Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-29 / 35. szám

hajtást kellene eszközölnie, — mely érdemben ügyész ur j azt megkereste, — az illetékes törvényszék a végrehajtást megtagadta, a többek közt azon okból is, mert egyházi törvényszékeink nincsenek föIvévé a „Perrendtartásba", igy nem is illetékesek Ítélettételre. Az ügy sérelem alakjában is fölebb vitetik. 7. Végre kerületi gyűlésre képviselők választattak s ezzel gyűlésünk véget ért. Mellékesen megjegyzem még, hogy e lefolyt gyűlésünkre egy jelen volt atyánkfia azt fogta rá némi igazsággal, hogy „sokban a szenvedélyesség képét vette föl". Egy másik válaszolja igen találóan : „jele, hogy megifjodunk." A szenvedély nem mindég a legjobb tanácsadó, s hol higgadtságnak kell a vezetőnek lenni, ott alá kell a szenvedélyt nyomni. De eum grano salis ez is többet ér, mint a hideg közöny, mert mégis csak tesz, cselekszik, mig a közöny folyton sztinórát tart. BOGNÁR ENDRE, ev. lelkész. Még egy a választottak közül. A múltkor egypárról írtam, most még egy választottról írhatok, ez a sár szent lőrinci ev. gyülekezet, mely augusztus 15-én tartotta templomának százados ünnepét. Valóban ritka ünnep. De még épen nem lehet valamely gyülekezetet a választott névvel megtisztelni csupán azért, mert temploma száz évet ért. Megérheti ezt az időt bármely gyülekezet temploma is, a nélkül, hogy valami nagy ok volna Izraelben az örömre. De ugy érni meg a száz évet, mint a lőrinci templom is megérte, ugy érni meg, hogy száz év alatt mindig fényben állj 011 az oltár, hogy fényénél ezeren meg ezeren találják meg az örökkévalót és örökkévalókat, ugy érni meg, hogy ezen ünnepen a gyülekezetnek minden egyes tagja, mint a szentlélek által istennek temploma, saját szive és boldogsága ünnepét tarthassa, ugy érni meg, hogy az ur szőlejét a világ divatos áramlata, a közönyösség iszapos árvize el ne sodorja, hanem csendes, boldog kis szigetként álljon a háborgó tenger hullámai közt, hogy a szőllővesszők az igaz s z ő 11 őtőben sok gyümölcsöt teremjenek, — ez valóban a mai korban ritkaság, az ily gyülekezet bizonyára egy a választottak közül. Ez a buzgóság, ez a vallásosság, ez a belső ékesség volt a száz éves lőrinci templomnak legszebb disze, ennek külső ékessége mellett, a ritka ünnepélyen. Az ünnepre különben már hónapokkal ezelőtt készült a gyülekezet s meghozta szives áldozatát. A templomot, a hely és ünnepély méltóságához képest, diszesitette, a szószéket, oltárt és oszlopokat a m. k. udvari aranyozóval megmárványozta tta és aranyoztatta. A járdát márvány-táblákkal rakatta ki. Uj úrvacsora! edényeket szerzett. Az oltárt vörösbársony s aranyrojtu oltárteritő ékesítette a Fördős család ajándékából. Z s i v 0 r a Gr y ö r g y ur, ki mint lőrinci születésü, e helységnek valódi büszkesége, szintén meghozta bőkezű adományát, melyről ő különben is országszerte ismert és tisztelt férfiú. Ezen előkészületek után fölvirradt a nagy nap. Már kora reggel hullámzott az ünneplő sokaság a templom felé. A harangok megszólaltak, hogy olyan dicső századot temessenek el, melyhez hasonlót minden gyülekezetnek szivünkből óhajtunk, s hogy olyan uj század megkezdésére hívogassanak, mely méltó legyen az elmúlthoz. A nagy templomnak minden zege-zuga megtelt a helybeliek egyrészével és a közel és távol vidékről összegyűlt tisztelgőkkel, mégis az ünneplő sokaságnak körülbelül fele csak a templomon kivül talált helyet. Az ünneplők közt ott volt a helybeli lelkészen, Badics Istvánon kivül, Schleining Károly, tolnai esperes, Ritter István, kerületi főjegyző, a pálfai plébános, Csuthy Zsigmond, kajdacsi, Kálmán Dezső, kölesdi ref. leik., a nagy-dorogi, miszlai és székelyi ref. segédlelkészek, Balogh, Szarvasy, Szuster, Támer, Horváth, Vágner, Lágler és alulírott ev. lelkészek és Lehr tanár. Ott voltak még a Fördősök, Pesthyek, Dobrovszkyak, Belákok, Sassok, Busbachok, Posszert és mások számosan. Megható volt, a hatalmas orgona mellett, a vidékről összegyűlt tanítói karnak szép éneke, az „Erős várunk nékünk az isten", a „Jövel szentlélek úristen" és az „Isten felséges adománya". Érdekes volna, de sem időm, sem e lap szűk tere nem engedi, hogy a gyülekezetnek történetét közöljem. Csak azt említem meg, hogy Lőrincnek egy egész század alatt (sőt 110 év alatt) három lelkésze volt csupán és öt tanítója. V.-Palotáról 1765-ben ment Szent-Lőrincre Nagy István, ki később a kerületben superintendens volt, s nevéhez méltóan maradandó nyomokat hagyott maga után mind Palotán, mind Lőrincen, mind a dunántuli kerületben. Utána lelkészkedett a lőrinci öregektől még most is kegyelettel s tisztelettel emlegetett Balassa János, derék, buzgó lelkész, ki atyja volt az elhuny nagyhírű Balassa orvosnak. Balassa Jánosnak utóda lett a gyülekezetnek jelenlegi lelkésze, Badics István. Ki kell még emelnem a lőrinci születésű tanulóknak szinielőadását, mely a kiadást még le nem számítva, 275 forintot jövedelmezett, a Nagy Istvánnak állítandó síremlékre. A színielőadás után az ünnepélyt bál zárta be, melyben 40—50 pár is táncolt a nagy nap örömére. Kedves lőrinci gyülekezet, szép emléket hoztam el magammal szép ünnepedről, azt az emléket és emlékeztetőt, hogy a mi hivatásunk, a lelkészek hivatása bár nehéz, de magasztos, áldásos; a mi helyzetünk bár szegényes, de jutalmunk mégis fényes, ha kötelességünket hiven megteszsziik. Légy üdvözölve lőrinci nép, igaz buzgóságodért, élő hitedért, romlatlan erkölcsödért! Rázz fel nemes példád által minél több holt hitűt és erkölcsi halottat uj életre! Az uj századot ugy folytasd, mint az elsőt végezted, melyből, hogy rövid másfél év az enyém I is, itt kezdvén el hivatalomat, erre mindenkor édes öröm-