Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-20 / 25. szám

NECROLOG. Egy jobb sorsra s hossza életre érdemes lelkésztársunk és barátunk koporsója köritl gyűjtött össze beunüuket a részvét érzése folyó évi junius hó 1-ső napján ; egy oly lérfiu ravatala körül vonának gyászkoszorut a hü rch konok s barátok, ki még legszebb férfi korában hordozá a napnak terhét, s neveletlen leánykái s kedves neje körében nem is gondolhatott még az életalkonyra, mely búsongó homályával oly korán eltakará őt szemeink elől. — Elaludt a lámpás, mely az Ur népe előtt világolt ; a közhaszonra fénylett életszövétneknek csak hamvait sodorja már felénk az emlékezet lágy szellője. Tiszt. Kis Gyula ur, a kis-igmándi ref. gyülekezetnek IG évig, a mocsainak egy évig ós h a t hónapig volt lelkipásztora nincs többé ; hosszas s z i v t u 1-t e n g é s i baja, szenvedése után május 30-kán jobblétre szenderült, 47 éves korában, egyházmegyénk értelmesebb shivatottabb ifjú lelkészeinek egyike jobblétre szenderült akkor, midőn egy hosszú életpálya küzdelmei, nélkülözései, az együtt viselt papi s tanitói hivatal kettős terhe u^án, reá és kedves családjára a m oc s a i jövedelmezőbb egyházban a jólét és boldogság uj, általa még eddig nem élvezett fénye vala derülendő. Az elhunyt férfiú egyik sarja volt azon családfának, mely egy Kis Ádámmal, KisJózseffel ajándékozá meg prot. egyházi irodalmunknak kimagasló munkásokkal nem igen dicsekedhető mezejét; atyja, néhai K i s Antal csépi lelkész, egyike volt a leghumorosabb, szellcmdusabb egyéneknek; egyike a legkitűnőbb egyházi szónokoknak, kiknek a géniusz csókja ragyogott homlokukon, s kiknek keze az isteni lant pengetésében sem vala járatlan. — Kis Antal lelkészi fizetésének nagy részét az irodalom oltárára áldozá ; ritka, szép gazdag könyvtára, gondo3 ós diszes kötésekkel, fiára Gyulára szállott örökségül. — Szerény fizetésének több részét gyermekei nevelésére fordította, s egyik fia Móric kocsi jegyző, másik Gyula mocsai lelkész a pápai főiskolában kezdették és végezték mind gymnásiumi, mind akadémiai tanulmányaikat. -— A zenészeiben, a hegedűművészet terén már tanuló korukban kitűnő érdemeket szereztek maguknak; zenészet iránti hajlamát és szeretetét a boldogult is mind halálig megtartotta, s a húrokat mindvégig mesterileg tudá kezelni. Gymnásiumi s theologiai tanulmányainak végeztével az ó-szőnyi reform, gyülekezetbe bocsáttatott ki három éves tanítónak, s ennek végeztével atyja mellett a csépi egyházban segédlelkész lett. — A kis-igmándi ref. gyülekezetben egyesittetvén a papi ós tanitói hivatal, ez állomásra a boldogultat hívta el a választóknak bizalma hol ő apostoli szent tűz és buzgalommal működött a kettős pályáu. s mint iskolavezér a népnevelés ügyének is hasznos szolgálatokat tett, s kitűnő osztályzatú iskolája jutalomra is érdemesnek találtatott. Végre hosszas és heves küzdelem után a mocsai gyülekezet prédikátora lőn ; a gyülekezet egy részének bizalma más egyénben Őszpontosult ugyan, de ő szelid kedélyével, nyájas, barátságos modorával nem sokára lecsendesítő a háborgó hullámokat, s koporsójára a béke és engesztelődés szelleme tette le a hála ós emlékezet örökzöld babérkoszorúját. — Nemeslelküségével s jó szívével példányképe vala a hü lelkipásztoroknak; békés, szelid modorával le birá fegyverezni az ellenséges indolatokat. — Csudálatos játéka a sorsnak, hogy a halál angyala, épen jó szívének életgyökereire vetette a fejszét, melylyel pedig egyházmegyénkben mindenek felett tündöklött, s nem egyszer szégyenité meg azokat, kik még lelkésztársaik iránt is ellenséges indulattal viseltetni, elég gya.lók s kíméletlenek. A koporsó mellett, mint egykori mocsai lelkószalólirott tartott gyászszónoklatot; felmutatva, magasan ragyogtatva a ravatal felett a valódi lelkipásztorok fényes eszményképét, arról értekezett, hogy mi a jutalmok a Jézus Krisztus valódi szolgáinak, és hogy milyen lelkészek számithatnak jutalomra. Azután igy folytatá: „Ha az egész világ áruba bocsátaná is lelkét; ha földi fény, hatalom, dicsőségért az egész világ oda hagyná is az igazság oltárait: a lelkipásztornak ingadozni soha nem szabad; neki az igazság templomának védelmében kell összeroskadnia. — A töviskoszoru inkább illik a lelkipásztor homlokára az igazságért, mint a földi korona, ha e hiu ragyogványért az igazság Istenét kellene megtagadnia." „Továbbá a béke ós egyetértés ápolása az, melyről a lelkipásztornak soha megfeledkezni nem szabadj — Vannak idők, midőn a b é k e oltárai e lhagyottan állanak, a lelkészeknek ez oltároktól soha eltávozni nem lehet. — Lehetnek ugyan hamis próféták s antikristusok, kik magasztos hivatásukról megfeledkezve, a béke és egyetértés helyett a visszavonás lobog5 lángjait élesztik, s az egyenetlenség vészíákly áit hordozzák a társadalomban: de ezek nem a Krisztus tanítványai, hanem méltó utódai azoknak a farizeus papoknak, kik magát a Jézust keresztfára feszitették ; ezek nem jutalomra, hanem arra méltók, hogy az istennópe megvesse és megatálja őket; hogy kiküszöböltessenek Isten örökségéből." „Azt szokták mondani, bogy a nép háládatlan, s nem tudja móltányolui szellemi vezéreit, lelkipásztorait. — Én ez állítás igazságát kétségbevonom, mert egyáltalában nem hiszem, hogy volna olyan hadsereg, mely bátor és derék vezérét ne szeretné, ne méltányolná ; nem hiszem, hogy volna olyan nép, olyan gyülekezet, mely derék lelkészét szeretettel s kegyelettel ne karolná át. Ha találkozik egy-két durra kéz, mely sebet üt a lelkipásztor szivén, nincs-e száz szelid gyöngéd kéz, mely ez ütött sebeket bekötözi és meggyógyítja? Ha találkozik egy-két durva rágalmazó : nincs-e száz igaz és nemes lélek, kik a becsülethóhérok álarcát lerántják, s a világmegváltók szent testét, levévén a keresztfáról, fehér gyolcs lepedőbe takargatják." „A történelem számos példával igazolja azon tényt,, hogy a n é p mindig jobb, igazságosabb volt, mint vezérei