Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-25 / 30. szám

KÜLÖNFÉLÉK * A vallás- és közoktatásügyi minister f. hó 16-án eme rendeletet adta ki a két tudományegyetem és műegyetem tanácsához, — a jogakadémiai igazgatóságok­hoz, tankerületi főigazgatóságokhoz és reáltanodai igaz­gatóságokhoz az iskolai nagy szünidőre nézve : A nagy szünidőnek augusztus és september helyett julius és augusztus hónapokra leendő áttétele már több illeté­kes helyről sürgettetett, s legközelébb nemcsak Erdély­ben a többi tanintézeteken kivül a kath. hitfelekezeti ta­nodákban is, és a lajthántuli tartományokban rendeltetett el, hanem a legutóbbi országgyűlés tanügyi bizottsága ezen határozatot a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslatba is felvette. Minthogy azonban fő­kép némely tanintézeteket illetőleg az eddigi gyakor­lat fentartása mellett is figyelmet érdemlő indokok érvé­nyesíthetők : mielőtt ez ügyben érdemlegesen határoznék, —- felhívom (címedet), hogy ez iigybeni nézetét az annak támogatására szolgáló indokok elősorolása mellett mi­előbb jelentse fel, liogy az eddigi gyakorlat megváltoz­tíltásíl esetére a tanításnak s előadásoknak ehezképesti berendezése iránt még a tanév kezdetén intézkedni le­hessen akként, hogy az átmenet következtében a taní­tás és előadások menetében és tartamában minden hábo- ! ritás vagy megrövidítés lehetőleg elkerültessék. Budapest, 1875. évi julius hó 16-án. Trefort Ágoston, s. k. * Szeberényi Lajos pozsonyi magyar-tót lelkész s theologiai tanár állomását folyó hó 18-án töltötték be. Candidatus volt három. Zelenka Pált, Miskolc derék ev. lelkészét, az érdemekben megőszült Mossócy Lajos, egy­házi felügyelő és Csecsetka, a lyceum jeles igazgatója ajánlották; Trsztyánszky losonci lelkészt Geduly supe­rintendens ajánlotta; Mockovcsák Jánost, nagybecskereki papot mint harmadik jelöltet, szintén fölvették a candida­tióba. Összesen 139 szavazat adatott be, ebből 113 sza­vazat Zelenka Pálra, 9 Trsztyánszkyra s 7 Mockovcsákra esett. Zelenka állomását azonban csak jövő 1876. évi febr. 1. foglalhatja el, addig a mostani adminisztrátor fogja vezetni az egyházi ügyeket. Gratulálhatunk a po­zsonyi egyháznak s lyceuronak, hogy Zelenka fogja be­tölteni az üresedésben levő állomást, mert Zelenkát nem­csak mint jeles képzettségű férfit és kitűnő szónokot, de mint derék magyar embert is ismerjük. * A műegyetem rektorához a közoktatásügyi mi­niszter rendeletet intézett, melyben tudatja, hogy a fran­cia-, angol-, és olasz nyelvek, valamint a gyorsírás tanszé­keit az állam szorult pénzügyi helyzetére való tekintetből eltörli, s az illető tanitók fizetését szeptember végével beszünteti. A rendelet megjegyzi, hogy azon műegyetemi tanulók, kik az emiitett tárgyakban előadásokat hallgatni kívánnak, a tudományos egyetemre járhatnak. Ugy halljuk, hogy a műegyetemi tanács egy felterjesztésben sajnálatát szándékozik kifejezni a fölött, hogy a miniszter a tanács véleményét meg nem hallgatva intézkedett e tanszékek­ről, azonkívül pedig a két havi fizetésnél méltányosabb végkielégítést kiván ajánlani, kivált a hosszú éveken át alkalmazott tanárok részére. Különben, mint halljuk, e rendelet egyik indoka az is volt, hogy e tantárgyak egy része folyvást németül adatott elő, s az illető a magyar nyelv elsajátítását kötelességének sem tartotta. * A 3 évfolyammal berendezett tiszakerületi eper­jesi tanitóképezdébeil az előadások sept. hó elején vévén kezdetüket, ezennel kéretnek a t. szülők, gyámok, szíveskednének az intézetünk által fölveendő növendéke­ket, — kiktől kívántatik, hogy az algymnásiumot kellő sikerrel végezték legyen, —• augusztus hó végéig az igaz­gatónál bejelenteni. A növendékek ágyneműt, ruhát, tan­könyveket kivéve, mindennel elláttatnak, t. i. szabad szállással az intézetben, élelmezéssel (reggeli, ebéd és vacsorával), fűtés, világítással és Írószerekkel. A szor­galmasak ösztöndíjakban is részesíttetnek. Kelt Eperjesen, jul. 15. 1875. Az igazgatóság. * Knietzner Ágoston ev. lelkész Ruszkinócon (Szepesmegyében) vállalkozik az első vagy második gym­nasiális osztály tantárgyaiban jelentkező fiukat oktatni, jutányos áron teljes ellátásukról, valamint a német nyelv megtanulásáról is gondoskodni és az iskolai év végével nyilvános gymnasiumban velők a vizsgát letétetni. Kik ez ajánlatra reflektálnak, méltóztassanak a fenncimzett lel­készhez fordulni. IRODALOM. * A „Nyelvőr" 7-dik füzete megjelent. Tartalma: Hibás szók és szólások javítása (az igemódok hibás hasz­nálata, tévút, tévhit, kétely, irand, irandani). A szavak összetétele a magyarban. Simony i. A nyelvújítás apo­lógiája. Szarvas. Hogy védik agyon a korcs szavakat. V o 1 f. Nyelvemlékbeli szók. V o z á r i. Iker szók. V o­z á r i. Helyreigazítások, magyarázatok. S i m o n y i. Ide­gen csemeték, fattyú hajtások. Komáromy. Népnyelv­hagyományok. * A „Tánca zeneműfolyóirat 28, 29. kettős száma a következő tartalommal megjelent. Yerebélyi négyes. Zongorái*a szerzé és a verebélyi hölgyeknek ajánlja G e r 1 e y Mátyás. Róza lengyelke. Gróf Haller Rózá­nak ajánlja Zágonyi György. Röptében. Gyors polka. Sehneider Jánosnak ajánlja Müller József. * A „Gyakorlati Lelkészet" szerkesztői részéről a következő sorok közzététele végett kerestettünk meg : Van szerencsénk a „Gyakorlati Lelkészet" t. munkatársai­val és előfizetőivel tudatni, hogy e mű 2-dik füzete ez év október havában okvetlenül meg fog jelenni. Előfize­tést elfogad a szerkesztőség Gyúrón, u. p. Martonvásár. Munkák a 3-dik füzet számára már küldhetők. Gyúrón, 1875. jul. 15. Öreg János és Yasadi Balogh Lajos, szer­kesztők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom