Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-20 / 25. szám

teljesen jogosult volt. Ő — miként egykor Luther mondá — „máskéDt nem tehetett." A ki saját tapasztalatát és a mai kor vívmányait a mult idők történetének feljegyzéseivel egybe tudja vetni, önként rájön arra a tagadhatatlan igazságra, hogy az emberiség folytonosan fejlődik és halad. Halad még a római egyház is. Pedig eléggé követeli a stabilismust. Az emberiség a fejlődés folyamán ujabb igazságokra jut. S a műveltség magasabb fokozatain ema vívmányok szerint módosítja vallási nézeteit és társadalmi intézményeit. Sok oly dologgal szakit, a mit egy korábbi, tudatlanabb kor lényeges igazságnak tartott, s a mit az orthodox egyházak dogmája még ma is örök igazságnak tanit. Avagy rámutassak-e a arra a nagyszerű vallási és társadalmi reformra, a melyet Jézusé zközölt, s a mely egy egészen uj világot alkotott? Azt hiszem felesleges. Hiszen nem létezik keresztény, aki ennek jogosultságát kétségbe vonhatná. Ámde a Jézus által létrehozott regeneratio csak kezdete volt az emberi szellem fejlődésének. A mit ő be nem végezhetett, arra nekünk utat mutatott, az eszközöket kezünkbe adta, s felhívott, hogy a célt, a melyre rámutatott, elérni törekedjünk. E felhívásnak engedtek a reformátorok. Annak engedtek a 17-ik és 18-ik évszázadok dicső bajnokai, annak engedelmeskednek korunkban a vallás és tudomány fáradhatatlan munkásai. Ma is hasonló vallási krizis napjait éljük. Hasonlót azokhoz, a melyek a mult idők regeneratioit előidézték. E krízist rajzolja szerző legelébb is kezünk alatti művében. Előadja, hogy a történelem, a természettudományok. a gondolkozás s a tudás minden ága oly eredményeket mutatnak fel ma, a melyek a hagyományos dogmákkal ellenkeznek, s a melyek világánál ma már értelmes ember el nem hiheti azt, a mit az értelem hibásnak tart. Szerinte a vallásnak a tudománynyal való emez ellenkezése egy uj vallási regeneratio szükségét idézte elé. S felmutatja, hogy miután a keresztény vallás századok hosszú során a maga egyszerűségéből ki lett vetkeztetve, s politikai eszközzé aljaf-itva, az idők méhében megért vallási krízisből való biztos kibontakozásra csak egyetlen helyes ut van, az t. i. hogy visszamenjünk Jézusnak ős eredeti, tiszta kereszténységére. Miután igy a kereszténységben levő, s minden értelmes ember által értett bajra reámutat, s egyszersmind az egyetlen biztos utat is megmutatja, a melyen a bajból szabadulni lehet, vizsgálat alá veszi a hierarchia jogcímei. Ebben hiteles források alapján összehasonlítja az egyház régi csalatkozhatatlanságát a pápának 1870. jul. 18-tól kezdődő uj csalatkozhatatlanságával. S azt mondja, hogy az az egyház, a melyben a szent lélek magát koronként megcorrigálja, csalatkozhatatlan nem lehet. És valamint az egyháznak, ugy a pápának is mindeu ilyen irányban való követelése nem egyéb a végetlen jóságú isten vakmerő ingerlésénél. Ezután teljes szakavatottsággal s a biblia eredeti nyelveiben való alapos ismerettel veszi tárgyalás alá a római egyháznak, a lutheránus, kálvinista, görög nem egyesült, és az ó-szövetségre nézve a zsidó egyházzal is közős hitcikkót, az isteni ihletés d)gmáját. Itt legelébb a római és protestáns orthodox egyházak korábbi nézeteit adja az ihletésről, a mely azt tartja, hogy miután a szentlélek diktálta a bibüa minden betűjét, ennélfogva a bibliában semmi hiba nem lehet. Azután a katholikusok és protestánsok mai elméletét sorolja elé négy pontban, a mi a korábbi szószerü ihletést merőben lerontja, s mintegy elismeri, hogy az egyház egész az ujabb időig tájékozatlan volt, tévedett, s részint egyetemesen, részint püspökei által sok oly dolgot hitetett el a kereszténységgel, a mi az igazsággal ellenkezett. S az egyháznak és theologusainak eme tévedéseiből azt hozza ki, hogy „az egész ihletés dogmája tévedés, egyike ama vallási önámitásokuak, a melyek idők folytán dogmákká szenteltettek." (10. 1.). E józan és igaz következtetésének támogatására vizsgálat alá veszi a biblia egyes könyveit. S miután a biblia egyes könyveinek egymással és a tudomány igaz vívmányaival való ellenkezését kimutatja, kimondja, hogy a biblia puszta emberi mű, a melyet ugyanazon történeti kritikával kell vizsgálnuuk, a melyet bármi más könyvre alkalmaznak. Es bár az egyház koronként elitélte azokat, a kik tudományos buvárlataikban az egyház tanaival ellenkező eredményekre jöttek, a mint ezt a Galilei esete mutatja, — mindazonáltal ma már senki sem követelheti tőlünk} hogy az állítólagos csalatkozhatatlanságok előtt meghódoljunk. Igen helyesen' mondja a 22. lapon, hogy az egyház százados tévedéseivel szemben, „a bibliának értékét nem kisebbítjük azzal, ha ezen értéket a maga valódiságára szállítjuk alá. A biblia a vallási hagyományok szentkönyve, melynek igen sok lakját épüléssel olvashatjuk, mert szivnemesitők ; de vannak oly leírásai is, melyeket a régiek igaz dolgoknak hittek, az akkori értelmi mivelödés állapotában, de a mai kor ugy tekinti csupán, mint szent költészetet, melylyel a régi vallásos hagyomány egyes kiváló személyiségeit, vagy jelenségeit a nép áhítata megdicsőített. Vannak a bibliában oly történelmi részek is, melyek egy színvonalon állanak akár Herodot, akár Tacitus vagy Suetonius történelmi müveivel. A tudományos rész pedig épen olyan, minő azon kor egyéb tudósainak ismerete, s azért mérvadó, mai nap csak ugy nem lehet, mint azoké." Szerző munkája elején kimondott elvéhez híven, az ihletés tárgyalása utáu, visszamegy a kereszténység ős forrására. Az alapot, a végokot keresi fel, a mely a Jézusi vallási refoinra a kort megérlelte, s annak léteit adott S itt legelébb is a hajdankori népek messiási eszméit veszi vizsgálat alá. E vizsgálódása nyomán ugy találja, hogy a messiás eszméje nem csupán zsidó eszme. Közös ez az ős kor népeivel. Az ős kor népei a földi élet bajaira és az egyes nemzeteket ért csapásokra nézve ugy gondolkoztak, hogy ezek nem voltak mindig. Az emberiség