Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-12-05 / 49. szám
1555 15.5(5 tanult, se nem felejtett, nagyon is sokat tanult, és bámulatos hajlékonysággal tudta magát az uj társadalmi viszonyokhoz alkalmazni. Szertelen hevében persze csak hamar oly messzire ment, hogy X. Károly, népe óhajtásainak engedve, kénytelen volt a jezsuitákat királyi rendelet által (1828. juni 26) az iskolákból kitiltani, melyekbe ezek a „hit atyjai" név alatt tolakodtak be. A nemes családoknál s az előkelőbb polgárházaknál való befolyása azonban a jezsuitáknak mindég nagyobb lett, s az azóta folyvást növekedett. Az 1830-iki forradalom, mely a kathol. egyháznak államegyházi jellegét eltörölte, nem csüggesztette el ezen rendet, sőt ópen azon ellentállás, melyet Lajos Fülöp kormánya a papuralom hovatovább merészebb követelései ellenében tanúsított, még inkább ingerié s buzdítá arra, hogy kitűzött célja, az oktatás szabadságának kivívása, az az a nyilvános oktatásnak a papság hatalma alá való vetése érdekében fáradhatlan kitartással munkálódjék. Ultramontán röpiratok úgy tüntették fel a francia egyetemet, és ennek intézményeit, mint az erkölcsiség ellenségét, meggyilkolását. Ugy a felső-, minta képviselőházban évenkint felujuló heves viták tárgyát képezte az oktatás szabadságának kérdése. A francia nép azonban nem engedte magát a kelepcébe belecsalatni. Quinet és Michelet iratain, melyek a jezsuiták kétértelmű s aljas morálját oly világos s éles színekkel rajzolták le, mindenki kapva kapott. Újból egy vihar keletkezett, melynek az lett a hatása, hogy 1845-ben a jezsuita kollégiumok legalább látszólag megszüntettettek. Hogy az 1848-iki forradalomban a kathol. papság minő állást foglalt el, nein tudatik. Szabad legyen erre nézve személyes tapasztalataim után egy dolgot elmondanom. Én 1848-ban Straszburgban tanultam. Febr. 23-án kapjuk a hírt, hogy Lajos Filep lemondott, s hogy a párizsi gróf kiskorúságának idejére kormányzónövé az Orleánsi hercegné (meklenburgschwerini születésű hercegnő) lett, ezen általánosan szeretett s tisztelt özvegye a korábban elhalt Orleánsi hercegnek. Ezen hir rendkívüli örömet keltett Straszburgban. Mindenki örvendett, hogy a mozgalom ily szerencsés véget ért. Az utcán találkoztam egyik barátommal, s közlöm vele ezen örömhírt; de ez mi örvendetest sem talált ebben. Az nem lehet — mondá ő, — hogy Franciaország felett egy protestáns hercegnő uralkodjék, nem marad ez igy, nem tűrik ezt a mi papjaink. (Barátom katholikus volt). És ugy lett. Franciaország hajója ismét viharos tengeren vitorlázott, mig nem egy vak! merő császár elég eszes s ravasz volt azt a nyugalom kikötőjébe bekormányozni. A kathol. papság minden kezében levő eszközzel támogatta Ill-ik Napoleon kormányát, és ezért jutalmul néhány millió i frankot kapott a székesegyházak kiépítésére, és egyszersmind azon szabadságot, hogy úgynevezett i Primar és Secundár tanodákat állithasson. Víg élet ! kezdődött mindenfelé. Gombaként jöttek létre az ifí juság nevelésével foglalkozó különböző szerzetrendek I zárdái, és mire jól körülnézett az ember, egész Franciaország körül volt oly iskolákkal hálózva, melyek a különböző neveket viselő szerzetes testvérek ós nővérek vezetése alatt állottak. Mig a tanitóképezdékben végzett tanítóknak és tanítónőknek eléggé nehéz vizsgát kellett az akadémiai tanács előtt tenni ; addig az egyházi testületek tagjainál elég volt egy ugy nevezett lettre d1 obódience, melyet a folyamodónak a megyés püspök adott Az 1833-iki oktatásügyi törvény, melynek szerzője Gruizot volt, — kötelességévé tette a községeknek az iskolai épületek felépítését ós fenntartását, valamint a népiskolai tanitók díjazását is, mindösszve is az egészen tehetetlen községek nyertek iskolai célokra állami ; segélyt. S minthogy az iskolástestvérek s nővérek (ignorantin-ek) az iskolák vezetését sokkal jutányosabb árért felvállalták, mint a laikus tanitók, ezért számos, kivált népesebb gyülekezet azoknak adta át iskoláit. A hol pedig ez nem történt, az ily renitens helyeken szerzetesi iskolák nyittattak, ezekben a növendékektől semmi tandijat se követeltek. Ez által megkezdetelt a harc a papi ós a világi iskolák között. Munkálkodásuk közben kellett a nép ezen nevelőit megnézni, hogy némi gyenge fogalma legyen az embernek a felől, hogy a nép elvi elbutitására nézve mit lehet tenni. A nap fele része, kivált a leányiskolákban, vallási gyakorlatokkal, az olvasó lehadargatásával, vagy pedig az istenanyja képecskójére szánt koszorúk készítésével, több effélével telt el. Az alsóbb osztályok egyik főteendője egyhangú értelmetlen silabizálásban állott. Ha valamely iskolánál több iskolástestvér és nővér szolgált, az ily helyeken a gazdagabb gyermekek a szegényebbektől külön választattak. A legfőbb figyelme azonban a papságnak az előkelőbb családok leánygyermekeinek nevelésére volt irányozva. Ily célokra szolgáltak a
