Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-03 / 40. szám

ő papi dolgai mellett az iskolát csak a vizsgálaton lát­hatja, de magát az iskola köznapi működését meg nem figyelheti • mivel négy körlelkész négy egymástól külön­böző szempontból szemlélheti és bírálhatja meg az isko­lát ; mivel igy bajos az esperességnek iskolái felett helyes áttekintést nyernie; mivel igy a tanítási elvek és nézetek szétágazó irányúak maradnának : az augustus 24-én M.­Berényben tartott esperességi gyűlés elvben elfogadta is­kolai bizottságának azon indítványát, hogy ennek utána az esperesség összes iskoláira, csak egy, a tanügyben jár­tás és tisztán a célra megválasztandó férfiú ügyeljen fel. Mivel azonban az esperesség ezen elvi megállapodásának anyagi oldala is van, tehát megbecsüléséhez az egyes egyházak hozzájárulása is szükséges : ezeken lesz most a sor az ügyet tovább fejleszteni. „B. M. K." * Az orsoval protestánsok felhívása meleg fo­gadtatásra talált Bécsben az evangélikusok főconsistoriu­mánál. Dr. Szeberényi Gusztáv superintendens ur révén ugyanis azzal a kedves hirrel lepte meg orsovai hitfelein­ket a nevezett consistorium, hogy ügyüket az Atzen­dorfer-féle alapitványból három évre 100—100 forinttal gyámolitandja. * Az evangélikusok egyetemes gyűlése leg­újabb megállapodás szerint november 10-kén veendi kez­detét. Ez esetben a bányakerület megelőzőleg nov. 6., 8., 9. napjain tartja gyűlését. November 7-ke egészen a ke" rületi gyámintézeti istenitiszteletnek és gyűlésnek volna szentelve. Petrovics Soma. * A csurgói ref. nagygymnasiumban megüresült ta­náriszék pályázat utján, egyhangúlag Bari a Sz. K á­rolylyal töltetett be. ADAKOZÁSOK. Örömmel tesszük közzé a következő két levelet, mint annak örvendetes jelét, hogy az adakozási szellem aprót, egyház tagjaiból ki nem veszett. T. szerkesztő ur ! A Prot. Egyh. és Isk. Lap"-ban közhírré tett nyilatkozata foly­| tán bátor vagyok az orsovaiprot. leány gyüleke­zet számára 15 frt. o. ért. oly tiszteletteljes kéréssel ide zárni, hogy ezen összeget rendeltetése helyére juttatni méltóztasson. Hasonló kéréssel bátorkodom terhelni a mellékelt 10 frtra nézve is, melyet a pesti prot. árvaház számára kívánok fordíttatni. Kelt Sömjénben, sept. 25-én 1875. Berzsenyi Miklós. Nagyt. tanár ur ! sept. 26-kán Pacséron egyhangú­lag rendes lelkésznek megválasztottak. Ez alkalomból a prot. árvaházra alapítványul 100 frt., azaz száz frtot ajándékozok; azon feltéttel mellett, hogy egy év múlva legyen szabad a tőkét 8-as kamatjával együtt beküldenem. Kérem ezt a prot. árvaház t. elnökével illetőleg az igazgató-választmánnyal tudatni. Halason, 1875. sept. 27. Ery Ferenc, halasi ref. s. lelkész. HIRDETÉSEK Pályásat tanítói állomásokra. A hódmező-vásárhelyi ref. egyház pályázatot hirdet: a. Az újból felállítandó Y-ik és Vl-ik osztályú népiskola rendszeresített fítanitói állomására. Évi fizetés 400 osztr. ért forint, 10 köböl buza, 10 köböl árpa ós 100 osztr. ért. forint lakbér átalány. Megjegyeztetik: hogy a lakbér átalánynak természetbeli lakással esetleg felcserelése iránti s áta­lában e tekintetbeni szabad intézkedhetés jogát az egyház fentartja magának. b. Egy segédtanítói állomásra a III. és IY-ik népiskolai fin osztályok számára. Évi fizetés 400 osztr. forint átalány. Megválasztandó tanítók kötelesek állomásaikat jövő 1876-ik évi március 1-ón elfogla^i. Felhivatnak mindazok, kik ezen állomásokat elnyerni óhajtják, hogy erkölcsi magok viseletét, ké­pességéket, ugyszinte a testi épséget ós egészséget kitüntető hiteles okmányokkal felszerelt folyamodvá­nyaikat folyó 1875-dik évi november l-ig nt. Miklovicz Bálint, egyházi elnök-lelkészhez intézve küldjék be. Kelt Hódmező-Vásárhelyen, 1875. szept. 24. A ref. egyháztanács. 1- 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom