Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-14 / 46. szám

bel-igazgatása szorosan és kitünőleg nóphatalora, any­nyival üdvösebb hatást gyakorol, mennyivel több in­telligentiával rendelkezik. Ellenben másik észrevételem az, hogy az áldo­zatkészség csökkent, mióta csakis az államtól várjuk az áldozatokat egyházi s iskolai intózeteink gyámoli­tására. A magyar protestántismus műveltsége nem az állam dajkáló karjain neveltetett fel, és mégis — talán épen azért — a tanodáiban támadt tu­dományos elevenségnek kisurgárzása áldásosán de­ritó fel a reformátió előtt elmaradt nemzetünk jö­vendőjót. A tanszabadságot magasztalni és azt az állam­tól várni annyiban ellenmondás, a mennyiben az ál­lami tanrendszer bizonyos szabványokhoz gépszerüleg kötve levén, a tanárok nem saját Ítéletük és Ízlésük szerint vezethetik tanítványaikat a tudományok meg­szerzésében. Hol azonban az állam járul az iskolai költségekhez, ott tanrendszerét is elészabja, de nem járulhat a szükséghez képest, mert nem győzi; és igy, ha iskolákat, jő protestáns iskolákat akarunk, híveinknek közredolgozásat és anyagi áldozatait nem nélkülözhetjük. Nincs szükség prometheusi lélekre, hogy érez­zük, miként iskoláink stationarius állásban nem ma­radhatnak, és, hogy ha tanrendszerünket azon irány­ban kifejteni akarjuk, a melyben hatni hivatásunk, vállat vállhoz vetve, tetemes áldozatokat hoznunk kell. Maradandó hatásra csak oly haladási lépés szá­molhat, melyet az egyház önmagából önkényt fejtett ki. A látványok legszebbike egy valódilag szabad egyház, melynek önálló meggyőződésében az élet és érdek ezer ösvényén törekvő minden tagját egy szent ; kapocs övedzi körül, ós elágazó tehetségeit közös có- : lókra öszpontositja. Egyik közös főcél a műveltség terjesztése, mely a protestántismus életfeltétele ós mely felé csakis az önzés ösztönét felejteni tudó ál­dozatkészséggel lehet hatályosan törekedni. Egyházunk igazgatása nem a nép életén kivül álló gyámatyáskodás, mely mesterkélten növeli a műveltséget, mint üvegház a délszaki növényt, de azon erő, mely a nópóletből fejlett ki önkényt ós sza­badon. Egy vérből való vér, egy testből való test, mely mindig az európai civilisatió irányzó lökéseihez képest intézte igényeit iskoláinkhoz és a szükséges költségek iránt teljes bizalommal fordult egyházunk híveihez. A pátens óta ezen pénzügyi kötelezetség tekintetéből habozás állott be, miután az akkori ab­solut kormány az államnak az iskolai költségekben való részesülését biztosította, ha a protestáns egyház iskoláit az állam vezérlése alá bizza. És voltak kik e gondnoki szárny alá hajtották itt-ott iskoláinkat, hogy felszabaduljanak a költségek viselése alól, és egyházunknak az iskolák éltető gyö­kereivel összenőtt viszonyai tágulni kezdtek, és a jelen nemzedékben már érezhetőleg hiányzik a tan­szabadság fenntartására szükséges áldozatkészség! A protestántismus jelentősége azon tanszabad­ságon alapul, mely egyházunk testének legbelsejóben gyökerezik, és igy ennek alapját csak önmagában ta­lálhatja fel. Nem hiányoztak e tekintetben buzdító szózatok, de a tettek mindig a szózatok mögött maradtak, a tanítás pedig nein hull az égből, mint a manua hult; erre költség kell, mely nélkül elhanyagolásnak indul. Ezen szükség érzetében fekszik protestáns egyházunk épentartásának feltótele ; hívek kellenek, kik tegye­nek és áldozzanak. Testvéri bizalommal fordulok te­hát ez ünnepélyes pillanatban egyházunk négy ke­rületeinek itten egybegyűlt küldötteihez azon kére­lemmel, hogy tűzzék ki mindegyik kerületben iskolai intézeteink elősegítése végett az áldozatok zászlóját, mely körül tábort üssenek mindazok, kiknek szivök­ben a tanszabadság érzelme ég, azon meggyőződést is egyszersmind terjesztvén, hogy — ha tanodáink, az állam vezérlete alá kerülnek, ezeknek mindig növekedő költségei sokkal nagyobb mértékben nehe­zednek majd az egész nemzetre és igy egyházunk híveire is, mint magok az egyházkerületek által hí­veikre kivetendő iskolai adók, melyekkel mindenesetre takarékosabban ós célszerűbben tudunk bánni, mint az állam közegei. Hogy e tekintetben jó példával előmehessek, egyházunk 4 kerülete részére iskolai célokra husz ezer forintot magyar földhitelin­tézeti záloglevelekben ajánlok ugy, hogy mindegyik kerület 5000 frttal rendelkezhessék ós pedig a bá­nyai egyházkerület az általa ugy is támogatott kö­zéptanodák, a dunáninneni a pozsonyi gymnásiumnál felállítandó egyetemes hittani-kar, a dunántuli a ke­rületi néptanitókópezde, a tiszavidéki egyházkerület hasonlólag néptanító kópezaéje segélyezésére. A mindenhatóhoz ma folyamodtunk, hogy ál­dása lebegjen egyházunk felett, ós lebegni fog, ha egyesült erővel őrködünk üdve felett. Az egyetemes egyházi közgyűlésben ezen erő egyesülvén, azt mint annak egyházam hivei által választott elnöke, mély

Next

/
Oldalképek
Tartalom