Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-08-15 / 33. szám
eszük megtagadását, tudományos meggyőződésük elhallgattatását ? Hát ez volna az az iga, amelyről Jézus mojidá: „Az én igám gyönyörűséges, és az ón terhem könnyű (Máté 11, 30)." De uj confessiót sem szabad alkotnunk, ha azt nem akarjuk állítani, hogy Jézus nem tudta, mi szükséges a hívek üdvözitósér^, és hogy az írás nem elégséges ,,a tanításra, feddésre, a megjobbításra, a fenyítékre, mely igazságban vagyon." A dolog épen ellenkezőleg áll. A szent írásban a valláserkölcsi szellemvilág ugy tárul fel szemünk előtt, mint az anyagi világ, a kiiltermószet Isten szabad ege alatt, mesterséges rendszer nélkül, tarkán, látszólag összevissza. A tudomány itt, mint amott, hogy az anyag véghetetlen gazdagsága közepett eligazodhassak, osztályoz, rendszeresít; de ne akarja a tudomány a maga rendszerét az isteni eredetinek fölibe tenni; különösen ne higyje, hogy rendszerével csak egyetlen egy lelket is jól tarthatna. Im ezek okáért miveljük mi a vallástudományi a nélkül, hogy helyénvalónak látnók vallástótelek alkotásába fogúi. Nos vestigia torrent. Amit a confessionalismus eddig eredményezett, épen nem arra való, hogy Krisztus őszinte követőjét annak barátjává tegye. Mert kérdem : ha Jézus ma megjelennék testben közöttünk, találna-e helyet a különböző confessiók egyházainál, a hová fejét háborítatlan lehajthatná? Annyi bizonyos, hogy akár a Westminsterben, akár Romában keresne menedéket, mind a két helyen a nevében uralkodó tudós pharisáismus újból elítélné, ott a 39. artieulus, itt a Catechismus Román us alapján. Mi azért komolyan vesszük a szót, hogy „Krisztus a mi mesterünk", és hogy „nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél^ sem a szolga az ő uránál. * Be akarjuk tehát érni azzal, amit Krisztus 1anitott, és nem akarunk dönteni oly kérdésekben, melyeket Krisztus döntetlen hagyott, sőt nem is érintett. — Mikor Jézus Istenről szól, ezt mondja : „Szeressed a te Uradat Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből*; de azt sehol egy szóval sem érinti, hogy azt az Istent természeti szerint ilyennek, személye szerint pedig amolyannak kell hinned, különben elkárhozol. Yágy mikor elmondja, hogy mi biztosíthatja a bűnösnek a kegyelmes Isten bocsánatát, szóval sem feszegeti, hogy az ember bűnben született-e, vagy csak szabad akáratából lesz-e bűnössé ? stb. stb. Bölcsebbek akartok ti lenni Krisztusnál ? Jobban akarjátok tudni, mi üdvösségünkre való, mi nem, mint az, ki maga „az űt, az élet és az igazság" ? BALLAGI MÓR. ISKOLAÜGY. Iskolai értesítők. 30) A kör m ö cb á ny a i m. k. állami főreáltanoda értesít ő j e. Szerkeszté Schröder Károly, igazgató. Értekezés : A körmöcbányai állami főreál -tanoda uj tanépületének ünnepélyes megnyitása; és ezen értekezés keretében Schröder Károly értekezése a természettudományok nevelészeti fontosságáról és képző erejéről. Az uj tanépület 1874. octóber 12-ikén nyittatott 1 meg. A tanárok száma 17. Ifjúsági egylet: az önképzőkör. Könyvtárak : a tanári és ifjúsági könyvtár. A tanári kar jelenleg alumneum létesítésén fáradozik s e célból gyűjtést rendezvén, eddigelé 3552 frt. 32 kr. folyt be. A tanulók jutalmazások, tandíj elengedés, tankönyvek és ösztöndijakkal segélyeztettek. Ösztöndíjban öt tanuló részesült. Az ösztöndijak összege 564 frt. A tandíjmentesek i száma az első félévben 100, a másodikban 98. Az érdemsorozat ez értesítőből sem hiányzik. A tanulók sz. az év végén 295, kik közül magyar 116, német 129, tót 50. Megjegyzendő, hogy miután az első osztályba 80-an vétettek fel, a minisztérium egy párhuzamos osztály megnyitását engedélyezte. 31) A pannonhalmi s z. Be ne de k-r e n d győri f ő g y m n a s i u m á n a k értesitvénye. Értekezés : Heliaea, Szabó Szilvesztertől. A szerzetes-tanárok sz. 13, a világi tanároké 2. Ifjúsági egylet : • az önképzőkör, könyvtárral kapcsolatban, mely utóbbi 2256 kötetből áll. A niuzeum oly kitűnően van felszerelve és berendezve, amint — tudtunkkal — egyetlen egy hazai tanintézetben sem. A lefolyt évben 9215 darabbal gyarapodott a muzeum, ugy, hogy ma már 25427 darabból ' áll. Külön vannak osztályozva a kőkorszaki, a barbár, a bronzkorszaki, a római készítmények és érmek, nyomtatványok, oklevelek, kéziratok, ipar- s művészeti tárgyak, címerek, fegyverek stb. A tanulók érdemsorozata ! részletesen közölve van. Érettségi vizsgára 37-en jelentkeztek s ezek közül 31 tette le a vizsgát. A tanulók sz. 303, nemzetiségre nézve 3 kivételével a többi magyar. 32) A kecskeméti ref. f ő t a n o d a értesitvénye. Szerkesztették Csilléry Benő, jogakadémiai -1 és Csabai Imre, lyceumi igazgatók. Bevezetésül közöltetik a kecskeméti jogakadémia szervezete és a ministeri szabályzat a jogtanodák uj szervezéséről. A rendes tanárok sz. a lyceumban 12, a melléktanároké 5, a jogaka-