Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-11-07 / 45. szám
kólában vagy nem? Mi azt hiszszük, mind a két kérdés nem fog egyszerre igy vagy amúgy megoldatni. Sajnáljuk, hogy a vallásnélküli iskola által a tanítónak kezéből egy jelentékeny nevelőeszköz vétetik ki, és igy a népiskola által eszközölt képzés kevésbé egész, kevésbé sokoldalú és kevésbé hármonikus leszen. Ezen különválasztásból a konfessionalis szellem kinövését féltjük. Megtörténhetnék egy szép napon, mint ezt jelenleg az Egyesült-Államokban látjuk, hogy ép ezen indokokból nehéz vádak emelkedhetnének az iskola által kezelt történet-és természet tanítás ellen is, mivel lehetetlen amaz első szakot felekezeti háttér nélkül, eme második szakot határozott vallásos vagy vallástalan világnézlet nélkül előadni. Ezután következnék a sor minden magasabb nyelvtanításra és az iskolának utoljára nem maradna semmi mint az olvasás, irás, számolás gépszerű betanítása, ezenkívül a tornázás és egy pár elkopott világi ének. Ezen lenyomott nyilvános népiskolák mellett, mint gomba keletkeznének privát iskolák és a hazai nevelés szenvedne alatta. Ep azért kívánjuk, hogy mielőtt magunk tennők meg ezen ugrást a setéiben, tartsunk szemlét Hollandia vallásnélkíili iskoláinak gyümölcsei felett. Ha jól vagyunk értesülve, ugy az ottani állapotok épen nem hajtanák a vizet malmunkra. A második nap tárgya volt: „a lelkésznek jövendő kiképeztetése." Nagy feszültséggel néztünk eléje. Várakozásunkban csalatkoztunk. Bár Wissmann értekezése egy egész sereg újításokat terjesztett elő, másokat, melyek már az ajtón kopogtatnak, jelzett, sőt az ajtót félig meg is nyitotta, követelvén: a philosophiai szakban a modern materialismusnak behatóbb méltatását, több psychologiát és általános vallástörténelmet ; kibővítését a szűkebb egyháztörténetnek általános keresztyén történelemmé, különös tekintettel annak befolyására a kulturára és irodalomra; ethikát a dogmatika mellé mint egyenjogut, kapcsolatban a soeialtudományokkal; egyszerűsítését az u. n. praktika theologiának, mint theoriának, ennek ellenében alaposabb kiképzést a szónoklatban, neveléstanban és az egyházi zenében ; e mellett redukálását a bibliai bevezetés és magyarázatnak csak a legszükségesebbre, és a hébernyelv fakultativitását; kevesebb előolvasást és diktálást, több tankönyvet, megbeszélést, ismétlést, több együttműködését a tanulóknak a tanórákban, és végre útmutatást és ösztönzést az oly annyira gyümölcsöző magántanuláshoz. (Privatstudium.) Igy Wissmann. 0 fejezé ki ép oly igazsággal mint humorral, mit követel a lelkész a tanártól, a praktikus hivatal a theologiai tanszéktől. Most következett a szóbeli tárgyalás, mely az értekezéshez úgyszólván nagy reaktiót képezett, és jóllehet a jelenvoltak több mint fele Wissmann nézetén volt, mégis úgy tűnt fel, mintha mindenek szemében ő volna a templomgyalázó, ki nem veté le saruit a szent helyen. Csak Wysard nem akkordirozott a chorussal, rámutatván, hogy a főiskola hallgatói általában többet vihetnének magokkal, több mint négy évi idejökből, ha pénzöket inkább petróleumra mint sörre fordítanák, és nem gondolnák, hogy több mint négyhavi szünidejüket henyéléssel kell tölteni és a többi időből felényit sem kell tanulásra fordítani. A tárgyhoz szólt ezenkívül még négy tanár. Végre ezeket teszi hozzá Bitzius: A lelkészi hivatal nem kenyérkereset, hanem különös benső hivatás, mely benső hivatás később is támadhat az emberben, és halála előtt ismét kialudhatik; (nem a keresztyéni érzület és kegyesség, hanem a vonzalom, tehetség és a kedv a lelkészi hivatalhoz) ép azért célszerű volna, mind személyre, mind hivatalra, ha meglettebb korban is léphetne az ember e pályára, valamint le is léphetne. A nép minden fia előtt nyitva kellene állani e pályának, nem pedig Nikodemussal szólva: újonnan kelljen neki születnie és elől kezdeni, és a ki le akar lépni, ne essék a social-semmibe, hanem álta-I lános képzettsége által máshol is alkalmaztassék. Jelenleg még nem áll igy a dolog! Ki szenved tanitók hiányában ? Mindig csak az államegyházak, a sekták nem; , ezek inkább bővében vannak, sőt némely sekta ép azáltal keletkezik, mivel egy tanitóerő érvényesitni akarja magát. Kívánatos volna továbbá, hogy mindenki, a ki magasabb képzés után törekszik, minél tovább maradhasson természetes, otthoni viszonyaiban, ez nemcsak ol! csóbb volna, hanem az illető mélyebben is gyökeredzenék , népében. Végre nagy nyereség volna, ha a magasabban Képzettek minél tovább együtt neveltetnének, és igy a gymnasialis és reális képzés ne választatnék el oly korán egymástól, mi által a gymnasialis tanuló impraktikus, a reáltanuló praktikus leszen és az életben azután oly nagy fáradságba kerül egymást megérteni. Az előrebocsáttottak a következő kettőt követelnék: a felsőbb gymnasiumnak szorosabb összeköttetését a polgári iskolával, ugy, hogy a régi nyelvek tanítása ott kezdetnék meg, és az is léphessen theologiára, a ki reálgymnasiumot vagy képezdét végzett. Ha ez keresztül vitetnék, akkor a theologiai tanulmány egész más alakot is venne fel, és a tanulók előképzése a tanárokat kényszerítené egy kissé leereszkedni, az életet élesebben szem előtt tartani. Ha igy a theologiai akadémia mindinkább a képezde jellegét venné fel, akkor elnémulna a theologiai seminarium utáni jajgatás is. Csak figyeljünk arra, mit ép e pillanatban a mi „kegyeseink" tesznek, a kik rendesen sokkal hamarább sejtik a jövő veszedelmét mint mi: ép most alapítanak Baselben a jövő tavaszra egy theologiai képezdét, hogy munkásokat neveljenek azon sokféle uj szükségletekre, melyek a.jelen vallási krisisből származnak és a lelkészeknek mindinkákb növekedő szükségében neveljenek j erőket az evangeliom hirdetésére, a mely erők képzésére hiányzott az alkalom. Ezen kezdeményezés, mint tudjuk, elleneinktől sokáig és behatóan lőn megfontolva, de szenved az eredendő bűnben, amaz aristokratikus gőgben, t. i. hogy ezen újak „Basilienses ex agro" fognak neveztetni. Rajta, tegyük meg egészen, a mit ők csak félig