Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-10 / 2. szám

hogy időközben a gyülekezet vallásos buzgóbága alább szálljon, a közerkölcsiség romlásnak nézzen elébe; a bizottság a fölfüggesztés jogának gyakorolhatását megadja lelkészekre nezve a superintendensnek, tanítókra nézve az esperesnek. De azon megszóritással, hogy e mellett a törvényes kereset nyomban megindítandó általok. Mivel ezen fentebbi pont a törvénykezés keretén belől mozog, mellesleg megemlítem, hogy az egyházi törvényszékeknél meghagyta ugyan a bizottság az i k e r e 1-nökséget az egyházi és egy világi férfiú személyében továbbra is, de az ügymenet vezetését, ugy szavazatok egyenlősége esetére a döntő szavazat megadását az elnökségnél a világi elnök számára véli biztositandónak. Nem ugy mint eddig, hogy az elnökök fölváltva szavaztak. Ez csak zavarra adhatna okot, és különféle félreértésekre. Legjobb ily esetekre előre és szabatosan intézkedni, nem mikor az intézkedés előítéletekre kifogásolásra szolgálhatna igen könnyen ürügyül. Az esperesi hivatni viselése nem élethossziglani, de csak hat évre terjesztendő ki. E reform ellen és mellett sokat lehetne fölhozni. De mindent számba véve, ugy a hivatalra, mint azoknak viselőire jobb, ha évek számához köttetik. Annyival inkább, mert csak teherrel jár, és anyagi megjutalmazás nincs vele összekötve. Igy ha teher, hordozzák mások is, ha kitüntetés, ne vonassanak ki alóla más egyesek se. Legtöbb időt vett igénybe a tanítói hivatal körülírása, a tanítók választása, jogaik és kötelezettségeik. E helyen csak a következőkre terjeszkedem ki: Fájdalommal kellett a bizottságnak a felől meggyőződnie, hogy még eddig nincs rendelkezési alap az egyház kezében, melyből elaggott munkásait, azoknak özvegyeit és árváit nyugdíjazhatná! Hogy a létező hiány csak némileg is kitöltessék, a tanítók halála után özvegyeiknek egy negyedévi fizetés biztosítása ajánltatik a kerületnek elfogadásra. Ugy szinte, ha elaggottak s igy a hivatal kellő betöltésére képtelenekké lettek, a gyülekezetek kötelességévé tétetni véleményeztetik, melléjek segédet alkalmazni. A mikor a rendes tanitó csak szállásadásra és illő eltartásra kötelezhető, a készpénz fizetési teher hordozására pedig a segéd irányában a gyülekezet köteleztetik. Másfelől azonban ugyancsak a tanítókra vonatkozólag kimondatott, hogy mielőtt szigorlati okmánynyal tanítói képességüket igazolni nem tudják, hivatalban egyáltalán nem alkalmazhatók-Végre megkezdetett a lelkészi hivatal tárgyalása. Itt a bizottság csak még a választás módozatáig haladhatott. Álljanak itt belőle a következők : A rendes theologiai tanfolyam bevégzésén kivül, hogy valaki rendes lelkészül valamely gyülekezetbe elhivattathassék, szükséges, hogy előbb mint s e g é d 1 e 1-kész legalább egy évet gyakorlatban töltött legyen. E határozat első tekintetre hibás intézkedésnek tűnhetik fel sokak előtt. Mert azt vethetik föl, hogy a célhoz jutást nem megnehezíteni, de minden áron megkönnyíteni kellene az ifjúra, különösen ott, hol a hivatottak száma különben is fogyó félben van, mint ez a lelkészi pályára lépőknél tapasztalható. De ha a másik oldalról is megvizsgáljuk a dolgot, szükségesnek ismerjük el ez intézkedést. Tudjuk, hogy gyakorlat nélkül a legjobb erő, a legszebb tehetség is hamar fönn akad a hivatal sokféle kötelességei között. A legtöbb esetben a gyakorlat terén elrontja, a mit az elmélet utján megépített. Nem elég a szép beszéd. A gyakorlat avat föl mesterré. Ki mást oktatni akar, előbb annak magának kell okulnia. Ez áll a szónokra is, a lelkészre is. Most már ha a kettőt egybevetjük, melyik a főbb cél ? Mindenesetre, hogy a kik a lelkészi hivatalba lépnek, hatással működhessenek. Nem pedig, hogy minél könnyebben és minél előbb hivatalt kapjanak. És ha erre az eszközök a gyakorlat iskolájában szeiezhetők meg: ki ne látná át annak szükségszerűségét, hogy egy ifjú mielőtt mester lesz, legalább egy évig mint segéd működjék. Annyival inkább, mert nincs pálya, mely az iskolából választana magának egyenesen vezetőket, hogy katonai kitétellel éljek: hadverő törzstiszteket. Ugyanezzel kapcsolatban kimondatott, hogy próbabeszédek tartása egyáltalán betiltandó. Senki vele nem élhet, és senki rá jogot nem adhat. Eddig dunántúl erről a rendszerben mit sem tudott. Innen volt hogy többször gyakorlatba vétetett. Sok esetben mi sem érte miatta a véle megbarátkozót. De arra is volt eset, „quorum pars magna fui" hogy megégette vele az ujját. Az 1870-dik évi kerületi gyűlés végre annyiban intézkedett e felől, hogy a superintendensre ruházta esetenkint a jogot az engedély megadhatására. Hogy ez sem célhoz vezető ut, ott van Sopron és Komárom. Ezt bölcsen belátta a bizottság is, ugy hogy azon kérdés állott előtte: Megengedtessék-e föltétlenül, avagy töröltessék egyáltalában. Ez utóbbi győzött. Ezzel azonban nem törünk végkép pálcát a próbázás felett, Mert hiszen lehet ellene, ugy mellette is több okot felhozni. De ha már tertium non datur: inkább töröltessék el végkép, mintsem e tekintetlen is az egyik kiváltsággal élhessen: ad majorem dei glóriám; a másik pedig ugyanattól elüttethető legyen. Ez okból csukta be a sorompót a bizottság is a próba-beszédek tarthatása előtt. Fölnyitja-e újra a kerület ? „Sub judice lis est" ! Jövőre ismét egyet-mást! Mert a bízottság még nem végzett munkálatával. Bognár Endre, ev. leik. Tanári jubileum Késmárkon. — Eredeti levél. —• Dec. 27-kén oly ünnepélyben vettünk részt, minőt ünnepelni valóban csak igen kevés halandónak jut osztályrészül. Ugyanis Dlhányi József lyceumi tanár ur,