Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-24 / 4. szám

azonban a zsidó vallás a keresztyén vallással való minden rokonsága dacára, a dolog igaz lényegének csak árnyképe, mi valósággal létezőt lehetett volna mondani a pogány vallásról ? A levél zsidó keresztyéni jellegéhez tartozik tehát az is, hogy a pogány vallásról nem szól, s hallgatólag a zsidó vallásba foglalja. Másfelől azonban mindaz a hiányos és lényegtelen dolog, mi a zsidó vallásban volt, nem gátolta, hogy a dolgok ezen ideiglenes rendjében az eszménynek, az önmagára létezőnek közvetitőül szolgáljon. Miért ne tehette volna tehát ugyanazt a pogány vallás is ? E szerint a levél transcendentalis világnézletében zsidó és pogány vallás egységbe olvadnak össze, a keresztyénségnek a zsidó vallás particularismusát áttörő ez egyetemes elve még különös kifejezést nyer abban, hogy Krisztus a Melchisedek rendje szerinti pap, egyszersmind istennek midenható fia. Ugyanezen nézpont alá jön a Pál leveleihez számitott ephesus- és kolossebeliekhez irt levél is, azzal a különbséggel, hogy ezek a Pál részén állanak, míg a zsidókhoz irt levél a zsidó keresztyénség álláspontját képviseli. Ezek is a keresztyénségnek olyanszerü felfogására törekszenek, melyben a zsidó és pogány keresztyénységet elválasztó különbség, az ellentétek felett álló egység concret szemléletében, a közös vallásos tudatnak csak gyorsan tova tünő mozzanata legyen. Mindkét levél tartalmán áthúzódó főgondolat az általános kiengesztelés, a pártok egyesülése, erre vonatkozik minden, ennek kinyomata a két levél egész christologiája. Krisztusban kell mindennek, a mi égen és földön van, egyesülnie. Az istennek örök idők előtt e1

tökólt végzete az, mely Krisztusban az erre rendelt időben beteljesedett és megvalósult (Sph. 1, 10.). Ez a célja különösen az ő kereszthalálának. Valamint isten általa akar mindeneket kibékíteni, hogy mindennek végcélja ő benne legyen, ugy a kereszten kiöntött vérében általa szerzett békét a íöld ós az ég minden teremtményének (Kol. 1, 20). Ez különböző módon-történik. Mindkét levél ugy tekiuti Krisztus halálát, miut valamely istenellenes hatalommal való küzdelmet. Minél magasabb és általánosabb e nézpont, mely alá Krisztus személyét és müvét vonják, annál magasabb lesz az ellentét eszméje is. Krisztusnak halála az általa lefegyverzett és diadalmi szekeréhez láncolt ellenséges erők és hatalmak legyőzése (Eph. 2, 2. 3, 10. 6, 12. Kol. 2, 15.). E szerint a világ fejedelmei, kikről az apostol 1. Kor. 2, 8-ban csak határozatlan értelemben szól, ember feletti hatalommá lettek, kiknek legyőzése a láthatlan és látható világra kiható tény. Szorosabban ragaszkodva Pál tanfogalmához, Krisztus engesztelő müvéhez számíttatik különösen a törvénynek eltörlése. Isten a törvényt, az emberek bünlajtstromát, hogy a világból eltávolítsa, a keresztfára feszitette. (Kol. 2, 14.) Ez által az ember istennel ki van békítve. A kibékítés eszközlője Krisztus megölt teste volt. Krisztus halálában a testet, a bün székhelyét levetkeztük. E kibékülés következménye az, hogy a törvénytől való megszabadulásunk és bűneink bocsánatjának tudatábaa szentül, hibátlanul és büntetlenül állhatunk meg isten előtt (Kol. 1, 20., 2, 11.). Farkas József. Külföldi egyház és iskola. Bluntschli az állam és egyház közötti viszonyról. Bluntschlitól ezen nagy tekintélyű, nagy tudományú, s szabad szellemű államférfiától Németországnak egy érdekes munka jelent meg mostanában „Deutsche Staatslebre für Gebildete" cim alatt, mely habár első sorban Németországra nézve bir is nagy érdekkel, hol kiváló hévvel s makacs szívóssággal folyik az állam és egyház közötti harc; de azért egyéb nemzetek fiai is nagy érdekkel és haszonnal lapozhatják e müyet keresztül, hü tükre lévén ez a modern államtani elveknek. Az egyházi és iskolai ügyekre vonatkozó tételeiből ide igtatjuk e néhány következőt: 1. A mai népek fejlettebb önérzete elutasítja magától a középkor ama felfogását, mely szerint az állam csak mintegy testét, az egyház ellenben a lelkét képezné a társadalomnok. Mi már ugy tudjuk, hogy az államtestet a nép közszelleme élteti s hatja át, hogy az egy testtel és lélekkel ellátott erkölcsi személyt képez; az egyházban pedig viszont oly személyt ismerünk fel, melynek vallásos szelleme egy, szemmel látható testet öltött magára. Állam és egyház tehát nem két külön oldala egyazon személynek, hanem két külön személy két szervezettel. 2. Az állam mint önálló szabadakaratú lény teljesen független az egyháztól. 0 nem egy tagja az egyháznak, hanem attól egészen külünböző önálló egyéniség. Nincs tehát helyén többé katholikus vagy protestáns államokról beszélni. Az állam, mint olyan, egyáltalában nem bir többé semmi felekezeti jelleggel, hanem elfogulatlanul s részrehajlás nélkül foglal állást a különböző hitfelekezetek ellenében. A modern állam interconfessionalis. Csak az állam politikája, nem az ő jogélete, bírhat még bizonyos confessionalis irányzattal vagy árnyalattal, tekintettel felekezeties múltjára, vagy mivelhogy népe nagyobb része egy felekezethez tartozik. De ekkor is feladata a modern államnak távol tartani magától minden felekezeties előítéletet és szenvedélyt. 3 Minthogy a mai állam már nem confessionalis állam, annálfogva az állami törvényhozás sincs kötve többé vallásos dogmákhoz vagy egyházi tekintélyekhez. A modern jog alapját a nép geníusa s az általános emberi természet képezi, s egyforma szükségérzete mindenkinek, bárminő hitű vagy hitetlen legyen is különben. Az állam kényszerítő joga nem a vallásból következik, hanem szükséges előfeltétele a társadalmi rendnek. Ezen okból a mai állam a maga közegei felett, ezek állami functióit illetőleg az egyháznak semmi fegyelmi hatalmat nem engedhet. A fejedelem, a kinek politikáját az egyház kárhoztatja, azért általa egyházi átokkal nem sújtható, alattvalói a jobbágyi hűség kötelékei alól fel nem oldhatók, az ország interdictum alá nem vethető. Az a képviselő, a ki oly törvényre szavaz, mely a hierarchia uralmát korlátolj a, az a biró, a ki egy papot elitéi, az ősválasztó, a ki egy szabadelvű jelöltnek ad elsőbbséget a clericális felett, mind csak alkotmányos jogait