Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-02-27 / 9. szám
berek fogják föl, hogy a világban nyilt szemekkel ós nyilt szivvel haladjanak; beszólni, mert hitünk van abban, hogy hit, és a lélek odaengedése az ügyhöz, isinét hitet támaszt, — van-é trónus dicsőbb a szószéknél !* Meg is látszott Lang beszédein, hogy azon erős hitből fakadtak, melylyel „a gonosznak tüzes nyilait megolthatni". S bizonyosan az tette őt oly szónokká, kiről kalauzom azt mondja, hogy: „Az ihlet adományával, a szerencsés sugalattal, a gyújtó szóval oly mértékben birt, a minőt senki másnál nem tapasztaltunk". S ezzel eljutottunk azon ponthoz, hol miután nem volt szerencsónk a jeles férfiút személyesen ismerni, csak kalauzunk nyomdokiu haladva fejezhetjük be a képet, melynek vázlatát adni vállalkoztunk. „Amit mi személyiségében vesztettünk", — mondja Kradolfer — „csak az tudja fölbecsülni, ki őt személyesen oly embernek ismerte, kiről azt szokás mondani, hogy olyan mint a falat kenyér, a legnyiltszivűbb, legvidámabb ember, ki a fitogtatást ós álszinűsködést soha nem ismerte. Egész valójának tisztasága, humorának ereje, jellemének ép volta mindenütt kedves fogadtatást szereztek számára. mert a merre járt, verőfényes nap derült nyomdokiban, mintha puszta jelenléte is egészséges, vidám élet lehelletét sugározta volna ki. A por, melyet szó- vagy Írásbeli uton tovább adott merész, elmés, éles beszédei fölvertek, azonnal leszállott, amiut személyesen föllépett, ós különös örömet szerzett neki, ha kifejezték előtte csodálkozásukat, hogy meunyire csalódtak benne, mikor őt Írásai után ítélve valami zord, gonosz embernek tartották. Bármennyire emelte fel őt az élet, a távol- ós közeli tetszés nyilatkozatai bármennyire áraszták el, a nagyhírű ember, a Szt. Péter egyház papja, s az egyházi tanácsos valójában és modorában hajszálnyit sem változott; szerette ugyan elbeszólni, hogy mutatta be hódolatát neki ez vagy amaz; da az az elbeszélés oly egyenességgel, annyira távol minden elbizakodottságtól, ugy mint minden tettetett alázatosságtól ejtetett, mintha nem is személyéről lett volna szó. Egy szóval, Lang a nép embere volt, a szónak legvalódibb, és legnemesebb értelmében". Még csak pár szót a halál körülményeiről, mely a jelest élete derekán, 51 évós korában, meglepvén, kiragadta a szép munkakörből, melynek ő volt legszebb disze. Ez uj év második vasárnapján még a Szt. Péteri szószéken állott, prédikálván az egyházat is közelről érdeklő, most behozott polgári házassági törvényről, e szöveg szerint: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, ós az Istennek, ami az Istené." Szerencsés gondolat ! a romanismus szigora által szükségessé vált ós a szabadelvűség követelte törvényt Jézus felhozott mondása alapján tárgyalni, kimutatván, hogy a polgári házasság behozatala által a társadalam csak Jézus szavának tesz eleget. Aznap délután gyermekeivel móg korcsolyázni í ment, és legjobb kedvében volt. Másnap azonban nem jól érezte magát, de mert szavát adta, Baselbe utazott, s ott egy előadást tartott. Onnan betegen jött haza, hol azonnal rendkívüli fej- ós hátgerincfájdalmak, mint teljes ideggyengülós symptomái rohamosan támadták meg, és rövid öntudatlan halálküzdelem után, januar 14-ikón, csütörtök délután , a drága életnek véget vetettek. Have pia anima ! BALLAGI MÓR. Farsangi dolgok és még valami-Tudjuk, hogy alig van időszak, mely velünk lelkészekkel, oly gyakran felkutattatná és elolvastatná a „vallásügyi törvényeket", mint a farsangi! — Ekkor van azokra legnagyobb szükségünk ... Mi protestáns lelkészek felkeressük, elolvasgatjuk, s szeretem hinni : azokhoz alkalmazkodni legszentebb kötelességünknek is ismerjük ! De vájjon igy van-e katholikus collegáinknál is! (?) Mi hirdetjük, ugy a tisztán protestáns, mint a vegyes-házasulandókat, s ez utóbbiaknál: ha a menyasszony r. kath. és a hirdetések megtörténte után, hirdetési bizonylat kiadására szólittatunk fel : szem előtt tartván az 1865 /8 LIII, t. c. §-ait, igényt nem tartva az esketéshez — minden vonakodás nélkül kiadjuk azt. Ha pedig a mennyasszony ref. vallású, s vagy a vőlegény, vagy pedig a plébánus kényszerítése folytán szintén elbocsátó bizonylatot kér tőlünk, mit teszünk ? Itt „a mennyi ház, annyi szokás !" ugyanis : Egyik lelkésztársunk, asztalhoz ül, megírja, — mint több lelkésztársa ntól hallottam — keseredett szivvel, a nőt elbocsátja esküdni a plebánus úrhoz, keseredett szivvel — mondom — mert tudja, hogy a plébános ur, téritvény nélkül nem esket! — O reá nem tartozik a nevezett törvénycikk egyetlen §-a sem! Ha pedig a bizonylat kiadását megtagadja : még csak a 17*
