Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-04-04 / 14. szám
és hittani szaka) felkarolja s ez érdemben időnkint értekezleteket tartson. * Gyászhirek. Dr. M á d i Pál kecskeméti orvos, s a j ogakadémiában éveken át a törvényszéki bonctan tanára, néhány napi szenvedés után márc. 31-én 44 éves korában meghalt. Temetése méltó volt azon általános tisztelethez és szeretethez, melyben a boldogult a város minden rendti lakosa előtt állott. Március hó 29-én pedig Dömötör Antal orgonistát s ónekvezért kísérte a kecskeméti reform, egyház közönsége végső nyughelyére, ki hivatalos teendői körül 40 éven át tanúsított buzgósága, ritka becsületessége és jó kedélye által tiszteltté tette nevét a kecskeméti egyházban. Nyugodjanak békén a boldogult porai! * Ő Felsége a Szabolcs megyébe kebelezett encsencsi reform, egyháznak, megrongált temploma és iskolája felépítésére magánpénztárából 200 ftot adományozott. * A „Nemzeti hírlap" értesülése szerint a pápai jogakadémiának négy évfolyamura emelését, s Komáromba való áttételét komolyan célba vették a duuántuli ref. egyházkerület vezérférfiai. A Komáromba való áttételt kívánatossá teszi azon körülmény, hogy Pápán katonaság nincs s a jogakadémia hallgatói katonai kötelezettségüket helyben nem szolgálhatják le; az áttételt pedig lehetővé teszi egyrészt azon körülmény, hogy a jogakadémiai alapítványok természete ezen tervet nem gátolja; másrészt az, hogy Komárom városa, a megye, az ottani lakosság és pénzintézetek részéről mintegy 100,000 forintnyi tőkét képviselő évi ajánlatok tétettek. * Egy amerikai hölgy, Richmond Anna — mint a „Kelet" irja, — egy, a Kolozsvári unitárius collegiumnál rendszeresítendő tanári állomás alapjául 10,000 ftot adományozott aranyban. Egy év lefolyása alatt ez már a harmadik tanári állomás, melyet az amerikaiak a nevezett tanintézetnél alapítottak. * Pályázat. Fehértemplomon 1875/6 tanév kezdetétől egy állami gymnásium egyelőre négy osztálylyal fog életbe léptetni ós fokozatonként főgymnásiummá kiegészíttetni. Ezen tanintézet igazgatói állomásának betöltése végett a pályázat f. é. május 31-ig mint kitűzött határnapig ezennel következőleg hirdettetik ki: Az igazgatói állomással évi 1200 ftnyi fizetés, évi 300 ftnyi igazgatói pótlék, és 300 ftnyi évi szálláspónz van egybekötve, melyhez az ötödéves évenkint 100 frttal kiszabott pótlókra való igény is jár. Az állomás a kinevezés után azonnal foglalandó el, a gymnásium életbeléptetéséhez szükségelt előmunkálatok megtétele végett. Felhivatnak tehát az illetők, hogy a vallás és közoktatási m. kir. ministeriumhoz címezendő kellően bélyegeit folyamodásukat a fent kitett napig, vagy közvetlen, vagy ha szolgálatban vannak, illető elöljáróságaik utján a m. kir. közoktatási ministeriumhoz adják be. A folyamodók kötelesek okmányokkal beigazolni életkorukat, állapotjukat, nyelvism3reteiket a letett tanáii vizsgálatnak eredményét ós netán eddigi szolgálataikat; a pályázók közül annak, ki a szükségelt kellékeken kivül még a román nyelvet is teljesen birja, elsőbbség fog adatni. * A vallás- és közoktatási m. kir. minister a magy. kir. tudomány-egyetemekhez következő körrendeletet intézte : Tekiutve, hogy az 1874-iki évi XXXIV. t. c. életbeléptetése által azon magán-jogtanulók, kik felsőbb engedély alapján álvezték ezen kedvezményt, ügyvédi oklevél elnyerhetésétől el vannak zárva, a mennyiben a fennálló szabályok alapján jogszigorlatra nem bocsáthatók, — ennek folytán kivételesen megengedem, hogy az ilyen magántanulókat valamelyik m. kir. tudomány-egyetem jogi kara az illetők indokolt folyamodása alapján, esetről esetre jogszigorlat letehetésére bocsáthassa, — ezen jogi kar saját hatáskörében megszabván ezon feltóteleket, melyek alatt a magántanulói minőségben töltött idő az egyetemi tanfolyamba beszámítható s az illető jogszigorlatra bocsátható, megjegyezvén, hogy hasonló kedvezmény csak azon esetben adható, ha tanulmányi idő összevonása nem forog fönn. * A történelmi társulat f. hó l-jén tartott ülésében a hazai egyháztörténelemre nÓ2ve több érdekes okmány került szőnyegre. Igy nevezetesen a titkár egy rejtélyes küldeményt jelent be ; ez egy csomag, mely keresztkötós alatt jött Diószegről (Pozsonym.) ; nincs se eleje se vége, a lapok összevissza szórvák, részben elvesztek; a beküldő nincs megnevezve. De a tartalom igen érdekes, dr. Heidegger János, 16-ik századbeli hires tudóshoz intézett magjarországi levelek Páriz Pápaitól, Gyöngyössy Istvántól, Szilády Mártontól, Kocsi Bálint pápai tanártól ós másoktól. A beküldő nyilván Zürichben másolta le e leveleket, melyek a Thököly-kor vallási, politikai küzdelmeire érdekes világot vetnek. A választmány tagjai sajnálatukat nyilvániták, hogy nem tudják kinek köszönjék meg ez érdekes küldeményt, mely jelentéstétel végett Révész Imrének fog kiadatni. Majd Szilágyi Sndor egy gúnyiratot — pasquillust — mutat be a 17-ik századból, melyet értekező a B. Révay Simon levéltárában talált. Ezen guuyirat Bethlen Gábor és ennnek főemberei ellen van intézve azon időtájból való (kelte nincs), mikor Bethlen a besztercebányai országgyűlés után kissé visszavonult, hogy ujabb erőt gyűjtsön és döntő fordulatot adhasson a küzdelemnek. A pasquillus gyakorlott tollra mutat, névtelen szerzője kitűnően ismeri a viszonyokat, oly részleteket is hoz fel, melyekről a történeszek eddig még nem isbirtak tudomással. Végül Thaly Kálmán olvassa fel értekezését Berzeviczy jezsuita páter mérgezési kísérletéről gróf Bercsényi Miklós e 11 e n. Értekező Berosényinek három sajátkezű levelét mutatja be, melyekben ez Rákóczyt értesiti az esetről ; rövid időközökből valók, 1703. aug. 22. 27, és 29-én keltek. Bercsényi mint buzgó katholikus ez esetet titokban akarta tartani ós ezért a levelek leghatározattabb pontjait titkos jegyekben irja, melyeket csak ő és Rákózcy értettek. A mérgezés eszméje I. Lipót udvarán az osztrák jezsuiták provinciálisától eredt, ez bizta meg a magyar szü-