Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-28 / 48. szám

gyöngeségben az erő, a bűn ellen az élő lelkiismeret és örökös tiltakozás és soha el nem alvó szent szikra a legmagasabb eszmék oltára mellett. Nem bukunk-é el a nemes tusában ? Kérdi lelkünk tépelődve, fájón. S ha mindjárt ez történnék is, dicső volna a mi bukásunk és síriratunk: ezek a bűnnel birkozának „örök dicsőség n evőkön!" Mi elbukhatunk, az eszme győzelmét nem érve meg; de a miért küzdünk, az végre is diadalt arat, némely helyen, mint p. o. Szeg szárdon előbb, másutt pedig mint p. o. Pakson vagy V. Palotán később. SÁNTHA KÁROLY, ISKOLAÜGY. Az erdélyi reform, tlieol. facnltás. Azon heves harc, mely a folyó év első felében az erdélyi ref. egyh. kerületben a theologiai intézet áthelyezése, avagy N.-Enyeden hagyása felett folyt, mint tudjuk azzal végződött, hogy meghagyatott továbbra is N.Enyeden, de egyszersmind Nagy Péter püspök ur elnöklete alatt egy 15 tagú bizottság neveztetett ki oly célból, hogy készitsen javaslatot az iránt, hogy az erdélyi egyházkerületben „egy akadémiai színvonalon álló, teljes központi, a közszellemnek, és a theol. tudományok jelen fejlettségének magaslatán álló theol. seminarium mikor ? hol ? minő elvek szerint ? mily alapokból volna felállítható ?" E bizottság elnöke a bizottsági tárgyalások megkönnyítése céljából megbízta Szász Domokos urat, hogy ez egy oly tanintézet tervezetét, minőt a fentebbi határozat céloz, körvonalozza. Szász D. egy ily tervezetet készített, s azt egyszersmind az „Erdélyi prot. közlöny" hasábjain közelebb közzé is tette. Hogy ezen tervezet nyerend-é megvalósulást mostanában, vagy csak az eszmék s kegyes óhajtások régióiban marad, nem tudjuk; de annyit látunk, hogy a tervezet szerzője át van hatva azon hivatás magasztosságának érzetétől, mely hazai protestáns egyházunkra s iskoláinkra, illetőleg a protestáns lelkészi és tanári karra innen és tul a Királyhágón várakozik ; át van hatva azon meggyőződéstől, hogy a mai idők egészen más igényekkel állnak elő mint a régiek, és hogy nekünk protestánsoknak, mint ilyeknek, iskoláink körül első és főkötelességünk a lelkészképezdéket felvirágoztatni, és egész erőnkkel odahatni, hogy lelkészeink a mai kor fokozódott műveltségének színvonalára emeltessenek ; s végül táplálja szerzőt azon mai napság valóban vakmerőnek látszó remény, hogy követeljen e magasztos cél megvalósítása bármily nagy anyagi áldozatot, egyházunk híveiben leend buzgóság ennek meghozatalára. Leend-é valósággal ? Hagyjuk ezen kérdést! Reánk csak az ezen tervezetben foglalt eszmék tartoznak, csak ezeknek ismertetésére szorítkozunk. A tervezet bevezetéséből idézzük a következőket: Nincs egyetlen egy miveltebb nemzet, mely saját hazája határain belül, a szakképzés minden ágában, fiai számára, útat ne nyitna. A német, angol, francia, amerikai, sőt a csekélyebb erejű olasz, holland, dán, svéd, stb. nemzeteknek tudománykedvelő ifjai nem azért látogatnak el egyik vagy másik országba, mintha saját hazájukban a legmagasabbb rendű szakképzést — bármely irányban — megszerezniük alkalmuk ne volna, hanem mert egyik vagy másik nagyhírű tudós ajkairól akarják hallani a tudomány igéit, vagy mert a különböző nemzetek szokásainak, erkölcseinek, tudományos irányzatainak egybehasonlitása és tanulmányozása által, általában véve szellemi látkörüket szélesbiteni óhajtják. Es hogyan állunk e tekintetben mi ? Van két m a-i gyar tudomány-egyetemünk és politekhnikumunk, melyek, — ha minden tekintetben nem is állhatják ki a a versenyt a külföld hasonnemü intézeteinek egy némelyikével, de mindenesetre tiszteletreméltó állást foglaltak el s küldetésüknek kielégítő mértékben megfelelnek, a menynyiben a jogi, orvosi, tekhnikai, stb. pályákon szükséges fensőbb rendű ismeretek elsajátítására utat nyitnak. Ily előnyösnek mondható helyzetben vannak a lelkészi, vagy egyházi tudományos pályára készülő róm. kath. | magyar ifjak is, miután az állam, a pesti egyetemen, saját költségén tart fenn egy róm. eath. theol. fakultást s tehát a kath. egyházi tanokat az egyetemi tudományosság magaslatára emelte föl. Nem igy a lelkészi, vagy egyházi tudományos pályára készülő magyar prot. ifjúság, ugy, hogy midőn erre gondolunk, önkéntelenül is a próféta szavai jutnak eszünkbe : „ki könyörül te rajtad, ki vigasztal meg téged ; ki mozdul ki csak helyéből is, a ki tudakozódnék a te állapotod felől ?" Készen kell lennie egyfelől arra, hogy roppant nagy többségének mindennapi kenyere lesz a szűkölködés, melyet a nyomortul igen gyakran nagyon keskeny határlinea választ el ; másfelől arra, hogy hazája határain belül, ha él is benne a magasra törek! vés nemes vágya, szakmájában a fensőbb rendű kiképeztetésére alkalmat sehol sem talál. Egyházkerületünknek e hézag betöltéséről gondoskodni erkölcsi kötelessége, s hozzá teszem, hogy nemcsak a lelkészi, hanem — mint alább bővebben fölfejtem — a tanári pályára készülő iíjaink képzésében is forog fönn egy oly hiány, melyet prot. fő tanodáink jövendője érdekében figyelmen kivül nem hagyhatunk. Teljességgel nem kicsinylem én azon szellemi kincseknek magas értékét, melyeket a magyar protestáns egyház a külföldi, s főleg a németországi s hollandi protestantizmussal századokon át föntartott érintkezései utján nyert, s valóban nagyon tévesnek és károsnak tartanám azt a törekvést, mely e szellemi egybeköttetés megszakítására irányulna. De másfelől eljöttnek látom az időt, fennen hangoztatni azt, a mit Apácai Cs. J. már ezelőtt 220 esztendővel átlátott s nyíltan kimondott e szavaiban : „a külföldi egyetemek gyámsága alatt élni, a nemzeti becsület ellen van, a mellett költséges dolog és keveseknek haszálhat." E gyámság alatti tengődésnek