Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-09 / 19. szám

győződésével öszhangzásba hozni, oly erős dissonantia támadt lelkében, hogy e miatt majd nem a kétségbeesés örvényébe sodortatott, ós oly súlyos betegségbe esett, hogy alig tudták életét megmenteni. S emlékezni fog F. ur arra is, hogy e lelki hányattatásai között a rend főnöke azzal vigasztalá, miszerint e kételyek őt az igazság tisztább megismerésére vezérlendik. Ugy is lett. És im most negyedfélszáz évvel később egy F.nem tud arra az anticipált prot. álláspontra felemelkedni, melyen egy közönséges műveltségű szerzetesfcnök — egy Staupicz — állott; ő vádolja a modemeket, ha keblökben meghasonlást éreznek. Igaz, hogy a mai modernek talán arra sem méltók, hogy a 16-ik századleli modernek saruszijját megoldják ; s felette messze álland az ezek ós a mai modernek által létrehozott s illetőleg hozandó eredmény egymástól : de a szellem, mely azokat ós ezeket meginditotta, cíz álláspont, melyet azok is, ezek is elfoglaltak, azt hiszem teljesen egy. Luther kihozta vallásos öntudatát a középkori hit birodalmából, sazon határvonalak közül, melyek a 15-ik században isteui tekintélyüeknek tartattak ; a modernek pedig kihozták azt a tudás mezejére a 16, és 17. századbeli hit birodalmából. — Egyébiránt álljon elő az a protestáns ember, a melyik magát egyfelől műveltnek, tudományosan képzettnek tartja, másrészről azt meri magáról állítani, hogy sikerült neki vallásos tudatát a tudománynyal teljesen összhang/ásba hozni, hogy az ő lelkében az ész s tudomány régiójára, és a hit birodalmára nézve nincsenek határvillongá ok, s keble ment minden itt emlegetett dissonantiától. Az álljon elő, és vessen reánk követ, s nem bánom, ha nem csak a sajtó utján, de a szó valódiéitelmében dobja is rám a követ. Hasonló e fentebbihez F. urnák eme vádja: „No, de a kiindulás (t. i. a modernek részéről) megtörtént. Csakhogy még hosszú ós -fáradalmas az ut az önmagukkal tisztába jöhetós ós a positiv alkotás célpontjáig. Addig még sok kül- és beltapasztalat szerzés néz reájuk; sok riadó taps ós éljen hangja fog eredmény nélkül elenyészni a néma légkörben, sok tárgy fog más világításban megjelenni, ós a mi most a távolból, a képzelem szemüvegén tekintve, pihenést igórő célpontnak látszik ellőttök, meglehet csak egy mórtföldmutató lesz, melytől ezt kellend leolvasniok: csak tovább! És meglehet ily mórtföld mutatók szakadatlanul fognak következni anélkül, hogy a keresett igazság megtaláltatnék". Igenis igy van ! Az elmondottak mind igazak ós Ámenek! A modernek pihenést igérő célpontja csak egy mórtföldmutató. melyről ezt kell leolvasni: csak tovább! tovább ! ós mindég tovább ! Hát aztán ? Ha Révész I. ur helyében lettem volna resteltem volna e sorokat saját közlönyömben kinyomatni, melyek nem egyebek, mint egy tőle vett plágium, csakhogy most kissé travestáltan azon ügy, a szabad irányú protestántismus ügye ellen fordítva, a mely mellett előbb azt R. ur felhozta. Viszont Filó ur helyébe resteltem volna e plagiummal élni, a melyet egykor épen ő ellene, s ezen általa egykor is, most is védett confessios álláspont ellen irányozott épen az a férfi, a kit most az orthodox párt vezórfórfikéut hithőskónt tisztel. Olvassa el F. ur Révész útnak a „Prot. lap" 1862. 46. és 47. számaiban megjelent cikkeit, melyekből mi itt izleltetőül csak ezt az egy-kót sort adjuk: „El kell ismernünk, hogy a protestáns egyház nem csupán a már eddig megtalált igazság élvezetének,, hanem egyszersmind az igazságok szakadatlan keresésének társulata is. A protestántismus állított ugyan fel, s talán ezentúl is állítani fog mértföld mutatókat, de nem azért, hogy azoknak különben is parányi árnyábau elpihenjen, hanem azért, hogy az időnkénti haladás stádiumait, s magát a főirányt kijelölje, ő pedig maga halad és haladni fog véghetetlenül, lóvén egyedüli vezércsillaga az isten igéje, melyet, hogyha az erősebb és gyengébb szemek, s a különböző látcsövek másképen fognak is fel: nem nagy baj, sőt nem is baj, mert annak lényege mindörökké megmarad." És ha elolvasta, gondolkodjék róla, liogy fentebbi szavaival kikre dobott sarat, a modernekre-ó avagy Ilóvósz Imrére, a ki 13 évvel előbb Filó ur orthodox nézetei ellen harcolva, csak haladást parancsoló mórtföld mutatókként tekintette ugy a meglevő, mint az ezután netalán készítendő hitvallásokat, most pedig némi diadalérzettel közli F. urnák eme cikkét, melyben a modernek ellen kegyes gúnyként hozatik fel, hogy ők nem képesek követőiket végleges pihenést igórő célponttal, hanem csak folytonos haladásra serkentő mórtföldmutatókkai kecsegtetni. Mi e vádat nem tagadjuk, nem. cáfoljuk, sőt ez nekünk örömünk ós dicsekedésünk, sőt egy ujabb biztosítékunk arra nézve, hogy a reformatio szelleme tisz-