Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-07-18 / 29. szám
felül becsüllenék meg az épületét, és ugy contentálnák az ű kegyelme maradékit avagy legatariust. De nem tetszik ű kegyelmének semmiképen, mivel az Nagyságod kegyelmessége kétezer forintig terjed az szőlő dolgából, én nékem az is forgott az elmémben, hogy ezt a Patkó szőlőt épitené az Nagyságod számára nem is volna káros. Mert noha mostan nem szőlő, de megépülvén nem minden falu érkeznik el az jövedelmivel. Ha az ur Isten Herceg uramat ki hozza megmutatom én az szőlőt ű kegyelmének ugy tetszvén az dolog. Praefectus uramnak pedig másutt kellene szőlőt adni az ki ép volna és mindgyárást vehetné hasznát. Mert az mint Nagyságod vehette eszében az hasznot nem gyűlöli az ember. Azt tudom irni Nagyságodnak, hogy az Tolcsvai hegyen való szőlő szerzéshez igen nagy kedve vagyon. De derekas szőlőt az mely mostan áros volna sehol nem hallottam. Az tidő ugyan ben vagyon az szőlőmivelésre. Szinten hogy ez levelet irom vala érkezett az Tolcsváról az én vincelérem, azt mondja kegyelmes uram, hogy ez elmúlt őszszel hatvan ember fedte be az Patkó szőlőt, és ű is ott levén az főbeszédközben, hallottam némely öreg emböröktül, hogy mikor az az szőlő ép volt néha ötven, s néha hatvan (kimaradt hordó) bor termett benne, de mostan az minemű állapottal vagyon öt avagy hat esztendeig sem veszi igen sok hasznát. En semmi módot immár benne nem találok, hogy ű kegyelmével conveniálhassak : Isten ki hozván Herceg uramat hagyjuk arra az üdőre kegyelmes uram, ű kegyelméhez bocsásson ultima resulutióval az szőlő felel való differentia felől is. Legyen az ur Isten Nagyságoddal és az Nagyságod kedvesivei. írtam Patakon, 22. martii Anno 1637. Nagyságodnak alázatos káplánja STEPHANUS TOLNAEUS. Illustrissimo Principi ac Domino Domino Georgio Rákóczi, Dei gratia Regni Transylvaniae Principi, partium Regni Hungáriáé Domini Siculorum Comiti, et magnó Religionis Orthodoxae Protectori etc Domino et Maecenati meo longe Clementissimo (L. S.) Eredetije a m. kir. kamarai levéltárból. XIV. Hűséges és alázatos szolgálatomat ajánlom nagyságodnak mint kegyelmes uramnak, az ur Isten nagyságodat áldja meg minden kívánsága szerint való jó szerencsékkel és idvességes ajándékival bővölköttesse. Gelej uram állapotjárói írt nagyságod jegyzésére akartam kegyelmes uram nagyságodnak ugyan hosszú levelet írni, hogy magaviseléséből származott nagyságod méltó busulásának valami kicsin künynyebseget szerezhetnék, és az háború ellen, mely az elmúlt karácsoni urasztalától való comunicalástul nagyságtokat megtartóztatta volt, nagyságtokat keményitném, de immár tudom, hogy az az levelem nagyságtokhoz nem juthat az innepnek napja előtt, az az oka kegyelmes uram, hogy arról való meditatióímat levélben nem irám. Mikor nagyságod azokat titkon én nekem közlötte (noha bizony nagyobb része Magyarországban annak nem titok) láttam nagyságodnak szívének fonyasztó keserűségét, akkor mingyárást irni nem kívántam. Mert azt mondja Seneca, hogy az nagy keserűséget ha ember hamar akar orvosolni, inkább neveli, hanem tidőt kell neki engedni, az mig magában meglágyuljon. Eleget gondolkottam róla kegyelmes uram, micsuda indulat lehetett az nagyságodban, mely az urasztalához nagyságodat nem bocsátotta ; de igazán mondom nagyságodnak, hogy én még ez ideig fel nem találhattam. Mert ha az haragtúl üres az bánat, az inkább az úrhoz híja az keresztyén embert, nem elűzi. Mert amaz nevezetes sententiában az ur szent Máthénál (venite ad me omnes qui laboratis et onerati estis et ego reficiam vos) noha az bűnnek terhéről is szól, de mindenfélenyavalyákat gonosz akaróinktúl rajtunk esteket sem rekeszt ki, kikről azt mondá Dávid, hogy irigyinek gonoszságok miatt talám meg is holt volna, ha már az ur keze űtet meg nem könnyebbítette volna. — Hogy pedig az harag és gyűlölség annyira nagyságodnak gyermekségétűi fogva az isten ismeretében neveltetett elméjét elfoglalhatta volna Gelej uram ellen, soha reá nem mehetett, hogy elhihessem. Mivel az többinél akkor immár főképpen pedig az fejénél az szakadásnak megbékéllett volt nagyságod. Hanem igy gondolkodom felőle, hogy mind tanitó, mind vigasztaló nélkül szűkölködött akkor nagyságod. Méltán is pedig. Mert Quae venit immerito poena delenda venit. Mivel mi embörök oly gyarlók vagyunk, hogy az méltatlan boszuságok sokkal inkább furdaljanak bennünket, mintsem azok az kikre okok vannak meg, ktilemben kellene az dolognak lenni. Quae venit immerito poena ferenda venit. Mert akkor lelkiismereti embert nem sürgetheti, ha az méltatlan boszúságra nem adott alkalmatosságot. De az kitül avagy tanítást, avagy vigasztalást kellett volna nagyságodnak várni, szintén abban fogyatkozott meg nagyságod. Mindazonáltal kegyelmes uram minden lelki jóságokban az mi istenünknek követőinek kell lennünk. Mert fiai vagyunk, menynyi sok boszuság tételünket az isten feledékenségben hagyván, újabb-ujabb jóteteményível látogat bennünket. Fegyverkeztette legyen bátor nagyságod ellen az ördög (mert egyebet nem irhatok), mert az ű szolgáit azzal akarja magához hasonlokká tenni. De az isten is az ű szülötteit azért kívánja, hogy magához hasonlók legyenek. Azért békességestűrőkké és engedelmesekké akar bennünket tenni. Minden boszuság szenvedőnek meg kell gondolni azért, hogy gyalázatot, szenvedést bocsát reánk az Isten azért, hogy megpróbáljon bennünket micsodás vitézek vagyunk. Mikor azért kegyelmes uram attól esett az kinek inkább el kellett volna oltani az gerjedező tüzet, és jelen voltam volna, azt mondottam volna, kegyelmes uram s asszonyom mostan vagyon immár az utolsó tidő, melyben az ur isten sok jótéteményi után nagyságtokat megpróbálja; de mindazon olta az isten jelen vagyon az ki az nagy ságtok baj vívásának mind tanúja mind birája. Elhittem kegyelmes uram, hogy az az seb alkalmassan már beforradott, azért én is nem tapogatom, forraszsza ál*
