Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-09-05 / 36. szám
gyónnál nem rendelkezünk, csakis az evangélium ereje, az isteni örök igazság s hivatalunk fontosságától való áthatottság, élénk kötelesség" tudat, s ebből folyó fáradhatlan s örömmel teljesitett közhasznú önzetlen munkálkodás által lehetünk képesek magunknak s állásunknak külhatalom s vagyon által meg nem szerezhető valódi erkölcsi tekintélyt, befolyást és súlyt biztosítani a társadalomban; csak az emiitett módon sikerülend a gondozásunkra bizott nyáj lelki javát, üdvét, előmenetelét sikerrel munkálni; s habár fáradalmunkat feltűnő eredmény azonnal nem koronázza is, nem baj; a jó siker késhetik, de el nem maradhat; hisz minél nemesebb, fontosabb valami, fejlődése, megérése annál huzamosb időt igényel; annyi biyonyos: hogy e téren, a krisztusi evangéliumi szellemben elhintett mag előbb vagy utóbb jó gyümölcsöt fog teremni. HORVÁTH SÁNDOR. A lelkészfizetés emelésének kérdéséhez újólag. Miután Gyurátz F. barátom azzal tisztelt meg, hogy az általam megpendített, maholnap tán életkérdéssé emelkedő eszme tárgyalását ő is avatott tolla hegyére vette: szabad legyen a tárgyhoz njból hozzá szólanom, annyival is inkább, mert különben is minél több retortán vezetjük keresztül, annál tisztább alakban fog az eszme a megvalósulás felé közeledni. Sőt újra fölhívom az érdekelt feleket, minél több oldalról szíveskedjenek hozzá szólani. Az ügy nem az én, sem Gyurátz barátom kizárólagos ügye, de édes mindnyájunké, tehát közügy. Igy érdekelve vannak általa nemcsak a lelkészek, de világi férfiaink is, mint a gyülekezetek képviselői, kik az egyházi élet, a valláserkölcsösség emelésére, ha kell áldozni is tudnak, ugy szintén hatalmas szavok fölemelésével az ügy pártfogolására, ezereket lelkesíteni hivatvák. De térjünk a dologra, Gyurátz barátom és az én véleményem között, nem oly nagy a különbség, hogy egyáltalán áthidalhatlan volna. Míg én államsegélyt és gyámintézetet érintettem, mint a melyből ideiglenesen lehetne a különbözetet, a követelt és létező fizetések közt elenyésztetni : addig tisztelt barátom az államsegély mellett a gyülekezetek e célra történendő megadóztatását hangsúlyozza. Egyéb eltéréseink, inkább administrativ természetűek. A kezelésben a legegyszerűbb és leghamarább célhoz vezető utat könnyebben megtaláljuk, csak egyszer Montecuculival szólva, a legfőbbet: a pénzt, megtaláljuk. Magam is gondolkodtam a fölött, mielőtt első cikkem írásához kezdtem volna, hogy a kinek első sorban tesz a lelkész szolgálatot, nem annak közelében kellene-e a forrást keresni, melyből a lelkészfizetés emeltessék ? Ugy volna rendén. És nem is kerülne gyülekezeteinknek oly nagy megeroltetésökbe, lelkészeik fizetéséhez javitólag járulni. Mert még többet megbírnának könnyen, habár némelyek a meglevő terheket is sokalják már. Illustráljuk a dolgot példával. Egy olyan gyülekezet, a mely lélekszámra közel 1000 főből áll, és jó móddal áldotta meg őket Isten e világban, nem birna-c meg igen könnyen még egyszer annyi terhet, mint a mennyit visel, mikor évi összes gyülekezeti kiadásaiból, ha mindjárt lélekszám szerint volna is az kivetve, esik egy lélekre nem is egy forint, levén az összes évi kiadás 834 forint. Hát ha még jobb időkből eltett egy kis tőkéje is van,ennél is kevesebb esik. Ily csekély összeg lefizetése mellett azután — hozzá véve még fejenkint eső V1 0 m - rozsot — látogathatja évente templomát, küldheti gyermekét iskolába, biztosithatja egyházi épületeit, van lelkésze, tanítója, törleszti főtanodai stb. tartozásait, melyek egy gyülekezetben előfordulnak. Sőt még az egyháziaknak tartozó külső munkát is ebből váltja meg. Ez egy példából is láthatjuk, hogy gyülekezeteink aránylag csekély terhet viselnek, különösen mikor egyegy vasárnapi táncmulatságnál fejenkint legkevesebb 50 kr. megy el. Hát a költséges halotti torok, pasziták stb., régi idők primitív szokásai, mennyit kivesznek a nép zsebéből ? ! Tudna tehát egyházára adózni többel is, de nem akar; régente — mondja — még kevesebbet fizettek, mégis volt papjok, mesterök. Ily állapot mellett szabad-e mégis, hogy a nemes ügy szenvedjen ? A fizetések javítását tehát az által, hogy a gyülekezeteket egyenesen nagyobb kivetésekkel megrójuk, nem érjük el. Bele nem megy, különösen, ha lelkész változás nincs nála. Láttuk ezt, midőn a váltópénzt ezüstre akarták convertálni a hiványokban. Hol lelkészváltozás következik be, ott könnyebb erővel menne a gyülekezet belevonása, hogy lelkészének fizetését, igy általában a lelkészfizetést javítsa, különösen, ha a minimum, mit szabályrendeletileg megállapítunk, nemcsak az újonnan alakulandó egyházakban, de minden gyülekezetben, lelkészváltozás idejére, kötelező lelkészfizetésül vétetnék föl. Különben ugy gondolkodván, hogy a mit jelenben irunk, tervelünk, az mind csak kőhordás, anyaggyűjtés, melyből a közel jövő építhet, épitni fog, mert épitnie kell : ugy hiszem egyik szavamat nem fogom ütni a másikkal, ha egy ujabb követ ölelek föl és a munkások terére teszem le, ahonnan az építők elvihetik, s bele rakhatják egyiket a fundamentumba, másikat az épület falába, a melyik hova alkalmasabb. Ugyan is tovább tanulmányozván a tárgyat, melyet megpendítettem, kutatva, keresve a forrásokat, ha majd beillenék az épület anyagai közé, a következőt találtam. Azt tapasztalom, hogy a hol a he-
