Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-07 / 45. szám

vonni autonómiánk határait, még azok a nagy gyülekezetek is talán jobban virágoznának, ha oly határtalan önkormányzat nem volna kezökben; de ha azok végett épen nem lehetne változtatást tenni, ám tegyük azon különbséget a mi van a világi közigazgatásnál ; nevezetesen a királyi városok, rendezett tanácsú községek birnak szélesebb autonómiával, egyebek önkormányzata határok és korlátok közé van szorítva. Elmélkedve e lapok hasábjain megjelent többrendbeli panaszos cikkek felett, figyelve a dolgokat, azon meggyőződésre jutottam, hogy a lelkészeknek igen gyakran épen a határtalan autonómia miatt küzdeni, dacolni kell tövisekkel, hullámokkal, sőt örvényekkel. Ez nem volna még baj, mert hiszen küzdés az élet „s minden embernek van tövis az ösvényén, és én nem is igen becsülöm azokat, a kik a küzdéstől megijednek, s a kik nézőket szeretnek, hogy vegyék észre, mikor őket a tövis, nemcsak ha meghasitja, hanem ha csak megkarcolja isde a küzdés folytonos nem lehet, a világi közpálya emberei félrevonulnak, mikor érzik lankadságukat, a lelkész nem vonulhat félre — akár a test, akár a lélek bágyadt — hogy megpihenve vegye fel ismét az igát, a küzdést, neki helyt kell állani mindig, pedig ha ellankad, kifárad, apathiába esik, vagy nem birván uralkodni a hullámokon, az ár sodorja tovább-tovább. Férfias bátorsággal lehet harcolni, sőt támadni is bár kinek azon esetben is, ha a közlevélemény ellene van is, a lelkésznek is lehet — kell is; de rá nézve ezerszerte nehezebb, mint másra, nemcsak azért, mert ő nem vonulhat félre megpihenni, hogy új erőt gyűjtsön a munkára, nemcsak azért, mivel hivatalos foglalkozása olyan, miszerint igen könnyen lehet ellene tüntetni, hanem különösen azért, mert lelke érzékenyebb, ennélfogva sebezhetőbb, s annak kell lenni, a sok elvonultság, gondolkodás és reflectálásnál fogva. Igy lévén a dolog, látható, hogy ezen segíteni kell, segíthetünk pedig úgy, ha határok közé szorítjuk autonómiánkat, és helyes rendeletekkel, szabályokkal a lelkészeket a gyakori küzdéstől felszabadítjuk s kormányzási rendszerünk hibáiból folyó terheiken könnyítünk. Ez alkalommal említek még egy igen fontos dolgot, melynek oka szinte a határtalan autonómia, és ez a gyülekezetnek mint testületeknek a szegénysége. Igen ! a szegénység oka az, hogy az egyházak évi költségvetése, az autonómia korlátlanságánál fogva, tökéletesen önmagokra van bízva. Meg kell ezen korlátlanságot semmisíteni és statutum útján megállapítani aránylagos költségvetési minimumát a gyülekezeteknek, s ezzel végét szakítani a nyomorúságos állapotoknak, melyek fillérezni kényszerítik, vagy akarják vagy nem, az egyháztanácsokat, annyi adó lévén csak legtöbb gyülekezetben kivetve most, mennyi a hivatalnokok fizetését valahogy fedezi, s a nemes célokra való adakozások, egyházi, iskolai épületek jó karban tartása, új építkezésekről nem is szólva, taneszközök szerzése, a kor kívánalmai szerinti szépítések, csaknem arra vannak utalva, hogy a levegőből fedeztessenek. Ugyanazért kívánja be minden esperesi hivatal correct költségvetését gyülekezeteinek, s a hol csak alig fedezi a bevétel a kiadásokat, minden gondolkozás nélkül emeltesse feljebb az egyházi adót, a meghozandó statutum értelmében, mely rendelje, hogy az évi rendes kiadásokat, nemcsak fedezni, hanem, előre nem látott esetekre, legalább néhány száz forinttal felül múlni is tartoznak a bevételeket. Az ellenvetésnek, mely a felebbemelést igen nehéznek vagy épen lehetetlennek mondja, nem adok helyt, mivel az egyháziadók, pár egyházmegye kivételével, csekélyek, és lehet azokat emelni, mihelyest ezért a felelősség nem nehezedik az egyháztanácsok vállaira, és az esperesi-hivatal nemcsak szorgalmazza, hanem a szabályok értelmében rendeli, parancsolja. A határozatképes conventről nem szóltam cikkemben, mivel eleget volt tárgyalva e lapok hasábjain és — fájdalom — létesülése jó távolban látszik lenni még most is; az általam felhozott reformok egyes e. kerületek, részben egyes e. megyék által is megvalósíthatók, ugyanezért rövid idő alatt létesíthetők. Túlzott autonómiánk megnyesegetése, szűkebb korlátok közzé szorításának indítványozása meglehet sokak előtt visszatetsző s talán ellenszenves, nem tehetek róla; én elérkezettnek láttam az időt, melyben már autonómiánkat reformálni kell, elérkezettnek az időt, a vitatkozást, a társalgási és gyűlési vitatások szűk helyéről áttenni a szélesebb térre, a sajtó terére és jelezni, hogy önkormányzatunk reformálásánál tűzzük ki elvül a túlzott decentralisatio helyett a mérsékelt centralisatiót. BAKY ISTVÁN. T TZ C Könyvismertetés. ,, Vezérfonal keresztyén gyermekek első vallásoktatásában. Elméleti rész. Irta Német Károly, sz.-fejérvári ev. lelkész." Továbbá: Keresztyén hiterősitő könyvecske. I. rész a, szentségekről. Irta és kmdta Német Károly, sz.-fejérvári ev. lelkész. Fó'elemi, algymnasiumi, alreál és felsőbb polgári leányiskolái, illetőleg conjirmandus evang. ker. növendékek számára iskolai kézikönyvül, nemkülönben szülőknek és nevelőknek házi használatra" Árok 20—20 kr. A legközelebbi időben méltó figyelem tárgyává lett s eszmecserére is alkalmat nyújtott a gyermekeknek vallásoktatása, vagy szerintem helyesebben vallásos n e-