Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-13 / 24. szám

Még a mínutiosus fejezetrészek sem változtatják olyanná Veresmarti életét, liogy olvasásuk utáu helye volna a kérdésnek, vajjou szükség volt-e egy ily mindennapi jelenség emlékével ily behatóan foglalkozni ? Legalább mi szerintünk, ily kérdésnek ép ugy nincs helye, mint annak sincs, melyet a „Századok" f. évi 285. 286. lapjain tesz: „Kérdés lehet — igy szól az emiitett cikk — váljon cólszerü-e, ildomos-e a rég lecsillapult vallási szenvedélyeket ilyes munkák fölmelegitésóvel, mintegy újra föléleszteni akarni ? És ha protestáns részről Bornemisza Péter, Medgyesi Pál, Pósaházy János, Keresztury Pál, Geleji Katona István, Keserűi Dajka János, Komáromi Csipkés Gjörgy, Keresszeghy, Alvincy Péter, Matkó István stb. stb. — mert számuk légió — hasonló hévvel és éllel irt polemicus iratainak újra kiadásával találnának válaszolni a Szt. -István-Társulat provocatiójára? melyre ez bizonyára Sámbár Mátyás és a többi hírhedett jezsuiták müveivel felelne, — valóban gyönyörű hitvita — irodalom és kölcsönös sárral dobálódzás keletkeznék belőle! Elég volt abból egyszer is, t. i. a XVII. században.u Valóban megkívánhatnék, a haza első történelmi intézete közlönyének vezetőitől, hogy bennök, ha nem több, legalább a történelmi érzék meg legyen. A valódi történésznek nem szabad kérdezni, minő hatást tesz ez vagy ama mü. Ha ezt teszi, mélyen lealacsonyítja a történettudományt. Mert a történet végcélja az igazság, ez a főelve, melyhez minden egyebet viszonyítani kell. Rég megmondták, hogy „históriáé finis est veritas, nec ostentationi, sed fidei veritatique história componitur." Már ha az igazság, bármely téren, avatottak által délszinre derittetetik, Örvendenie kell minden igaz történésznek, de nem jeremiádokat csapni. Alig értjük, hogy a „Századok", mint történelmi szaklap, hogyan félhet attól, hogy már most a protestánsok hasonlókép kiadják egyházi Íróikat. Mintha csak alapítványokkal ijesztgetnék az egyházakat! Hiszen, ha a „Sázadok" aggódó félelmének tárgya eljövend, virágzani fog általa nemcsak a vallástudomány, hanem az irodalom-, kor- és nyelvtörténet egyaránt. A „Századok" azonban mindezt nem fontolva meg, jelen cikkében határozottan a kor irányának akar hízelegni. De tekintetét csakis erre szögezvén, a hatást téveszti, mert a magyar kívánalmaknak még sem felel meg. A magyar irodalom mostani irányát megunta már a közönség. Megunták már az irók is. A regényírók s kivált Jókai szelleme uralkodik a tudományos irodalomban is, mely ellen immár megkezdődék a visszahatás. Az erőkifejezések hajbászása visszatetszővé kezd válni, Hogyis ne! jm egy példa indokolásul. Az iró azt akarja mondani tudományos müvében, hogy Magyarországon háborúskodtak, s azt írja, hogy „ágyúgolyók röpkedtek itt, nem az ábrándok csalogányai; azok zúgtak rémületes éneket a légben." Csak hadd zúgjanak. Hadd zúgjon az uj iskola is, úgyis lefelé áll a rúdja azóta, mióta a frázisokat mindenki érdemök szerint kezdi becsülni. Hogy azért még most is fennáll, uj irány hiányának, s annak kell betudni, hogy a műszerek kezében vannak. Minden uj tag kitrombitáltatik, minden eszmeszüleményök harsogó tetszés tapsaival fogadtatik a társak által, Hanem azért a közönség elégedetlensége irodalmunk jelen helyzetével szemben, tolyvást emelkedik. Ha már most látjuk, hogy jelenkorunk a mostaninál különbet nem tud teremteni, hogyan lehet megütközni azon, hogy megkezdődik az elmék átalános vándorlása tudományos hajdauunk becses emlékeihez ? Mi éppen ezért üdvözöljük a „Régi magyar egyházi irók" életrevaló vállalatát, mely hivatva van közelebb hozni hozzánk a XVII. század gyökeres magyar zamatu nagy iróit, s szilárd meggyőződésű egyház politikusait. Túlzás nélkül állithatjuk, hogy nem ismeri e rejtett kincsbányát, ki egészen be akarja temetni. A ki tudja mily ritkák, ugy szólván enyészőfélben lévők a XVI, XVII. századi magyar irók példányai, azok csak helyeselhetik, hogy azt, a mit a protestánsok Monumenta protestantium Hungáriáé, s még inkább a maroknyi unitáriusok Unitárius Írók a XVI. századból cimü gyűjteményeikkel céloznak, a katholikusok is követik. Az eszmekülönfóleség ezen mai korában jó lesz a méltányosságra is adni valamit. Minő visszás eljárás az, hogy mig a protestáns kiadványokat oly kedvezően fogadták, a katholikusokét lehurrogatják, — azon kath. termékeket, melyeknek — én nem szólok itt theologiai értékükről — szónoki s irodalmi becsük jóval nagyobb, mint amazoké. Mert nem szabad megfeledkezünk az irodalomtörténet azon állításáról, hogy e kornak makacs küzdelmei közt, legfényesebben a katholikusok körében derült föl sajátlag szebb hajnala a magyar irodalomnak, s hogy ezen viták szerezték meg nyelvünknek azt az erőt és hajlékonyságot, melyen szónoklata, irodalma, magasra emelkedett. *) , Ipolyi terve szerint Telekdy, Monoszlói, Pázmány, Káldy, Balásffi, Eszterházi, Képes, Hajnal stb. hires munkáival folytatnák a sorozatot. Ezekből évenkint egy-egy kötetet adva ki, a mai kritikai apparatussal, fölvilágosító bevezetéssel, kimerítő életiratokkal s korrajzokkal, elvalahára azon idők eszméi mozgalmainak tiszta ismeretére vezettetnénk. Várjuk a következő köteteket. Dr. Ballagi Aladár. * Tudjuk, hogy van irodalomtörténet, melyben ily állítás fordul elő, de ezen állításhoz még sok szó fér. Szerk.