Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-07 / 45. szám

kólában vagy nem? Mi azt hiszszük, mind a két kérdés nem fog egyszerre igy vagy amúgy megoldatni. Sajnál­juk, hogy a vallásnélküli iskola által a tanítónak kezé­ből egy jelentékeny nevelőeszköz vétetik ki, és igy a népiskola által eszközölt képzés kevésbé egész, kevésbé sokoldalú és kevésbé hármonikus leszen. Ezen különválasztásból a konfessionalis szellem ki­növését féltjük. Megtörténhetnék egy szép napon, mint ezt jelenleg az Egyesült-Államokban látjuk, hogy ép ezen indokokból nehéz vádak emelkedhetnének az iskola ál­tal kezelt történet-és természet tanítás ellen is, mivel le­hetetlen amaz első szakot felekezeti háttér nélkül, eme második szakot határozott vallásos vagy vallástalan vi­lágnézlet nélkül előadni. Ezután következnék a sor minden magasabb nyelv­tanításra és az iskolának utoljára nem maradna semmi mint az olvasás, irás, számolás gépszerű betanítása, ezen­kívül a tornázás és egy pár elkopott világi ének. Ezen lenyomott nyilvános népiskolák mellett, mint gomba keletkeznének privát iskolák és a hazai nevelés szen­vedne alatta. Ep azért kívánjuk, hogy mielőtt magunk tennők meg ezen ugrást a setéiben, tartsunk szemlét Hollandia vallásnélkíili iskoláinak gyümölcsei felett. Ha jól vagyunk értesülve, ugy az ottani állapotok épen nem hajtanák a vizet malmunkra. A második nap tárgya volt: „a lelkésznek jövendő kiképeztetése." Nagy feszültséggel néztünk eléje. Várakozásunkban csalatkoztunk. Bár Wiss­mann értekezése egy egész sereg újításokat terjesztett elő, másokat, melyek már az ajtón kopogtatnak, jelzett, sőt az ajtót félig meg is nyitotta, követelvén: a philo­sophiai szakban a modern materialismusnak behatóbb méltatását, több psychologiát és általános vallástörténel­met ; kibővítését a szűkebb egyháztörténetnek általános keresztyén történelemmé, különös tekintettel annak befo­lyására a kulturára és irodalomra; ethikát a dogmatika mellé mint egyenjogut, kapcsolatban a soeialtudományok­kal; egyszerűsítését az u. n. praktika theologiának, mint theoriának, ennek ellenében alaposabb kiképzést a szó­noklatban, neveléstanban és az egyházi zenében ; e mel­lett redukálását a bibliai bevezetés és magyarázatnak csak a legszükségesebbre, és a hébernyelv fakultativitá­sát; kevesebb előolvasást és diktálást, több tankönyvet, megbeszélést, ismétlést, több együttműködését a tanulók­nak a tanórákban, és végre útmutatást és ösztönzést az oly annyira gyümölcsöző magántanuláshoz. (Privatstu­dium.) Igy Wissmann. 0 fejezé ki ép oly igazsággal mint humorral, mit követel a lelkész a tanártól, a prak­tikus hivatal a theologiai tanszéktől. Most következett a szóbeli tárgyalás, mely az értekezéshez úgyszólván nagy reaktiót képezett, és jóllehet a jelenvoltak több mint fele Wissmann nézetén volt, mégis úgy tűnt fel, mintha min­denek szemében ő volna a templomgyalázó, ki nem veté le saruit a szent helyen. Csak Wysard nem akkordirozott a chorussal, rámutatván, hogy a főiskola hallgatói álta­lában többet vihetnének magokkal, több mint négy évi idejökből, ha pénzöket inkább petróleumra mint sörre fordítanák, és nem gondolnák, hogy több mint négyhavi szünidejüket henyéléssel kell tölteni és a többi időből felényit sem kell tanulásra fordítani. A tárgyhoz szólt ezenkívül még négy tanár. Végre ezeket teszi hozzá Bitzius: A lelkészi hivatal nem kenyérkereset, hanem különös benső hivatás, mely benső hivatás később is támadhat az emberben, és halála előtt ismét kialudhatik; (nem a keresztyéni érzület és kegyesség, hanem a von­zalom, tehetség és a kedv a lelkészi hivatalhoz) ép azért célszerű volna, mind személyre, mind hivatalra, ha meglettebb korban is léphetne az ember e pályára, valamint le is léphetne. A nép minden fia előtt nyitva kellene állani e pályának, nem pedig Nikodemussal szól­va: újonnan kelljen neki születnie és elől kezdeni, és a ki le akar lépni, ne essék a social-semmibe, hanem álta-I lános képzettsége által máshol is alkalmaztassék. Jelenleg még nem áll igy a dolog! Ki szenved tanitók hiányá­ban ? Mindig csak az államegyházak, a sekták nem; , ezek inkább bővében vannak, sőt némely sekta ép az­által keletkezik, mivel egy tanitóerő érvényesitni akarja magát. Kívánatos volna továbbá, hogy mindenki, a ki magasabb képzés után törekszik, minél tovább marad­hasson természetes, otthoni viszonyaiban, ez nemcsak ol­! csóbb volna, hanem az illető mélyebben is gyökeredzenék , népében. Végre nagy nyereség volna, ha a magasabban Képzettek minél tovább együtt neveltetnének, és igy a gymnasialis és reális képzés ne választatnék el oly korán egymástól, mi által a gymnasialis tanuló impraktikus, a reáltanuló praktikus leszen és az életben azután oly nagy fáradságba kerül egymást megérteni. Az előrebocsáttottak a következő kettőt követelnék: a felsőbb gymnasiumnak szorosabb összeköttetését a polgári iskolával, ugy, hogy a régi nyelvek tanítása ott kezdetnék meg, és az is lép­hessen theologiára, a ki reálgymnasiumot vagy képezdét végzett. Ha ez keresztül vitetnék, akkor a theologiai tanulmány egész más alakot is venne fel, és a tanulók előképzése a tanárokat kényszerítené egy kissé leeresz­kedni, az életet élesebben szem előtt tartani. Ha igy a theologiai akadémia mindinkább a képezde jellegét venné fel, akkor elnémulna a theologiai seminarium utáni jaj­gatás is. Csak figyeljünk arra, mit ép e pillanatban a mi „kegyeseink" tesznek, a kik rendesen sokkal hamarább sejtik a jövő veszedelmét mint mi: ép most alapítanak Baselben a jövő tavaszra egy theologiai képezdét, hogy munkásokat neveljenek azon sokféle uj szükségletekre, melyek a.jelen vallási krisisből származnak és a lelké­szeknek mindinkákb növekedő szükségében neveljenek j erőket az evangeliom hirdetésére, a mely erők képzésére hiányzott az alkalom. Ezen kezdeményezés, mint tudjuk, elleneinktől sokáig és behatóan lőn megfontolva, de szen­ved az eredendő bűnben, amaz aristokratikus gőgben, t. i. hogy ezen újak „Basilienses ex agro" fognak ne­veztetni. Rajta, tegyük meg egészen, a mit ők csak félig

Next

/
Oldalképek
Tartalom