Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-08-08 / 32. szám
midőn istent érezzük magunkban, már a szeretet munkája által nemcsak magunk erkölcsi megváltozását tapasztaljuk, de mint az erkölcsi világrend magaslatára felemelkedett emberek isten országát terjeszteni bölcsőnktől vagyunk köteleztetve, hogy szolgáljunk a lélek újságában és nem a betűnek óságában, Róm. 7. 6. Mind ezekből végeredményül azt hozzuk ki, hogy a bünelmólet augustinusi felfogása, melyet az egyház mindég fenntartott ós fokozatosan emelt, s melynél fogva az embert s benne a jóra törekvő érzést nemcsak, de a szellemet elfojtani törekedett, annyi kárt ós hátramaradást okozott a keresztyénsógben, j hogy századok vesztek el haszon nélkül, mert a szel- i lemi zsibbadtság dermesztő hatása uralkodott az isteni fiuságra hívott keresztyénség* egyeteme felett. De midőn a hittan valamely avult tételét s annak tarthatatlanságát kimutatjuk, akkor még csak fél utón járunk, szükség tehát, hogy a helyett mást ajánlani vagy legalább annak re formálását megkísértsük, ón tehát bátorságot veszek a bííuelinéletet a mai korban is megállható alakban ekként igazita,ni ki: Van bűn, de annak ereje elvész mindazokra nézve, kik a megváltás folytonosságánál fogva a megváltó Jézust magokban feltámasztani, s az ő megváltói szent tulajdonait, szeretetét, áldozatkészségét, istenben való hitét, bizodalmát s mindezekben példaadását nemcsak átérezni, de tetteikben megvalósítani állanak ki világ eleibe, a társadalmakba, a családokba stb. Tgy jő létre a vallás-erkölcs birodalma, melyen a pokol kapui diadalt nem vehetnek. És véleményem szerint a fennebbiek fejtegetése után, ezt elégnek tartom a régi vastag bünelmólet helyett, mert ebben a megváltás tárgyilagos és subjectiv feltételének elég vau téve. Ideje már, hogy keresztyén protestáns öntudatra ébredjünk, s az érzést ós szellemet megölő merev tanokat a mai kor miveltsógéhez vagy alkalmazzuk, vagy ha a u ai köztudat azokat túlszárnyalta, elvessük, és a Jézus elveinek minél nagyobb és szélesebb érvényt szerezzünk. 0, a Jézus, az istenben. a közatya képzetét ismertette meg, ebből kifejlett a testvériség tudata, s mindezekben a szeretetet állította a központba, s ha ezeknek megőrzése és egyetemessé tétele kezdettől fogva annyi akadályokkal nem küzdött volna, ós azok, kik ezen magasztos életelvek őrei valának, azokat híven kezelve, a megváltás művét nem szigetelik el, ma századokkal állana előbb az emberiség a miveltsógben, s a Jézus által hirdetett szeretet vallása megtermelte volna áldott következéseit, az egynek engedelmessége által sokan igazakká lettek volna. Rom 5. 19. KISANTAL SÁMUEL. ISKOLAÜGY. Iskolai értesitők. 11) A szarvasi ev. főiskola értesítője. Közzé teszi Tatay István, igazgató- tanár. Értekezés : Test-és lélekalkat. (Lélektani fejtegetés Rozenkranz és Esser nyomán.) Benka Gyulától. Rendes tanárok száma 12, melléktanitóké 10. A könyvtár 8481 kötetből áll. Egyéb tanszerekkel is jól el van látva a tanintézet. A convictusban 150 tanuló nyert élelmezést. A tanulók száma 415 volt, kik közül ösztöndíjban és jutalomban 52-en részesültek ; nemzetiségre nézve magyar 387, német 4, tót 10, szerb 2, román 12 ; vallásra nézve ág. h. 191, helv. h. 30, r. kath. 63, gör. kath. 1, gör. kel. 34, zsidó 76. Ha a nemzetiségi és vallási táblázat most közlött számadatait együttesen megfigyeljük, érdekes és örvendetes következtetéseket vonhatunk azokból le a szarvasi iskola nemzeties irányára, s ezt annál örömestebb tesszük, mert — tudvalevőleg — a szarvasi tanári kalmár több izben meg lett — mindannyiszor méltatlanul — támadva magyarellenes érzelmei miatt. A nevezett tanoda nemzeties törekvéséről tanúskodik egyrészt az, hogy csak 10 tanuló iratta magát be az értesitőbe tót nemzetiségűnek; de még inkább az, hogy a 35 gör. kath. és keleti liitü közül, — kik származásukra nézve, tudvalevőleg, legnagyobbrészt románok és szerbek, — csak 14 vallotta magát szerbnek és románnak. Az ilyen adatok szolgálnak legfényesebb cáfolatul a szarvasiak ellen szórt rágalmakra. 12) A c s i k s o m 1 y ó i r. k a t h. f ő g y m n. é rtesitvénye. Imets Fülöp Jákó igazgató által. Értekezés : Visszapillantás a székely nemzet másfél ezredéves mult-Imets Fülöp Jákó tói. A tanárok sz. 12. A tanulók érdemsorozata közölve van, illetőleg az érdemsorozatból csak az általános eredmény. Szerintünk sem erre, sem általában magára az érdemsorozatra semmi szükség sincsen, amint ezt egy alkalommal az iskolai tudósitványokról szólva már kifejtettük. Ugy látszik ez a véleményük a prot. tanodák igazgatóságainak is, mert ezeknek értesítőjükben az érdemsorozat nem igen fordul elő. Annál hívebben közlik azt a r. kath. tanintézetek, sőt még néha az államiak is. — Tanszerekkel a cs.-somlyói gymnasium el van látva. Ösztöndíjak száma 35. Önképzőkör nincsen; de mint az önképzés jeleit felemlíti az értesítő az V. osztály irott heti lapját, s a több izben tartott felolvasásokat. Tanulók száma 143, kik közül 137 magyar. £