Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-01 / 31. szám

a legtöbb közülök lehangol és másokra is aligha nem ezt a hatást teszik. Társaságokban csak ritkán vagyunk természetesek, mivel fo'ytonosan azon kérdéssel bíbelődünk: mint pap mondhatom, tehetem-e ezt vagy azt, holott a jogász bizonyára nem kérdi, hogy mint jogász ezt vagy azt mondhatja vagy teheti-e ? Igy demonstrálunk majd pozitive, vaskalaposság, majd negative, dévajság által. Társaságban nem vagyunk papok, ép oly kevéssé, mint jobbfelőli szomszédunk nem kereskedő, balfelőli szomszédunk nem kefekötő, hanem emberek és keresztyének vagyunk. Egyedüli gonduuk az legyen, hogy ezen két fogalom fedje egymást. Ha igazi emberek vagyunk, akkor körülöttünk az emberek jól fogják érezni magokat, hasonlókép, ha jó keresztyének vagyunk. Személyi vagy egyéni életmódunkat illető dolgunkat végezzük el istennel és azután ki az életbe bátran, határozottan, bölcsen és ép azért életerősen! EEMEL GYULA. A lelkészfizetés tengerentűi és nálunk. A mint a napokban lapjaimat át meg átböngésztem, egy érdekes statistikai adatra bukkantam, a mely a n e w-y o r k i lelkészek évi honoráriumával foglalkozik. Ezen statistikai kimutatásból megtudjuk, hogy aPlymouthegyház ismeretes lelkésze Beeelier, lelkészi hivatala után huz évente 25,000 dollárt. Beletudva azt az összeget is, melyet mint szerkesztő és felolvasó összerak, az évi jövedelmi átlag nála 50—60,000 dollárra emelkedik. Ez a legnagyobb jövedelmű. A többiek már kevesebbel dijaztatnak ugyan, de mégis nagy összeggel. Igy dr. Tyng 6000 dl. • Dix Morgan 10,000 ; Smith J. 5000; Cooln 8000; dr. Bellows, az ismeretes és nagylnrü unitárius pap, és a „Liberal christian" szerkesztője 8000; Hepworth 8500; Hall János 10000 ; Thompson 6000 ; Hastings 6000; Northrup, Burchard, Hitsheook és Paxton egyenkint 5000 ; Elder (baptista) 6000 ; Chambers, Ormertten és de Witt (holl. ref.) egyik-egyik 8000; Mandiller és Iiutten 5000 ; Chapin (universalista) 5000 ; Sehweitzer és Pollmann 3000. A methodistáknál egynek van 5000; kettőnek 3000; tíznek 2000. Ezeknél a salarium a legkisebb. Hasonlóan, mint New-Yorkban, honoraltatnak a többi nagyobb amerikai városok lelkészei. Ezen adatokkal, ha egybevetjük a magyarhoni protestáns lelkészek évi fizetését, szégyenkezve kell bevallanunk, hogy az arány igen egyenlőtlen. Mert a legtöbb egyházban a lelkészi fizetés alig üti meg a 600 forintnyi összeget. Kevés azok száma, hol 800—1000 frt. közt váltakozik. Az 1000 forinton felüli fizetés pedig a nagyobb városi gyülekezeteket kivéve (mi szintén kevés szám), oly ritka, mint a fehér holló, legalább a dunántúl. De volna csak ez is biztos ! De nem az, miután a fizetés jobbadán földekből és fructualékból áll. Ezek pedig oly természetűek, hogy biztos jövedelmi alapul nem szolgálhatnak. Mert ha jó a termés, a gabona drága, transit. De mihelyt ez hiányzik, majd alighogy él meg a lelkész és családja. Mi következik ebből ? Hogy míg Amerikában nem ritkák a celebritások, világhírű nagyságok a lelkészi karban : nálunk a papság legnagyobb része a „dii minorum gentium" közé tartozik. Es ez természetes is. Mert ily csekély fizetéssel járó hivatalra a kitűnőbb tehetségek elvétve vállalkoznak. Ha meg vállalkoznak is, a prózai életben el kell ásniok, vagy legalább hevertetni kénytelenek talentumaikat. „A jó pap holtig tanul" — mindenkor nem teljesíthetik, mert hiányzik a „nervus rerum gerendarum." A lelkészi pályán előbb létre kell jönni a jobb jutalmazásnak, és csak ugy nyerhetünk kitűnő erőket. •Bizony, bizony „proximus ardet Ucalegon",^gondolnunk kell valamit. Mert nemcsak hogy a jobbak fogynak, de egyáltalán számra kevesebbek leszünk. Az én véleményem e tekintetben — meglehet, hogy sokan „fixa idea"-nak mondják, de ki jobbat tud, álljon elő vele, szívesen bevonom vitorlám, és azzal vigasztalom magamat: „der Mohr hat seine Pflicht gethan, — der Mohr kann gehen— hogy minden egyes egyházat classifikálni kellene, basis volna a lélekszám, mert a nagyobb teher, a tágabb körű gondozás okvetlen nagyobb fokú díjazást von maga után. Lehetne 3 kategóriát fölállítani, és a lelkészfizetétést e szerint megállapítani. Természetesen ezáltal a hivány sértetlenül hagyatnék. A különbség mégis az lenne, hogy a kisebb fizetések felebb emeltetnének. De hogyan ? Állíttatnék föl kerületenkint egy közös pénztár, á melybe minden gyülekezet a helyett, hogy lelkészének szolgáltatná ki egyenest, befolyat mindennemű lelkészi évi díjat. A mennyiben pedig ez földekből vagy fructuálékból áll, a földek a kerület ellenőrködése mellett bérbe adandók, a fructualék pénzzé teendők. Innen kapnák azután a lelkészek az ő fizetésüket, a szerint a mint 1-ső, 2-od vagy 3-ad osztályú gyülekezetben lelkészkednek 900, 1200 vagy 1500 frt. évi salariumúl. Úgyde kérdés: az igy megállapított fizetést kifutja-e azon összeg, mely a hiványszerű fizetésekből kerületenkint a közpénztárba befolyik ? Ha ki nem futná, mellékes tökéről kell gondoskodni. Ideiglenesen a gyámintézet segélyezését és a kormány által úgyis e célra utalványozott arányos részletet lehetné igénybe venni, illetőleg ide fordítani. Csak vissza nem szabad riadni a nehézségektől. Jelszó : „viribus unitis", és minden megy. Ez eljárásnak erkölcsi haszna is lenne. A lelkész nem volna kénytelen gyülekezetével a megszolgáltakért minduntalan torzsalkodni. A tárgy annyira fontos, hogy végkép elejtenünk nem '