Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-31 / 44. szám

tározta magát, hogy még egy bizottságot küldjön ki a hely szinére, mely megvizsgálja a dolog mibenlétét. Erre Láng Adolf lelkész ur kineveztetett bizottságnak. Bizton remélhetjük, hogy ő csak pártolólag fogja előterjeszteni az ügyet a nemsokára összeülendő kerületi gyűlésnek szentesítés végett. Es igy maholnap megérjük, hogy három kisded evang. egyház: Újpest, Rákospalota és Fóth, melyek helyrajzi fekvésüknél nyelvrokonságuknál és egyéb kedvező körülményeknél fogva egyesülten egy jövőben egészséges, szépen virágozható evangyélmi magyar egyháznak csiráit hordozták magukban : arra vannak kárhoztatva, hogy másodrangú, kicsinyes érdekek miatt szétdarabolva, örökös kéregetés, segélykeresés mellett a könyörfalatok morzsalékjain tengődjenek. n—m. 1875. octóber 25. Tegnap, vasárnap volt a nagy nap Szőnyvárosában. Reggel fél 9 órakor, hogy oda érkeztem, már ünnepiesen öltözött hivek nagy serege, mint a tenger lassú ingása, méltóság teljesen hullámzott a templom felé és körül. Az egyes házak kapui nyitva álltak a várt vidéki imerősök előtt, a gondos háziasszonyok minden kocsizörejre ki-kinéztek, gondolván, hogy a kedves, várt vendég érkezik. A püspöki lakba térve, urifogatok lepték el a tért és az udvart. Szobába jutva, jólesett látnom az egyházi és világi veteránok tömegét. Előtűnt az avató esperes nt. Kiss Gábor ur, arcán az öröm és meghatottság nemes vonásaival, majd László J., Décsi B., Vályi L., komáromi esperes ; a világiak közül Komárommegye fő- és alispánja, Tlialy Zs., Fogthüy I)., Pázmándi L., Kálmán R., Szabó G., és még sok egyházi és világi nobilitások. Vig társalgás kedélyes hangja rezgette a két szoba levegőjét ; majd utóbb teljes diszben megjelent az ünnepelt férfiú, főt. Pap Gábor superintendens. Pár perc múlva a nemzeti lobogóval diszitett torony zúgása hirdeté, hogy az ünnepély kezdődik. Megindult a menet, élén a főpásztorral Kiss G. esperessel és a főispánnal. A templom belseje imposans gyülekezetet tárt fel előttem, s úgy cl voltam fogódva az örömtől, hogy az énekre nem is emlékszem, mely bennünket fogadott, csak azt tudom, hogy szép volt, talán lelkem az égiek régióiba szárnyalt ? „Szent Isten noha neked" volt a felálló ének, ezután a 235-ik dicséret két versét elénekelve, az iktató esperes kilépett az Urasztalához, . . . Buzgó előfohász után, egy kerekded, rövid s szellemdús beszédet mondott. Fejtegette a vallás mibenlétét, hogy ültessük mi ezt keblünkbe, s nekünk protestánsoknak mi a hivatásunk a jelen időkben, halvány színezettel érintő a mozgalmakat is. Igen szép volt beszéde végén, midőn egy kis szünet után ezt mondá: „szerepem véget ért 5 a függöny előttem legördül . . . , hogy helyet adjak neked kedves atyámfia az Úrban, ... a sorompó most már előtted kinyílt, lépj fel azon helyre liova a közszeretet és bizalom emelt" stb. mi pedig magunkban utánna mondtuk : hadd gyönyörködjék rajtad a mi lelkünk. E magasztos nyitány után megszólalt az ó-szőnyi polgárifjakból alakult dalárda | andalító és vallásos ihletben ringató hangja, melynek végén a fiatal főpásztor, az uj lelkész, fellépett azon helyre, melyen csak egyedül ott érezheti a pap magasabb hivatását, s ha ennek megfelel, magasabb állását, személyiségét a világ minden embere fölött; ez azon hely, hova a gúny, megvetés szava el nem jut, ez az Isten házának szentélye, hol a lelkész a megrögzött hitetlenséget és a kőszívet is igaz hívővé, lágy, minden jó és szépért hevülővé, lelkesülővé teheti ... ha mélyen érzi és tudja, hogy ki ő maga? egy népvezér, egy isteni Demosthenes, egy Ciceró, Pál, János kell hogy legyen, mert másképen nem méltó azon helyre, mely a mennyország kapuja. Sok idősb és iíju lelkésznek kellett volna hallgatni azon beszédet, melyet az intelligentia és a köznép vallásos áhítattal, és lelkesedéssel fogadott, jnit bizonyít az is, a mi pedig ritkaság, hogy templom után az uripublicum is az égiekre és lelkiekre függesztett elmével folytatta a társalgást, s magasztalta a dicső beszédet. Jaj Istenem ! hogy elsietek veled kedves olvasó ! már a híveket kiküldjük a templomból és beszéltetjük őket a hallottakról, pedig te még keresztyén atyámfia az sem tudod, hogy mi mit hallottunk. Egy fenkölt, egy magasztos lelkű Pál apostol szólt a gyülekezethez, Kor. irt Il-ik levél, IV-ik részének 5-ik versét vévén fel alapul. Valóságos kathedrai programmbeszédet hallottunk. Felállította szónok az archimedesi pontot, melyet erősen kell a lelkésznek védve tartani, ha megakarja érdemelni azon tiszteletet és becsülést, melyet a hivatalos állás követel. Elmondta, hogy ő teljes erejével az egyház anyagi és szellemi előmenetelére munkál, hivenYogja „az Urat prédikálni [és követni," kész mindeneket megtenni a jézusi elvek : „az egyenlőség, testvériség, szabadság megvalósításáért," és ezen feltevésében bátran szembe száll a legnagyobb nehézségekkel, habár „Damoklesi kard függjön is" feje fölött. Mindig az igazság bajnoka leend, mert hiszen az igazságnak s azon fentemiitett elveknek létesülni kell ugy az egyházi mint a politikai téren, ha az emberiség hivatását célját, elérni akarja. Határozott akaratot tanusitandólag szólt, midőn jelezte, hogy senkinek kedvét, jó vélemény ét nem fogja hajhászni; mint reformátor fog működni a roszakarat, helytelen szokás és balhit ellen, s mint Pál nem riad vissza semmi elibe gördülendő akadálytól stb. Ezekután iidvözlé a tatai egyházmegyét, annak esperesét, s gondnokát, jelesebb nestorait, az egész kebli papságot, Komárommegyét, annak fő- és alispánját, bírói karát, az 1 egyházkerület főügyészét stb. a szőnyi gyülekezet elöljáróságát ; a kath. egyházat, s különösen annak érdemekben megőszült, s a tudomány mai színvonalán álló aggpásztorát; az izraelita községet, a tanítói kart és segédjét; mindezeket oly elragadólag mondotta, hogy szinte lelkünkkel csüngtünk rajta; különösen valami remek volt azon üdvözlés, melylyel az elöljáróságot megtisztelte, mint biztatta, bátorította, majd óvaintette őket