Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-29 / 35. szám

inat le nem hűti a zsinatra — ad graecas calendas — való apeliálás ? ! Jött a pátens kora, mely mint egy ijesztő setét felhő vonult fel egyházunk egére, melyből megreszkettető dörgések hallattszottak s fenyegető villámok cikáztak; itt-ott le is csapott a villám; de mint gyakran az égi háború a természetben, úgy ez a zivatar is általában véve több hasznot tett mint kárt, legalább fölrázta lethargiájából a magyar protestáns egyházat s megtisztitá benne a levegőt. A pátens fölfüggesztése után sietett az autonomia birtokába visszajutott egyház szervezkedni, egyházmegyei s kerületi elnöki székeit betölteni. Ekkor lőn, hogy a boldogultat két e.-megye tisztelte meg a segédgondnoki diszes állással: a pesti és a máramarosi, mely utóbbiról később, elfoglaltatása miatt lemondott, hogy j egészen a pesti e.-megyéé s a dunamelléki kerületé legyen. 1860 óta nem pendült meg olyan életrevaló eszme sem egyházmegyén, sem egyházkerületen, hogy annak a boldogult szóval, tettel lelkes előmozdítója ne lett volna. Az e.- megyei lelkészi s tanítói özvegy-árvagyámintézet, az e.- kerületi tanári gyámegylet, a báesszerémi missio hálával emlékeznek reá, mint egyik alapító tagra. Valóban soha nem másította meg elvét: „előbb tenni, azután szólani" — s a mi tetteinek, áldozatainak erkölcsi becsét fokozta, az volt, hogy mindig szívesen, mindig szeretettel adott. Ilyen volt Ő, buzgó az adakozásban, serény a jótéteiben, szerető szivii mindenütt, a zöld asztalnál úgy, mint a közéletben. Nyájas, szeretetteljes modora szerzé meg számára az általa soha nem keresett, de megérdemelt népszerűséget, mely különösen augusztus 5-kén temetése alkalmával nyilatkozott nagyszerűen, midőn nemcsak a környékbeli s megyei előkelők s ezek közt számos katholikus pap, hanem a szomszéd Monor városa, s a közeleső falvak egyszerű fóldmivelői is nagy számmal jelentek meg a legnagyobb munkaidőben, a boldogult iránti kegyeletüket tanusitandók. Azt tán mondanom sem kell, hogy a pesti e.-megyei lelkészi s tanítói kar szintén számos tagja által volt képviselve felejthetetlen segédgondnokának végtisztességtételén. A boldogult ravatala felett az imádságot a családi kastély nagy termében Sípos Pál főesperes, a prédikációt a templomban Szilágyi Benő gyönirői lelkész, a Síribeszédet a temetőben Dobos János e.kertileti főjegyző tartották. Ezzel végezhetném is soraimat, ha nem érezném, hogy még vázlatnak is nagyon halvány lenne e rövid rajz, ha róla, mint családtagról pár szóval meg nem emlékezném. Ha valaki, a boldogult bizonyára az isteni gondviselés bölcs vezérlete után indult, midőn ezelőtt 18 évvel oltárhoz vezette a vele szív- és törzs-rokon gróf Teleki Jozetin úrhölgyet, ki a boldogultnak neje, őrangyala, jó szelleme, végre önfeláldozó ápolója volt. Ez áldott szövetségnek lőn drága jutalma 3iZ cl 7 kedves, szép reményű gyermek, kikre méltán vigasztalódva kinthet a bánatos özvegy édes anya, s jogosult remé nytenyel a haza és egyház. Nevelje Őket nagyra testben, lélekben a kegyelem istene, hogy legyenek atyjuknak méltó utódai, a dicsőült emlékezete pedig maradjon áldásban közöttünk! Általánosan tudva van, hogy az oktatás terén működő egyének vajmi kevés anyagi jutalomban részesülnek, s a legnemesebb munka mily szégyenitőleg csekély díjjal jutalmaztatik, hogy magasztos törekvésüknek legfőbb jutalma az édes öntudat, s néha a hálás utókor emlékezete. A hála s tisztelet adóját akarom leróni, midőn az aligmultból visszaidézem képét azon derék férfiúnak, kinek hűlt hamvai felett már a temető rideg sirdombja hirdeti a mulandóság ama kérlelhetlen törvényét, mely a jó szív dobbanást is egyszer mindenkorra megakasztja. E hó elsején az ur szőlőjének egy hű munkása, a n.-szalontai egyházmegye tanítói testületének egy derék veterán tagja, a népes okányi gyülekezet közkedvességü rectora Hajdú Ferenc hideg hamvai felett zendült meg a végtisztességtételre megjelent 16 pályatárs s nagyszámú résztvevő közönség ajkairól a bus halotti zsolozsma. Álljon itt munkás életének rövid rajza. Hajdú Ferenc szül. Árpádon, Bihar megy ében, Hajdú János s Farkas Ilona jómódú polgári szülőktől. Elemi iskoláit végezve a szorgalmas és szép tehetségű gyermek, kedvelt tanítója Cséke Lajos tanácsára a szalontai gymnasiumba vitetett, hol a gymnasiumi hat osztályt jeles tanára Kovács Pál vezetése alatt nagyhírű iskolatársa Arany Jánossal együtt, kitűnő sikerrel végezvén, tanulása folytatása végett a debreceni anyaiskolába ment, honnan két év múlva a boros-sebesi egyházba iskolatanitóul jött ki. Működött az egyházmegye több gyülekezeteiben, jelesen: Sonkolyoson 1, Sasson 2, Fekete-Gyarmaton 6, Vadászon 13, s Okányban 16 évig, mindenütt közmegelégedést érdemlőleg. 42 éven át sáfárkodott a legterhesebb pályán, melyre valódi hivatással, szakavatottsággal lépett. Ha látta valaki azon határtalan gyermeki vonzalmat, melyet tanítványai iránta tanúsítanak, s e mellett a sikert, mely tevékenységét koronázta, — lehetlen volt a tanitónak állását nem irigyelnie. Soha nem lankadó munkakedve, ernyedetlen szorgalma egyetlen nagy célnak állott szolgálatában, e cél a népnevelés. Erős testben erős lélek, 62 éves létére folyvást tanult, olvasott, megszerző mind a neveléssel foglalkozó műveket. Néhány évtizeddel ezelőtt, midőn a tanitók rendelkezésére nem állott készen annyi segéd- s vezérkönyv, — nem szégyenlé utmutatását s tapasztalatdus tanácsát kérni az egyházmegye censora Mészáros Endre, ágyai lelkész s tanácsbiró urnák, kinek vezetése alatt az egyházmegye legjelesebb tanítója lőn. A derék tanitó, derék családapa is volt. Szeretett neje Illésy Ágnestől korán megfosztatván, egyedül hordozta a család gondjait. Dacára az egymást érő anyagi csapásoknak, szerény tanítói fizetéséből két fiát kitaníttatta. Elek belényesi lelkész, József vadászi rector ; leányai is gondos nevelést nyertek. Mint hazafi s emberbarát egyiránt jeles volt ő közöttünk. Az 1848-diki szabadságharcban, mint nemzetőrkapitány vett részt Aradmegyében. Mindazon helyeken, a hol működött, a népnek valódi atyja, tanácsadója s vezére volt. Az okányi virágzó „népbank" az ő buzgó fáradozásainak köszöni lételét, valamint az „olvasóegylet" is; amannak elnöke, ennek könyvtárnoka volt. Igy élt ő szerettetve s áldásosán működve, midőn a rendkívül erősnek látszó testszervezettel bíró férfiú meghűlés következtében, tüdő-