€QQi'jyórog TQÍfíuivog oqőj trjv nevodo^íav oov." Panaszkodtok, gondolám, hogy nem hallgatnak benneteket, hogy hallgatóitok között elvétve akad egy-egy intelligens ember. De hát magatok vagytok az okai. A mai reális kor nem csillogó szónoklatokat kiván, hanem a meggyőződés hangján elmondott beszédeket. Ma már Deák Ferenc egyszerű, de mély meggyőződéstől áthatott beszédei mélyebb nyomokat hagynak a lélekben, mint a szó nagy mesterének, Kossuthnak ragyogó szépségű szónoklatai. A mai kor elfordul Cicero felcifrázott s igazi eszmékben szegény oratióitól, s egyszerűen h'ott leveleiben talál élvezetet, melyekben a családi és baráti érzelmek igazak s szívhez szólók. Mai napság tehát a valódi meggyőződéstől át nem hatott egyházi beszéd is csak zengő érc és pengő cimbalo m. A fentebb emiitett kellemetlen érzésért bő kárpótlást nyújtott nekem az az egyházibeszéd, melynek címe soraim elején áll. Itt egy korszerű lelkipásztor áll előttünk, egy egyházi szónok, ki beszél ugy, a mint józan meggyőződése sugallja, a ki nem titkolja el az ugy is el nem titkolhatót, a ki a kor tudományos meggyőződésével öszhangzó nézeteit kimondja bátran ; a ki azzal, mi már a levegőben van, nem folytat szélmalom-harcot, hanem kiválasztva belőle a nemest, az ideálist, hirdeti kortársai épülésére. Egy ily szónokot örömest meghallgatunk mindenkor. Az ellenkező uton járóknak okulásul, s a hasonló gondolkozásuaknak bizonyára örvendetes tudomásul megismertetjük itt röviden ezt az egyházi beszédet. Szónokunk a szatmári intelligens közönség előtt beszél, s kijelenti, hogy működésének s elveinek programmját fogja megismertetni. De e modern prédikátor épen nem hitetlen, mint némelyek talán gondolják. Azt fejtegeti, hogy a hit s annak megtartása mellett fog küzdeni. Védeni fogja a hitet ,,a hitetlenség, a közöny, és a v a k h i t, korunk vallásosságának e három átka ellen." S e fejtegetésében a vakhitről igy szól : „a vallást a gyakorlati élettől elkülönítő, a gondolkozni . . . restellő keresztyének jelentékeny része hisz öntudat és erkölcsi érték nélkül; a vallásban titokzatos rejtelmeket vél lappangani ott is, hol eligazodhatik a józan ész ; csudákat vár és lát ott is, hol azt látni gyarlóság, várni a természeti tövényekhez hű Isten elleni sérelem ; köd előttem, köd utánam szent homályba burkolja vallásosságát, s ezzel compromitálja magát a vallást." Elmondja aztán, hogy a vallásosság e három átka ellen ahit, a józanhit, azészszelöszhangzó h i t leend a fegyvere, s igy folytatja : „Lelkesülni láttok, lelkesíteni hallotok majd e szószékből a hit szent tárgyaiért : Istenért, Krisztusért; de nem láttok lelkesülni a hitnek az idők, századok folyamán kifejlett vitás tételeiért; síkra szállni láttok majd a magasztos hiteszmékért, mint erkölcsi világrend, osztó igazság, lélek halhatatlansága, lelkiismeret hatalma, erény végdiadala; de nem fogjátok tapasztalhatni, hogy szélmalo m-h arcot vívjak oly eszmék diadalra jutásáért, melyek csak komor ködként ülnek még némelyek hitvilágán, s zavarólag hatnak mind a léleknek, mind a hit-életnek boldogító összhangjára." . . . „Tanúi lesztek, hogy a mily boldogítónak itt alant s üdvre vezérlőnek odafent, hirdetem azt a hitet, mely a lélekben, az öntudatban birja támaszát, ép oly semmit érőnek sőt károsnak hirdetendem azt a másik üdvtelen hitet , mely kevély az ő látni tudni nem akarásában ott is , hol látnia tudnia Istentől értelmének megadatott az alkalom, s mely csak tetszeleg magának mások fölött az ő mindent hivésével. Tanúi lesztek gyakorta, hogy hirdetendem, hogy százszor inkább élet a vallás mint tan, mint cikkelyekre osztott tudomány." Majd áttér a lelkész gyakorlati tevékenységére, s itt hangsúlyozza a hazánkban annyira elhanyagolt lelkipásztori gondoskodást, s az iskoláknak, mint a prot. egyház támaszainak virágoztatását. S ilyen elvek mellett bizonyosan hatásos lehet a lelkipásztor működése még anyagias korunkban is; az igének ily meggyőződéssel elhintett magvai bizonyára meghozzák jó gyümölcsüket. Ilyennek gondoltam én magam elé egy magyar ref. egyház lelkészét, a milyennek az itt ismertetett szónokot egyházi beszédéből megismertem. Buzgónak, lelkesedni tudónak a jelenkor hittárgyaiért ; bátornak meggyőződése kimondásában, de nem kérkedőnek szabadelvüségével; a ki megnyeri az intelligens hallgatót felvilágosultságával, de nem botránkoztatja az egyszerű népet túlzó bölcsészkedésével. A ki józan hitéből nem lankadó lelkesültséget képes meríteni a lelkipásztorság gyakorlati teendőire. S csak néhány órávsl ez előtt értesülök róla, hogy ez az iíju lelkipásztor, kit ily elvek lelkesítenek, működésének néhány éve alatt csakugyan szép eredményeket tudott kivívni kisvárosi gyülekezetében, Beregböszörményben, hol eddig munkálkodott. Alig öt év alatt az elemi iskolát rendbe hozta, már most szépen jövedelmező takarékmagtárt alapított, melynek jövedelméből a templom tornyát kijavíttatta, s az egész templomot rövid időn megujittatni szándékozta. A vidékbeli papi értekezletekben tevékenyen részt vett, s a megyei iskolaszéknek lelkiismeretes tagja volt. Adja isten, hogy uj, s hozzá inkább illő működési terén, a szatmári ref. egyházban, még szebb eredményeket mutathasson föl, s bebizonyítsa ott is még szembeötlőbben, hogy ameggyőződéssel hirdetett hitnek a kedélyre mais vonzohatalm a van. EGY LAIKUS.