Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-09 / 19. szám

jóakaratu esperes és s. gondnok urak csak nem óhajthatnak ily „kőolajzóhoz" illő (Balogh F. úr szótárából való) dolgokat. Yalamint — ad vocem nyilatkozat — rosz néven veszem ezektől a tisztes öre­gektől ezt a kifejezést is: „mert megvagyunk nyug­tatva". Hogyan ? Hát önök erős hitű őrállói és fel­vigyázói tiszántúli egyházunknak csak most lettek megnyugtatva ? Hát önök lelki nyugalmának bizto­sitéka azon négy szál debreceni tanárban rejlik, a kik porból vétetett s porrá leendő gyarló halandók, mint mi mindnyájan ? Ne mondják ezt kérem. Én legalább az aláírók közül a kiket ismerek, oly fórfiak­v ként ismerem, a kik mielőtt a mostani debreceni ta­nárok ketteje a világra született vulna, már megvol­tak nyugtatva a felől, — s ezen hitök nem inga­dozott soha, — hogy magyar reform, egyházunk valamint eddig túlélte a lefolyt negyedfélszázad dü­höngő viharait, úgy túlólendi a következő századok, ezredek sok minden oldalról jöhető ostromait is. Nem a négy debreceni tanár védelmezi meg ezt, hanem az Úr, a ki addig is oltalmazója volt, ós ezentúl is őrködik, hogy habár támadnak is ellenében, talán önnön fiai részéről is viharok, de azért felette sem a debreceni tanárok korszellemellenes orthodoxiájában rejlő, sem a modernerTiDeransmus<io<ui rejteni kép­zelt veszélyek, de sőt még a pokol kapui is diadalt ne vehessenek. Mi legalább ezen hit árnyékában nyugoszunk, ós azt hiszem, hogy önök is. (VégA következik.) FARKAS JÓZSEF. Az állani és egyház közti viszony rendezése ügyében kiküldött bizottság a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat tárgyában jelentésót az utolsó tilésben­hitelesitette, s azt a képviselőház egyilc közelebbi ülésében beterjesztő melyet kiváló érdekénél fogva im szószerint közlünk : A bizottság véleménye az állam és az egyházak közötti viszonyok rendezésére szükséges törvényhozási teendőkre nézve. Az állam' és az egyházak között századokon át szövődött, s a régi ma már Európaszerte, s hazánkban is megváltozott politikai, jogi, társadalmi s egyházi álla­potok szerint képződött viszonyokat a nemzet átalakult alkotmányának, ebből folyó jogrendszerének, a jelen tár­sadalmi és műveltségi szükségeinek megfelelőleg rendezni törvénynyel: ezt ép ugy halaszthatlanul követelik az ál­lamnak s a polgári szabadságnak, mint a hitelfelekezetek­nek s a vallásszabadságnak érdekei. Azonban ugy a polgári magán, s a politikai közé­letben, mint másfelől a hitfelekezetek egyházi életében sokfelé elágazó igen különféle ügyekre vonatkozó, s ha­gyományosan meggyökerezett mindezen viszonyokat, egy­szerre, egy törvény által újra rendezni; a hosszú törté­nelmi képződés által összebonyolodott kérdéseket a törvény­hozás egyetlen intézkedésével megoldani: nem lenne célszerű, s tán lehető sem, sőt mindenesetre lehetetlen volna a nélkül, hogy a viszonyoknak óhajtott tisztázása s rendezése helyett, ha csak átmenetileg is, erőszakosan meg ne zavarnánk mind a jogi, mind az egyházi álla­potokat. Enöélfogva az állam és egyház közötti viszonyok rendezésére véleményadásért kiküldött bizottság azon nézetben van, hogy a kérdéses viszonyok ne együttesén az összes megoldandó kérdéseket magába ölelő egy tör­vénynyel, hanem fokonként a positiv állapotokat tekin­tetbe véve, s a gyakorlati szükség szerint rendezendők több egyes oly törvényekkel, melynek mindegyike egyfelől a gyakorlatban legsürgősebb intézkedéseket foglalja ma­gában, s másfelől tervszerűen előkésziti a törvényhozás által kitűzött irányban való továbbfejlődést. Igy tekinti a bizottság egyik legelső teeudőnek oly házassági törvény alkotását, melyben a házasság polgári jogi viszonyai az ország minden lakosára nézve átaláno­san kötelezőleg szabályoztassanak, ós a melyben a csa­ládélet jogi alapja az államban egységesen reudeztessék, sértetlenül fennhagyatván a vallási momentumnak az il­letők hite szerint való érvényesítése. A bizottság ezen ügyben még a mult J874. évi juuius havában benyujtá véleményes jelentését a t. háznak, és a jelen alkalommal is az azon jelentésben kifejtett okoknál fogva ismételten kéri, méltóztassék a házassági törvény alkotása iránt mi­nél előbb intézkedni. Akár elvileg, akár a gyakorlati szükséget tekintve, a házassági jogiviszonyok szabályozása mellett legsürgő­sebbnek látja a bizottság a vallás (és pedig bármely val­lás) szabadon gyakorolhatásáuak törvénynyel biztosítását és rendezését. Az 1848. XX. t. cz.-ben az unitária vallás bevett vallásnak nyilvánittatik és a bevett vallások között — legalább elvben — tökéletes jogegyenlőség és viszonosság mondatik ki. — Ezen egyenjogusság és viszonosság az 1868. LIII. t. cz.-ben némeiy ügyekre vonatkozólag rész­letesebben állapittatik ugyan meg. De a kimondott jog­egyenlőség és a belőle következő vallásszabadság is mind a két törvényben egész mai napig csupán a már 1848-ig törvényesen bevett hitfelekezetekre van szorítva, és sem a nem keresztényekre, sem a többi keresztyén felekezetekre nem terjedhet ki a törvény értelmében. Mig az állam annyira benső összeköttetésben akart állani bizonyos keresztyén egyházakkal, hogy saját intéz­ményeit is azon illető egyházak elveihez s tanaihoz alkal­mazta, s ennélfogva a polgári s politikai jogok gyakorlá­sát is csak azon lakosoknak engedte meg, kik azon ural­kodó vagy legalább bevett vallások hivei voltak : addig ugy más országban, miut hazánkban volt jelentősége, (áőfc bizonyos szempontból szüksége is) annak, hogy a vallás

Next

/
Oldalképek
Tartalom