Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-19 / 12. szám

— gondolja nem egy lelki atya, — azért, hogy egy-két cseléd-, zsellér-, vagy tanyai család utódaival a kath. egyház gazdagodik, e miatt még nem dől a mi Sionunk romha. Én a más vallásától reversalist nem kérek, a vegyes házasokat kihirdetem, erről a bizonyitványt nehogy azt két laikus állítsa ki, s a stóla ez által is csorbuljon, kiállítom, az egyházamhoz tartozó kisdedeket ha hozzám hozzák megkeresztelem, ha egyházam irányában nyilt törvényszegés követtetik el, ezt ékes sorokban az egyházi hatóság utján felterjesztem: a többi nem az én dolgom, nincs a választási chartámban. Megadom a dézmát még a kaporból és mentából is, ós azután hálát adok istennek, hogy nem vagyok oly gonosz, mint az az istentelen reformer, akarom mondani puplikánus. Kár volna egy-két szegény tudatlan család ivadókaiért a régi sövényt megbontani, a lelkészi munkásság rég idő óta megállapítva levő círculusait turbálni. Igaz. Annyiban legalább ón is igazat adok ezen kényelmes okoskodásnak, hogy a fő bajt, az egyházunk fáján rágódó veszedelmes fórget nem abban látom, hogy tőlünk több-kevesebb lélek a kathol. egyházba átcsempésztetik; hanem abban, hogy a megmaradottak, kellő gondozás nélkül vannak. Azok, a kik minket elhagytak, s névleg is megszűntek protestánsok lenni, azok nekünk keveset ártanak; de a kik viselik a protestáns nevet, a protestáns egyház s az evangeliomi vallás irányában azonban teljesen közömbösek, lágymelegek, vagy épen ellenséges érzelműek , azok a kikre a lelkipásztori gondviselésnek mindenek felett ki kell terjeszkedni Azaz csak ki kellene. De nem szeretem a hosszú böjti prédikációkat sem hallgatni, sem tartani. Azért a sok teendő közül csak néhányra akarok ugy futtában röviden mutatni. Népünk tudatlanjai közül a reversalisok kötelével fogdosnak el többeket a másik egyház túlóber őrei; de hát a tanultabb, a míveltebb családokkal, s különösen ezeknek ujabb nemzedékével, a divatos nő növeldókből, avagy a mai akár felekezeti,akár állami jogakadémiákból kikerült ifjabb tagjaival hogy vagyunk ? Akár az egyházi testületek, akár egyes lelkészek leikükön viselik-ó eléggé ez uj nemzedék vallásos neveltetését, megteszik-é a kor szükségeihez képest azon intézkedéseket^ s pastoralis lépéseket, melyek után remónylenünk lehetne, hogy az egykori tisztes s buzgó protestáns matrónák ivadéka nem fog ki-I halni, és hogy az időnkint megüresedő világi tanácsbirói, segédgondnoki székekbe a kidőlt hősök helyébe méltó bajnokok fognak ülni ? En részemről fólve kérdezősködöm a vallási ós egyházi ólét tenyészése felől oly lelkészektől s egyházkonnányzóktól, kiket végzetük úgynevezett uri községekbe vezérlett. A nevek, melyek egyházmegyéink s kerületeink | évkönyveibe fényes betűkkel vannak feljegyezve, meg vannak még talán, (bár az sem ritka dolog, hogy idegen nyelvű s vallási népség honol azon uri kastélyokban, melyek egykor egyházunk vódvárai voltak) de azokban, kik jelenleg azon neveket viselik, épen nem lehet az egykori lelkes hitbajnokokra, áldozatkész egyházkormányzókra reáismerni. Nagy tévedés volna minden bajainkért akár az egyházi testületeket, akár a lelkészeket vádolni, nagyon sok nevelőmesterünk van ma már az életben, de tagadhatlan az is, hogy híveink sem az egyház egyetem, sem lelki atyjaik részéről azon gondoskodásban nem részesülnek, minőt az ujabb viszonyok igényelnek; s tagadhatlan az is, hogy Róma papjai még ezen elavult, a mai kor műveltségével teljes ellentótben levő katholicismus iránt is több lelkesültséget, s ahhoz erősebb ragaszkodást képesek kelteni legalább anópnél, s a felsőbb osztályokban is a nőknél, mint mi az ujabb kor összes műveltsége s minden modern intézmény által támogatott protestantismus iránt. Tekintsünk egy más térre. Az óv első hónapjaiban rendesen újoncoznak. Az egyszerű viszonyok között felnevekedett, s talán aránylag kellő vallásos neveltetésben részesült falusi legények közül kiszólítanak évenként néhányat ez egyszerű s részben még patriarkhális viszonyok közül egészen uj életpályára, beosztják őket legtöbbször oly társak közé, kik a vallás-erkölcsi érzelem nemesítésére épen nem előnyös befolyást szoktak gyakorolni. Hány marad meg ezek közül egyházunk számára? Névleg majd mind, ki szülő földjére visszatérhet. De tényleg ?! Még rá sem lépett az uj pályára, midőn már éktelen káromkodásában ad az elválás miatti fájdalmának s az uj pályáján szüksóglendő vitézségének kifejezést. Ezt teljesen megakadályozni persze a legbuzgóbb lelkipásztornak sem áll hatalmában; de azt hiszem, hogy ha a lelkész az iskolából kiszabadult s a sorozás feló közelgető fiatalokkal a rendes istenitiszteleten kivül is néha-néha találkoznék, ha a téli estók egynómelyikót vagy a vasárnap délutánokat erkölcsnemesitő felolvasásokra, bizalmas társalgásra felhasználná, ós