Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-09 / 19. szám

„A pápai egyházmegyéből indítványozzák a szabad­választás érdekében, a korteskedés elkerülése tekintetéből, hogy az egyházkerület tisztviselői — mint eddig a főiskolai tanárok — jövőre az egyházmegyék — e végre előre meghirdetett képviseleti közgyűlésének tagjai által titkos szavazattal választassanak, mindegyik egyházmegyét az eredményül nyert egy szavazat illetvén." Ezen indítvány azon okból, mivel nem lenne méltá­nyos, ha 12 egyházat számláló egyházmegyének és 40—50 egyházat számláló egyházmegyének is csak egy szavazata lenne; de főképen „a szabadválasztás" érdekében, a kor­teskedés elkerülése' tekintetéből" egyházmegyénk által elejtetett. Ugyan a pápai egyházmegyéből indítványozzák, „hogy a többi testvér egyházkerület példája és folytonos gya­korlata szerint érvényesíttessék egyházkerületünk még 1849-ik évben Kömlődön tartott közgyűlési jkönyve 6. sz. a. foglalt határozata, mint következik: „Elismertetik az esperessógek abbeli szabadsága, minélfogva ezután ma­gukat bármi tagjuk hiányzik is kiegészíthetik, egyházme­gyei minden tiszteiket választó szavazatokat felbonthatnak ; a többséget, mikor van, kijelenthetik és főbb hivatalnoki választásaikat csupán tudomás végett kötelesek az egyh. kerületi gyűlésre felterjeszteni." Ezen indítvány, illetőleg régebbi határozat, mivel az egyházmegyei hivatalok betöltését lehetőleg megkönyiti és gyorsabbá teszi: egyházmegyénk által elfogadtatott A mezőföldi egyházmegye indítványozza, hogy „az özvegyi kegyelem-év a halálozási csonka évet követő egész évre tétessék át, miután a csonka év jövedelme az elholt egyént illeti kizárólag, és csak a következő egész év ne­vezhető az özvegyre nézve kegyelem-évnek." Ez indítvány sziutén elfogadtatott. A lelkész-választási szabályzat következő módosítá­sokkal fogadtatott el : A 3-dik pont: „A mennyi lelkészi állomás v*n egy­házmegyénként üresedésben, csak annyi sorrend szerint következő segédlelkész részesülhet ugyanazon egyházme­gyéből lelkészi felavatásban/ És a 11-dik pont. „A bár­mikép üresedésbe jött lelkéizi állomás, az üresedéstől számított 2 havi időtartam alatt betöltendő", mivel ellen­kezik egymással, vagy igen gyakran azt eszközölheti, hogy segédlelkész nem eshetik még szükség esetén is vá­lasztás alá: tehát egyházmegyénk vagy a 3 dik pontot kihagyandónak s az eddigi gyakorlatot feutartandónak, vagy a 11-dik pontban foglalt határidőt meghosszabbi­tandónak indítványozza. A 4-dik pont: „Választható, a válaszó gyülekezet­ben működő segéd- vagy helyettes lelkész kivételével, minden oly rendes és felavatott segéd- vagy helyettes lel­kész, a ki ugyanazon egyházmegyebeli gyülekezetek bár­melyikében működik", stb-igy módosíttatott: „Választható a választó gyülekezetben működő segéd- vagy helyettes lelkész kivételével nrinden rendes és felavatott segéd- vagy helyettes lelkész ; a választó gv ülekezetbeu müködu se­gédlelkész pedig csak akkor, ha összes theologiai, kibo csátási és felszentelósi bizonyítványai kitűnő és jeles osz­tályzatot mutatnak." A 9-ik pontban, a leikés?i fizetések legkevesebbjének 800 frtban lett megállapítását egyházmegyénk igen sok okokból nem helyesli, hanem ennek meghatározását s meg­állapítását a minél előbb össze hívandó határozatképes conventre ruházza. A 27-dik pontban foglalt emez intézkedés, miszerint a megüresült gyülekezetbe megválasztott vagy netán „be­rendelt s egyházmegyei közgyűlés által megerősített lel­kész, még a megerősítés után is csak esperesi irott be­egyezés (consensus) mellett foglalhatja el helyét", szintén megváltoztafcandónak inditványoztatott, mivel igen könnyen esperesi önkénykedésre adhatna alkalmat. A többi pontok szó nélkül fogadtattak el. Több közlésre méltó tárgy nem lévén, bezárhatnám tudósításomat; de engedje meg az olvasó, hogy e javas­lat 4-ik pontjára s az abban tett módosításra egy meg­jegyzést tehessek. Ama pont ugy a mint van, vagy a rajta tett módosítással is talán megállhatna, az esetben, ha jelenleg egész kerületünkben egy felszentelt segédlelkész sem szolgálna. De a mostani viszonyok ós körülmények között igazságtalan. Ugy látszik egyházmegyénk is abba a hibába esett, mibe a javaslatot készítő bizottság. Nem vette figyelembe egyik sem a jelen viszonyokat, körülmé­nyeket ; nem vette figyelembe, miszerint egyházkerületünk­ben több egyházmegye is van olyan, melyben 3—4 fel­szentelt segédlelkész működik, és hogy azok között sorozatot csinálni nem lehet. Már most ezek közül egyet, azt t. i. melyik esetleg valamely megüresült gyülekezetben szolgál, a választhatóságból vagy teljesen kizárni, vagy a módosí­tás szerint bizonyos korlátok közé szorítani, háromnak pedig szabad tért engedni: nem látom az igazsággal egye­zőnek. Pedig a javaslat, vagy a módosítás szerint is ez eset igen könnyen be fog állani. Sőt megtörténhetik e módosítás szerint az is, hogy valaki megüresült gyüleke­zetben szolgálván, nem választható, mert nem egészen kitűnő és jeles osztályzatai vannak ; de a gyülekezetnek jogában áll a másik egyházmegyéből bármily bizonyítvá­nyokkal bíró egyént is választani, csak felszentelve legyen. Ismétlem tehát, hogy egyik felszentelt segédlelkészt elzárni vagy korlátozni, a másiknak szabad utat nyitni, nem látom az igazsággal egyezőnek. Ezen kivül az ily határo­zatok a visszaélésre, önkénykedésre is igen tágas tért nyithatnának, minek következtében keserűen megbánhatná nem egy fiatal ember azon pillanatot is, melyben a papi pályára lépni határozta el magát. Én azt hiszem, hogy e javaslat, ha sok gyökeres átváltoztatáson nem megy ke­resztül, a gyakorlat próbatüzét nem fogja kiállani csak annyi ideig sem, mint az érvényben levő választási tör­vény. Midőn arra kell törekednünk, kogy a papi pályára minél több jeles és önérzetes egyéneket nyerhessünk meg: akkor ne azon igyekezzünk, hogy a célhoz juthatás becsületes utjának minden módon elzárása és megnehezí­tése által elriaszszuk az anyagilag ugy is kevéssé jutal­mazó pályáról. y—n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom