Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-18 / 29. szám

természetesen csinos külsejü s kényelmes paplakok vannak, mint p. o. liogy csak néhányat emlitsek : Tisza-Nánán, Patakon, Uj helyben, Ungvártt, Kassán, Göncön, Szántón, Tállyán, Hidvégen, Ónodon stb. Az iskolaépületek szintén magukon viselik a szegénység bélyegét. A tanitó köszönje meg, ha legalább egy jó szobája van, a két szoba már nagy uraságra mutat. — Az iskola-teremről már szólottam. — Ujabb időben azonban több uj iskola épült, s a dolog ugy áll, hogy az egyes egyházakban hamarabb lesz jó iskolaépület, mint jó paplak, kivált ha a lelkész urak saját nyomorult hajlékukra nem tekintve, az iskolának épitését állitják előtérbe; a honnan a tiszteletes uraktól sokszor hallottam ezt a jó tanácsot: Öcsém uram, ha pap korában azt akarja, hogy jó lakása legyen, először paplakot épitsen s csak azután iskolát. Az egyházi épületek sorába tartoznának a m a g t ár a k is, de ilyenekről csak pár helyt hallottam. A felső -zempléni egyh. megyének van egy magtára Grálszécsen melyből a papok és tanitók özvegyei segélyeztetnek. A másik magtár, a melyről hallottam, az olasz-liszkai, melyet a jelenlegi lelkész buzgósága s a hivek áldozatkészsége teremtett. A gyülekezet fizető tagjai ugyanis a lelkész felhívására egyhangúlag elhatározták, hogy évi adójuk négyszeresét egyszerre be fogják fizetni s ez uton egy egyházi magtárt alapítanak. Ugy lőn, a mint tervezték és határozták. A magtár szerencsésen létrejött s most az egyház abban az irigylendő helyzetben van, hogy míg egyfelől a híveknek jelentékeny kölcsönöket adhat, más felől egyszer mindenkorra felszabadította őket a sok bajt okozott ágybér-fizetés terhe alól. A magtár ugyanis minden 4 véka élet után évenkint egy véka kamatot hoz, s az igy folyton szaporodó jövedelemből szolgáltatik ki a lelkész és tanitó illetősége. — Valóban utánzásra méltó példa ! . . Ha az egyházi magtárak ezen a módon másott is létesíttetnének vagy létesíthetők volnának, sokszor emlegetett anyagi szegénységünkön nagy mértékben volna ez által segítve. * * Végül még csak s u p p 1 i k a t i ó m r a vonatkozólag legyen szabad egyetmást elmondanom. Kevés hián 8 hétig tartott utazásom alatt összesen 210 helységben fordultam meg — ide számítva a kálvinista egyházzal nem bíró községeket is. — Egyes buzgó patrónusoktól és egyházaktól összesen 110 frt. gyűlt össze, mely összegből a libellus tanúsága szerint, az iskolát 63 frt. illeti. (A mit nem írnak be, az szokás szerint a supplikánssé marad.) — Néhány egyház szegénysége vagy az „építkezés" miatt egyáltalában nem adakozott, legtöbb helyen 10—20 krra szorítkoztak a lelkészek, mert hiszen több supplicansra is kell számítani ; leggyakrabban fordult elő a 40 krnyi adomány, — 1 frtot ritka egyház adott. — Az. u. n. patronusok közül csakis inkább a valódi patronusokat látogattam meg, a kik csaknem kivétel nélkül szíves készséggel s megtsztelő barátságos modorban fogadtak, s tehetségükhöz képest elég bőkezűen s ürömmel járultak iskoláink fel segéléséhez. — A lelkészek s azoknak családjai általában mindenütt szívesen, vendégszeretőleg fogadtak; a félreeső községek lelkészei úgyis ritkán látnak kaputos embert, s azért a supplicanst kivált ha az az ország fővárosából jön, kétszeres örömmel fogadják. Valóban nem érdemli meg az ember azt a nagy szívességet, melylyel nem egy helytt elhalmozzák. És én mindig örömmel fogok visszaemlékezni azokra az órákra, melyeket egyik-másik jólelkű papi család körében tölteni szerencsés valék. Az a szelid türelem és béke, mely a legtöbb nyomorral küzdő papok hajlékaiban is feltalálható, az a nemes egyszerűség, őszinte szívesség és barátság, mely a papi családokat jellemezni szokta, a lelkészekkel folytatott bizalmas társalgás és tanulságos eszmecsere . . . mind-mind a legélénkebben bevésődött szivembe, lelkembe s még erősebbé tette amaz elhatározásomat, hogy ha isten segit, én is pap leszek. — En valóban sokat köszönhetek a supplikationak : eszméket, vallásos érzelmeket, szent elhatározásokat, erőm acélozását, szélesebb látkört és sok mindenféle ismeretet. A suplicationak (és részben a legationak is) küszönlietem, hogy Erdélynek, Magyarországnak legszebb vidékeit úgyszólván pénz nélkül beutazhattam, megismerhettem ; a supplikationak küszönhetem, hogy a mult nyáron is hazánk legszélsőbb vidékeire Eperjesre, Iglóra tehettem kirándulásokat, és hogy Miskolcon, mely különben nem tartozott a spártámba, a papszentelésen és egyh. kerületi gyűlésen jelen lehettem; a supplicatiónak köszönhetem azt a sok ismeretséget, melyet a családokkal, lelkészekkel, egyházi és világi köztiszteletben álló egyénekkel kötni szerencsém volt. Ugyanazért abban a meggyőződésben vagyok s vannak velem együtt számosan a lelkészek közül is, hogy a nyári supplicatiót mindenesetre továbbra is fen kell tartani. Lehetnek s vannak is kinövései ezen intézménynek, az kétségtelen: ámde ebből, véleményem szerint, nem az következik, hogy tehát semmisítsük meg, a mi jó a múltról ránk maradt, hanem inkább az, hogy a kinövéseket kell lassankint lenyesegetni, vagyis — a minek már egyszer kifejezést adtam — szabályozni kell a supplicatiót is. — Hogy miben álljon e szabályozás, nem tartozik most ide : csupán annyit jegyzek meg, hogy én csakis theologusokat bocsátanék supplikálni, mint a kikre nézve okvetetlenül szükséges, hogy alkalmok legyen minéltöbb emberrel s legfőképen minél több lelkészszel érintkezniük, s az egyházi viszonyokkal minél behatóbban megismerkedniük. — Bármi sors várakozzék is azonban a nyári supplicatióra, melegen ajánlom minden pályatársamnak, hogy addig mig alkalma van, s ha egészsége és ereje engedi, mindenesetre induljon el legalább egyszer supplikálni: bizony mondom, kedves emlékkel és tapasztalatokkal meggazdagodva fog haza térni. LÉVAY LAJOS.