Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-11-07 / 45. szám
Tizennyolcadik évfolyam. 4&. mz. Budapest, November 7. 1875. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. 1. em. Előfizetési díj: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldés? félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni mind kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: el 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál en 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Kii negyeflevre fizeti ek elő, előfizetést mee ujitására kéretnek föl. A protestáns istenitisztelet reformálása. (Vége.) Mikópen lehet ós kell a templomlátogatás hanyatlását megakadályozni ? — e kórdóst vétó fel beszéde folyamában a Zittelfóle tételek referense. Ne ámítsuk magunkat, feleló, — s egyházi szertartásaink szaporításától s azok külókessógétől ne reményljünk lényeges javulást. lm a katholikus istenitisztelet órzókiessóge a valódi művelt katholikusok közül bizony szép keveset édesget a templomba. De meg ne is igyekezzünk magunkat idegen tollakkal felcifrázni. Az igazi jó protestáns mindenekfelett az i g a z s á g o t és a világosságot óhajtja a vallási dolgokban, ezért megy ő a prédikátorát hallgatni a templomba, s elejétől kezdve az ő istenitiszteletének főrészét a predikátio képezte. Igen, de milyen legyen az a predikátió ? A közönséges szólásmód szerint ,,igazi predikátiónak{í a száraz, fárasztó dorgálás, feddés szokott neveztetni, a „hosszú predikátió" szóval pedig a nép nyelve az unalmasság netovábbját szokta megtisztelni. Már csak ezen kifejezések is mutatják, hogy az ujabb időkben nagyon kevesen ügyelnek Luthernek azon régi szabályára, mely szerint: a jó prédikátorban három dolognak szükséges meglenni; először is, hogy tisztességesen lépjen fel, másodszor hogy szájját megnyissa, ós valósággal mondjon is valamit, ós harmadszor, hogy tudja a beszédet annak idejében abbahagyni. De a mai prédikátorok egy része prédikálja az egyházi tanokat, „népszerűsítvén4 4 egyik hitcikket a másik után. A nép azonban nagyon szépen megköszöni az ily lehetetlen népiességet. Teljességgel nincs kedve az egyházitanok hallgatásához. Jól ismeri a három gyügyüről szóló mesét, ós tudja, hogy e közben a gyűrűk még nóhánynyal megszaporodtak. A prédikátorok más része kelletinél jobban bibliás, s hogy a biblia egyes felvett helyeit egyházi beszédük tótelekónt használhassák, készek azt előbb nagy lelki élvezetére a gyülekezetnek Írásmagyarázati, bírálati, hittani, ós egyházszónoklati szempontokból boncolgatni. Vannak ismét mások, kik Schleiermachert ügyetlenül, s annak szabad szelleme nélkül utánozva, theologiai szemlélődésekkel, avagy dialektikai szőrszálhasogatásokkal foglalkoztatják a szószékből hallgatóikat, mit sem törődve azzal, hogy ezek a teuiplombau micsoda kérdések felől óhajtanának épülést nyerni. Megesvén az ily prédikátorokkal is nem ritkán az, a mi egy hajdani nagy tudományu prédikátorral, a ki — mint Luther említi — egyszer egy kórházban sinlődő öreg asszonyok előtt a boldog házasólet áldásairól beszólt, „magasztalván a házaséletet, ós serkentvén az ily életre hallgatóit." De szakítani kell azon rosz szokással is, hogy a szószékről polemizáljunk. Az egyházi polémikát ám folytassák az egyházi egyletek, folytassa a sajtó, vagy ha épen elkerülhetetlen, a parlament ; de templomba azért hogy civakodjunk, s magunknak bosszúságot szerezzünk, nem megyünk. Az egyházibeszéd hivatása — röviden szólva — az, hogy a mai napok emberét, s a mai életet hozza bensőies valódi, s bensóleg lehető viszonyba a keresztyénsógnek soha el nem muló igazságaival. S e célból mutassa fel, hogy a keresztyéni érzület mily áldás, s mennyire nólkülözhetlen a mi magán' s közéletünk különböző köreiben ós azon különbféle 71
