Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-12-19 / 51. szám

Lehet, ha megénekeltem volna a gyenge fűszálon rezgő harmatot, melyben a „hitetlenek" által még ma is üldözött ártatlan Jézusnak könye ragyog, talán helyet lelt volna a szent lapban énekem, még ha lantom olykor-olykor gikszert adott volna is. No de tanulmányozni fogom a debreceni szótárnak szép magyarsággal irott szavait — és ha betanultam, majd befogom mutatni „m é 11 ó s á g o s b" hangomat —• és mily kellemes leszen reám a kis csillagocska alatt tett szerkesztői megjegyzés : „Szelíd hatalommal lövelli e szép darab az áhítatot az olvasó lelkébe." „Kellemes lejtésű darab." „Kiket ihlet a vallás szelleme, eresszétek ajkaitokat szent dalnak s verjétek fel szavatokkal a riadó vak mélységet." stb Én ugyan nem tanácsolnám, hogy a vak mélység még jobban megriasztassék ; mert amúgy vaktába felénk riadhat és egészen elnyel bennünket. C/IKK IRÓ. Könyvismertetés. Bilder aus der Kirchengeschichte. Für die höheren Klassen der Völksschule und die unteren Klassen der Mittelschule verfasst von S. Weber, ew. Pfarrer in Béla. Kaschau 1876. Druck und Verlag von Carl Werfer. Ujabb időben igen üdvös mozgalom indult meg protestáns egyházunk kebelében a népiskolai és középtanodai vallátanitás reformálása, illetőleg a korigényeinek megfelelőbb vallási kézikönyvek készítése tárgyában. Egyesek úgy mint egész egyházkerületek napról-napra jobban belátják, hogy az eddigi szokásos vallástanítás ferde és tévesztett eljárás volt, nem csak azért, mert a gyermek fejlettségi fokát figyelmen kivül hagyta, a mennyiben oly dolgokkal lépett a gyermek elébe, melyek felfogását messze elhaladták; hanem azért is, mert a vallásos érzelmek ébresztése és mivelése helyett a fősúlyt egyes tanoknak megtanulására és emlékezetben való megtartására fekteté. S hogy ezen eljárás csakugyan ferde, tévesztett, sőt káros volt, könnyű bebizonyítani. A vallástanitásnak ugyanis főcélja, hogy általa a gyermekben a vallás-erkölcsi érzelmek felköltessenek és míveltessenek. Úgyde lehet-e a gyermekre hatni, oly tantételekkel, melyek nemcsak a gyermek, de még a felnőttek előtt is érthetetlenek, s a melyek ennélfogva a lelket egészen érintetlenül hagyják? Ily érthetetlen tantételekkel pedig eddigi tankönyveink — a káték — telvék. Csak az egy apostoli hitvallást vegyük, mely minden vallástankönyvben eddig meg volt; hány érthetetlen tantétel van abban is ? A sz. lélektől való fogantatás, a pokolra alászállás, á harmadnapon halottaiból feltámadás, a menybemenetel, az isten jobbjára ülés stb. nem oly dolgok-e, melyeket a tudós elme sem bir felfogni. De ha a gyermeknek olyat tanítunk, a mit fel nem foghat, a mit meg nem emészthet és vérrévé nem válhat, akkor ezzel nemcsak hogy nem használunk, mert a vaknak színekről beszélünk, hanem ártunk is vele, mert az által, hogy a gyermeket ama reá nézve érdektelen és érthetetlen tantételek megtanulására kényszerítjük, azt látszunk előtte bebizonyítani, hogy a vallás ama tantételek tudásában áll, hogy a fődolog nem az élet javítása, tökéletesbitése, hanem ama bizonyos tanoknak tudása, minek következménye azután a legtöbb esetben az, hogy a gyermek, midőn később esze a tudomány fegyelmező befolyása alá j ut, ama tételekkel az egész keresztyénséget is elveti, s az indiíferentismus- és hitetlenségnek égik karjaiba. Az eddigi vallástanítás a mint a fentebbiektől kiviláglik, épen az ellenkezőjét eredményezte annak, mint a mi általa céloztatott. Ezen szomorú eredmény végre meggyőzte az ügy iránt érdeklődőket az eddigi szokásos vallástanítás ferdeségéről, sőt káros hatásáról. S napjainkban mind általánosabbá kezd lenni az óhaj a vallástanítás reformálása, illetőleg a szükségnek megfelelőbb vallásos kézikönyvek készítése iránt. Úgyde itt az a kérdés merül fel : miként reformál tassék a vallástanitás ? vagyis : micsoda alapelvek nyomán készítessenek az uj vallásos kézikönyvek? Erre pedig a felelet nem lehet más, mint a nevelészeti alapelvek nyomán, melyeket már Pál apostol, a Unom emberismerő is ismert és követett, midőn a kiskorú és éreilen embereknek tejet adott és nem kemény étkeket. A nevelészeti alapelvek elseje és legfőbbike pedig az; hogy a gyermektől távoltartassék mind az, a mi reá nézve idegenszerű és felfogását meghaladó, hogy fokozatosan vezettessék az ismertről az ismeretlenre, a láthatóról a láthatlanra, hogy a vele közlendő tárgy mindig észszerű és fejlettségi fokának megfelelő legyen. Csak az ezen elvek alapján előadottat fogja megérteni, megemészteni és vérré változtatni; csak az ezen elvekkel összhangzó előadás fog elméjére felvilágositólag, szivére ne-mesítőleg, akaratára edzőleg, életére javítókig hatni. Ebből következik, hogy csak az fog a kor szükségeinek megfelelő vallástankönyvet irni, a ki azt paedagogikai alapelvek nyomán fogja írni. A vallástan első stádiumában a helyett, hogy a gyermeket érthetetlen tantételekkel kinozná és gyötörné, szeme elé fogja állítani a különféle életviszonyokat, a mennyire általa szemlélhetek és felfoghatók, és concret példákban, életteljes alakban, megragadó történetekben és költeményekben megfogja, neki mutatni a bűn rútságát és az erény szépségét, a jónak áldását és a gonosznak átkát, a teremtő nagyságát és dicsőségét, a világkormányzó bölcseségét és igazságosságát, a mennyei atya szeretetét és kegyelmét. És e célra felfogja használni a bibliát ugy mint a többi idevágó könyveket, az ó-kort ugy