Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-01-31 / 5. szám
dakat siet légbe röpíteni, s magát mindinkább elszigeteli' Miért is ott most végét akarják vetni minden vallási különbségnek, s ennek helyébe a hitegységet ültetni ; száz és száz ponton megtámadják a hit-, lelkiismeret-, vallásgyakorlati-, tan-, és tanitási szabadságot, s a hol csak lehet meg is semmisítik ; a katholikus papság ma hatalmasabb, mint bármikor a nagy forradalom óta ; befolyását még a. fensőbb oktatás körében is fokozni célozza, s épen közelébb azon igénynyel lépett fel, hogy az ő tanintézeteiben teendő zárvizsgák az állami vizsgákkal egyenérvényüeknek tekintessenek, s azokon állami okmányok legyenek szerezhetők ; pap ül a versaillesi kocsi bakján s az államhatalom gyeplűit ő kezeli ; pap éleszti Franciaországban a veendő véres boszú ingerét s reményét. Ily veszélyes körülmények között mit tehetne a francia ref. egyház jobbat, mint hogy csendesen meghúzná magát, a vitorlákat beszedné, engedné a vihart elvonulni, és ez alat; ; összes erejét a bensőies vallásosság felébresztésére, a keresztyéni szeretet erősitésére, s a szeretet müveinek gyakorlására forditaná ? De fájdalom, nagyon is az ellenkező történik. A reform, egyház :ebelében levő egyik párt épen ezen napokat látja legalkalmasabbaknak arra, hogy kis egyházuknak legbensőbb ügyeit a nagy katholikus Franciaország elé hurcolják, s hogy az önmaguk között fenforgó vitába minél jobban belevonják a kultusministert, az államtanácsot, sőt még a köztársaság elnökét is. Egyfelől folyvást ezen panaszkodnak ezen emberek jogaiknak az államkormány általi csonkításáról; másrészt pedig ugyanezen kormányt ők maguk hivják mindutalan segítségül, és azt ellenfeleik ellen bujtogatják. Hogy ez valóban tűzzel való játszás, mi által az ember az ellenséget önnön birtokába hívja be, s önmagának ássa vele a sírt, ezt ma már nagyon sokan belátják. De azért ez mit se tartóztatja vissza az illetőket, hogy önoön egyházuk elárulását ne folytassák. Igen, mert érzelmükre nézve már inkább katholikusok, mint protestánsok. Ha nem helyezünk is különösebb súlyt arra, hogy ezen párt • nak néhány fő tagja politikai tekintetben a kathol. papsággal egészen egy kézre játszik ; vagy hogy Chaboud-Latour, ez ideig belügyminister, és a párisi reform, egyháztanács tagja, magát a kath. papfág irányában lekötelezve érzi, és gyermekeit katholikusoknak nevelteti, és hogy épen ő ministeri magas állását egyházi ellenfelei irányában folyvást nagyon is kizsákmányolta, — ez még voltakép mind csekélység. De maga azon egész mozgalom a reform, egyház kebelében, az az erőszakos törekvés arra, hogy zsinat név alatt magoknak pápát szerezzenek, vagy hogy a hitvallás ürügye alatt a másként gondolkozókat büntethessék, kiátkozhassák, — mindez a dolog lényegét tekintve nagyon is katholikus ízű. Ezen egyház alapját nem a gyülekezetek képezik, hanem a hatóságok, a fő egyháztanács ; és nem a népért vannak a hatóságok, az egyháztanács, a zsinat, hanem szerintök megfordítva, a nép van ezekért; az egyház hitét nem az képezi, a mit a nép valósággal hisz, hanem a mit a hatóság jónak lát, hogy a nép higyjen ; s e mellett szabadválasztásról akár az egyes, akár ha az egyetemes egyház élére kell választani, szó sincs, hanem határoz a hatóság végérvényüleg, az ál" lam pedig készséggel nyújt segédkezet ezen határzatok végrehajtására. Az ily emberek már, kik ennyire katholikus gondolkodásúak, minden lelki furdalás nélkül készek odavetni egyházi eszményképük valósítása érdekében egyházuk önállóságának utolsó m aradványát is. Sőt még jóval meszszebb mennek. Nem csak azt mondják, hogy a mely gyülekezet a zsinatot feltétlenül parancsoló legfőbb hatóságául P1 nem ismeri, azt mi kiközösítjük, de azihet még ki is rabolják, kijelentvén, hogy ily helyeken csupán a kisebbségnek van létezési jogosultsága, egyedül ez választóképes, és ha ezen kisebbség csnpán egy emberből állana is, sőt ha talán senki sem tartoznék is hozzá, azért mégis ez tekintetnék a templom, a paplak, az egyházi vagyon törvényes birtokosának s az államsegélyre jogosítottnak. De még ez sem elég, ott a hol az orthodoxok vannak többségben, azonban a zsinati válasz*ási szabályokat egy vagy más okból nem tartják meg pontosan, ott ennek dacára a megejtett választás elismertetik törvényesnek ; de ha egy szabadelvű gyülekezet ugyanezt teszi, annak a választása megsemmisíttetik. Ha valamely gyülekezet, ellenére a fennálló törvénynek és zsinatnak cselekvő és szenvedő választói joggal ruházza fel azokat is, kik hazafisági frigykötésüket kathol. pap által áldatták meg s gyermekeiket a kathol. vallásban neveltetik, ez mit sem tesz, csak a zsinat hitvallása ne érintessék. Ily modorban halad a zsinati párt előre kérlelhet lenül ; a kultuszminister pedig készséggel támogatja azt minden intézkedésében, sőt rendelkezése alá bocsátja e pártnak a megyei főnököket is. A kultuszminister háta inegett azonban a jezsuita áll, és mosolyogva nézi, hogy az Ős hugonotta egyház miként marcangolja szét önnön testét. Kérded talán t. olvasó : de hát minden zsinati s minden, orthodox ily vak, ily gonosz, s szívében ily igazságtalan-é ? Távol legyen, hogy igennel feleljünk, de ha ismered a francia történelm* t, tudni fogod, hogy abban a terreur, a rém, mindenkor mily nagy szerepet játszott ; majd vörös rém, majd fekete rém tűnik fel, de mindig meg van a rémnek a maga szerepe. A ki ma a francia reformált egyházban valódi evangeliomi keresztyénnek akar tartami, annak úszni kell az árral, mert különben szabadelvűnek tartanák, azaz minden jogtól megfosztottan kitaszítanak az egyházból, melyért ősei oly sokat vérzettek. Kérded továbbá, hogy valyon ezen égbekiáltó jogtalanság nem vo^na-é elhárítható ; erre feleletünk az, hogy itt a végeredmény általában Franciaország politikai eseményeitől feltételeztetik ; itt milliók anyagi és szellemi jólléte avagy szerencsétlensége folyvást egy kártyára van feltéve. Azt azonban mindenesetre értheted t. olvasó, hogy az oly embernek, ki a párton felülemelkedve, az egész francia ref. egyház jóllétét szívén hordozza, miért sajog keble a midőn ezen egyházra gondol, és hogy a hollandi és svájci reformegyletek, nemkülönben számos franciaországi ágost. hitvallású lelkész és világi miért fejezték ki ezen üldöztetett elvrokonaik irányában legőszintébb részvétüket
