Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-20 / 25. szám

NECROLOG. Egy jobb sorsra s hossza életre érdemes lelkésztár­sunk és barátunk koporsója köritl gyűjtött össze beunüu­ket a részvét érzése folyó évi junius hó 1-ső napján ; egy oly lérfiu ravatala körül vonának gyászkoszorut a hü rch konok s barátok, ki még legszebb férfi korában hordozá a napnak terhét, s neveletlen leánykái s kedves neje kö­rében nem is gondolhatott még az életalkonyra, mely bú­songó homályával oly korán eltakará őt szemeink elől. — Elaludt a lámpás, mely az Ur népe előtt világolt ; a közhaszonra fénylett életszövétneknek csak hamvait sodorja már felénk az emlékezet lágy szellője. Tiszt. Kis Gyula ur, a kis-igmándi ref. gyüle­kezetnek IG évig, a mocsainak egy évig ós h a t hóna­pig volt lelkipásztora nincs többé ; hosszas s z i v t u 1-t e n g é s i baja, szenvedése után május 30-kán jobblétre szenderült, 47 éves korában, egyházmegyénk értelme­sebb shivatottabb ifjú lelkészeinek egyike jobblétre szenderült akkor, midőn egy hosszú életpálya küzdelmei, nélkülözései, az együtt viselt papi s tanitói hivatal kettős terhe u^án, reá és kedves családjára a m o­c s a i jövedelmezőbb egyházban a jólét és boldogság uj, általa még eddig nem élvezett fénye vala derülendő. Az elhunyt férfiú egyik sarja volt azon család­fának, mely egy Kis Ádámmal, KisJózseffel ajándékozá meg prot. egyházi irodalmunknak kimagasló munkásokkal nem igen dicsekedhető mezejét; atyja, né­hai K i s Antal csépi lelkész, egyike volt a leghumo­rosabb, szellcmdusabb egyéneknek; egyike a legkitűnőbb egyházi szónokoknak, kiknek a géniusz csókja ragyogott homlokukon, s kiknek keze az isteni lant pengetésében sem vala járatlan. — Kis Antal lelkészi fizetésének nagy részét az irodalom oltárára áldozá ; ritka, szép gazdag könyvtára, gondo3 ós diszes kötésekkel, fiára Gyu­lára szállott örökségül. — Szerény fizetésének több részét gyermekei nevelésére fordította, s egyik fia Móric kocsi jegyző, másik Gyula mocsai lelkész a pápai fő­iskolában kezdették és végezték mind gymnásiumi, mind akadémiai tanulmányaikat. -— A zenészeiben, a hegedű­művészet terén már tanuló korukban kitűnő érdemeket szereztek maguknak; zenészet iránti hajlamát és szere­tetét a boldogult is mind halálig megtartotta, s a húrokat mindvégig mesterileg tudá kezelni. Gymnásiumi s theologiai tanulmányainak végeztével az ó-szőnyi reform, gyülekezetbe bocsáttatott ki három éves tanítónak, s ennek végeztével atyja mellett a csépi egy­házban segédlelkész lett. — A kis-igmándi ref. gyüleke­zetben egyesittetvén a papi ós tanitói hivatal, ez állomásra a boldogultat hívta el a választóknak bi­zalma hol ő apostoli szent tűz és buzgalommal működött a kettős pályáu. s mint iskolavezér a népnevelés ügyé­nek is hasznos szolgálatokat tett, s kitűnő osztályzatú is­kolája jutalomra is érdemesnek találtatott. Végre hosszas és heves küzdelem után a mocsai gyülekezet prédikátora lőn ; a gyülekezet egy részének bizalma más egyénben Őszpontosult ugyan, de ő szelid kedélyével, nyájas, barátságos modorával nem sokára le­csendesítő a háborgó hullámokat, s koporsójára a béke és engesztelődés szelleme tette le a hála ós em­lékezet örökzöld babérkoszorúját. — Nemeslelküségével s jó szívével példányképe vala a hü lelkipásztoroknak; békés, szelid modorával le birá fegyverezni az ellenséges indolatokat. — Csudálatos játéka a sorsnak, hogy a halál angyala, épen jó szívének életgyökereire vetette a fejszét, melylyel pedig egyházmegyénkben mindenek felett tündök­lött, s nem egyszer szégyenité meg azokat, kik még lel­késztársaik iránt is ellenséges indulattal viseltetni, elég gya.lók s kíméletlenek. A koporsó mellett, mint egykori mocsai lelkósz­alólirott tartott gyászszónoklatot; felmutatva, magasan ragyogtatva a ravatal felett a valódi lelkipásztorok fényes eszményképét, arról értekezett, hogy mi a jutalmok a Jé­zus Krisztus valódi szolgáinak, és hogy milyen lelkészek számithatnak jutalomra. Azután igy folytatá: „Ha az egész világ áruba bocsátaná is lelkét; ha földi fény, hatalom, dicsőségért az egész világ oda hagyná is az igazság oltárait: a lelkipásztornak ingadozni soha nem szabad; neki az igazság templomának védel­mében kell összeroskadnia. — A töviskoszoru inkább illik a lelkipásztor homlokára az igazságért, mint a földi korona, ha e hiu ragyogványért az igazság Istenét kellene megtagadnia." „Továbbá a béke ós egyetértés ápolása az, melyről a lelkipásztornak soha megfeledkezni nem szabadj — Vannak idők, midőn a b é k e oltárai e lhagyottan ál­lanak, a lelkészeknek ez oltároktól soha eltávozni nem lehet. — Lehetnek ugyan hamis próféták s antikristu­sok, kik magasztos hivatásukról megfeledkezve, a béke és egyetértés helyett a visszavonás lobog5 lángjait élesztik, s az egyenetlenség vészíákly áit hordozzák a társadalomban: de ezek nem a Krisztus tanítványai, hanem méltó utódai azoknak a farizeus papoknak, kik magát a Jézust keresztfára feszitették ; ezek nem jutalomra, hanem arra méltók, hogy az istennópe megvesse és megatálja őket; hogy kiküszöböltessenek Isten örökségéből." „Azt szokták mondani, bogy a nép háládatlan, s nem tudja móltányolui szellemi vezéreit, lelkipász­torait. — Én ez állítás igazságát kétségbevonom, mert egyáltalában nem hiszem, hogy volna olyan hadsereg, mely bátor és derék vezérét ne szeretné, ne mél­tányolná ; nem hiszem, hogy volna olyan nép, olyan gyülekezet, mely derék lelkészét szeretettel s kegyelettel ne karolná át. Ha találkozik egy-két durra kéz, mely sebet üt a lelkipásztor szivén, nincs-e száz szelid gyön­géd kéz, mely ez ütött sebeket bekötözi és meggyógyítja? Ha találkozik egy-két durva rágalmazó : nincs-e száz igaz és nemes lélek, kik a becsülethóhérok álarcát le­rántják, s a világmegváltók szent testét, levévén a keresztfáról, fehér gyolcs lepedőbe takargatják." „A történelem számos példával igazolja azon tényt,, hogy a n é p mindig jobb, igazságosabb volt, mint vezérei

Next

/
Oldalképek
Tartalom