Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-11 / 28. szám

893 '894 lyet a nép vallásos tudatának külső nyilatkozataira nézve volt alkalmam tenni. A templomgyakorlás ke. vés helytt tartozik a nép erényei közé, s ha tisztán ebhői kellene következtetést vonnunk a nép vallásosságára, könnyen vesztett perünk lehetne a materialismussal szemben. Kivált a nyári hónapokban, valóban kong a templom az ürességtől. És ez nagyon kevés kivétellel igy van mindenfelé, a merre csak jártam. De ez nem szomorított el, mert ismerem a nép viszonyait s általában a magyar földműves nép helyzetét, mely többé-kevésbbé igazolja az ily jelenséget, melyet magok a lelkész urak is, „természetes"-nek mondottak. Másfelől vigasztaló volt rám nézve, hogy a kegyes, vallásos buzgóság, ha a templomgyakorlásban nem is, de egyéb tekintetben eléggé megnyugtató s kedvező módon nyilatkozik. Itt egy szép templomot, amott egy diszes parochiát, másutt iskolákat teremtett a nép buzgósága s áldozatkészsége, mely sehol és soha sem alszik ki, a hol és amikor tettkész, életrevaló lelkészek állanak az anyaszentegyház élén. S még az uri o s z t á 1 y sem olyan rosz keresztyén, mint a minőnek sokan állítják. Hogy csak egy-két példát említsek, K a s s á n legközelebb is egy valóban diszes, porosz gránitból készült pompás urasztalát állított egy előkelő egyéniség, a kinek nevét sajnálom, hogy fel nem jegyeztem. Kevesen látogatják, az igaz, itt is a templomot, de azért nem mulhatik el vasárnap, hogy az uri osztály legalább is 4—5 tagja által képviselve ne legyen, holott az alsó néposztályból az én ott létem alkalmával is alig 30—40 hallgató volt a templomban, dacára, hogy a gyülekezet 800 lélekből áll. A Kassával szomszédos B á r c á n magok az ott lakó uraságok tartják fenn az egyházat, s a templomot is elég szorgalmasan látogatják. Bánócon különösen a főgondnok K a z i n c y I s t v á n tetemes áldozatkészsége tette lehetővé, hogy legközelebb egy igen csinos templom épült a községben. U n g hv á r 11 hasonlóképen nemes buzgóságot és elismerésre méltó tevékenységet fejt ki az uri osztály a vallás és egyház érdekében. Általában arról győződtem meg ezen utazásom alatt is, hogy vallásunk s egyházunk jövője első sorban a jól képzett, vallásos keblű és munkás lelkészek kezébe van letéve, a kik egyfelől fel tudják éleszteni és tartani a buzgóságot, másfelől teljes erejökbőj munkálnak azon, hogy ezen buzgóság külsőleg is meg. láttassék az anyaszentegyházban. Es itt eszembe jut a c u r a pastoralis. Hol állanánk akkor, ha a hivek rendszeres látogatása — mert én ezt értem a cura pastoralis alatt — nálunk is életbe léptettetnék! Akkor volna valóban virágzó vallásos és egyházi életünk. Legalább én abban a hiszemben indultam útra, hogy annyi sok lelkész közül csak fog találkozni egy-kettő, a ki gyülekezetében a cura pastoralist gyakorolni szokta, s lesz alkalmam ujjal rámutatni: ime a cura pastoralis eredménye! Fájdalom, egyetlenegy lelkészt se találtam, a ki a hivek rendszeres látogatását gyakorlatba vette vagy csak azt megkisérlette volna. Nem arra való a mi né p ti n k — mondják sokan a lelkészek közül, — hogy az ember hozzájok leereszkedjék ; bármennyire tisztelje is papját, a gyanúsítás ördöge folyvást ott ül a lelkén s a pap legnemesebb törekvéseit is félremagyarázza. II á 1 á d a tl a n a mi népünk - úgymond a másik — nem érdemes azért egy lépést is tenni (s nem is tesz valóban semmit a hivatalos kötelességen felül). A nép mindenütt rosz — mondják legtöbben — ugy kell vele bánni, mint a paraszttal szokás : röviden és kíméletlenül. Megengedem, hogy igázok lehet, kivált egyes specificus esetekben: én a népet olv közelről nem ismerem, nem ismerhetem ; de hát miként van az, hogy vannak ismét lelkészek, a kik meg ellenkezőleg azt állítják, miszerint a nép korántsem oly rosz mint a minőnek sokan feltüntetni szeretik • hogy a nép olyan mint a bárány, csak tudni kell vele bánni, s ha látja, hogy az ember csak az ő javát munkálja, az ingét is kész oda adni ? Nem tehetek róla, de ilyen nyilatkozatok után magam is azon nézetnek hódolok inkább, hogy a hol a nép rosz, ott a lelkészek sincsenek minden hiba nélkül s, ha lelkiismeretesen végeznék pastoralis kötelességeiket, a nyáj sem adna okot semmiféle panaszra. l)e épen az a baj, hogy sokan csakis a szószékben papok, de kiint az életben felé se tekintenek a népnek; nem hogy állandóan és rendszeresen látogatnák hiveiket, a mitől különben is — ugy látom — nagyon messze állunk még Magyarországon, hanem még a legelemiebb cura pastoralist sem gyakorolják, társadalmi működésükről meg épen szó se lehet, hacsak a politikai téren való szereplősöket ilyennek nem tekintjük. Én azt hiszem, szeretem hinni hogy a pap pastoralis, és a mennyire lehet, társadalmi működése által jóvá, egészen újjá teremtheti a népet, csak bírjon kellő készültséggel s mindenekfelett törhetlen erélylyel és szorgalommal. Legalább azon tapasztalatok, melyeket a mult nyáron s az azt megelőzött években tett utazásom alatt szereztem, ezen nézet mellett tanúskodnak. Többé-kevésbbé annak is a cura pastoralis elhanyagolása lehet az oka, a mi mult években történt a tiszáninneni egyh. kerületben, hogy a gyülekezet számos egyegvházban megtagadta a papi és tanitói földek után járó adónak a fizetését, holott egyh. kerületi és miniszterialis végzések, és rendeletek kötelezték erre az egyes gyülekezeteket. Nem egy lelkész, kerülni akarván a civakodást, magára vállalta az adót, mig ismét többen támaszkodva a két törvényes fórum határozataira, a végrehajtásra kiküldött közegeket a curatorokhoz utasitották, mint a kik a miniszteri rendelet szerint szigorúan kötelezve voltak, hogy a parochialis földek után járó adót az illető helyre pontosan beszolgáltassák. Ámde a euratorokkal nem volt könnyű boldogulni ! Segítségül hivták a népet, mely megrohanta a paplakot, dühösen protestálván az adó ellen, s kiméletlelenül provocálván a lelkészt, a kinek csak nagy nehezen sikerült a háborgó népet ugy a hogy lecsillapítani. Ilyen sajnos jelenetek kisebb-nagyobb variatióval sok egyházban előfordultak, igy a többek közt: Csicseren, Nagy-Szelméncen, Megyaszón, Ondon és különö-