Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-04-04 / 14. szám
magasabb testülettől, a plénum consistoriumtól, akarták kölcsönözni, — de nézetünk szerint épen az a főérdeme az uj szervezetnek, hogy az egyházi és világi elemet egyesiti, s igy e protestáns-ellenes distinctiot, épen az elnökségre nézve, állandósítani í'ogalomellenesnek, antiprotestansnak Ítélném minden más esetben, csak nem a mostaniban, midőn püspöki székünkön egy hatalmát tulterjeszteni vágyó, egy közszeretetet épen püspöki magatartása által eljátszott, egy épen nem főpásztori szellemű egyén ül, s épen id-> céloztam előzményeimben ; midőn állitám, hogy a többséget oly törvényhozási intézkedésekre kényszeri tete, melyek a püspöki mél óságot gyökerében támadják meg és nullifikálják, Láttott e valaha protestáns egyház olyat, hogy napi renden legyen, mint nálunk, a püspök minden léptennyomon való leszavaztatása, személyes affrontiroztatása, hogy a püspök bokroslag adjon alkalmat arra, hogy egyházak, egyesek ügyeiket ig. tanácshoz, közgyűléshez mindegyre fellebbezzék s a vereséget majdnem kivétel nélkül a püspök szenvedje. Látott-e protestáns egyház olyat, hogy egy egyszerű egyházag alig 8—9 év történetéből ilyen adatokat tudjon s kényszerüljön Összeáll1 tani püspökével szemben, pedig csak a nagyjából válogatott. S látott-e ember eszes embert olyat, a ki oly oldalas útra engedje magát tereltetni, hogy a végén ne lásson kiutat semerre! Pedig az egyházkerület, a mint én tudom, soha aggressiv politikát főpásztorával szemben nem követett, hanem egyszerűen védekezési álláspontot foglalt el, s valahányszor a püspök egy-egy ujabb hatalmi kísérletével állott szemben, azt az egy concret kérdést oldotta meg ugy, hogy minden megoldás hangos figyelmeztetésül szolgálhat vala a tisztán láíó számára, hogy az egyházkerületre, hogy ő saját magára nézve, sokkal üdvösebb lenne : a dac, a szenvedély álláspontját elhagyva, inkább áthidalni, hogy sem mindig nagyobbá tenni azt a szakadást, melyet tapintatlan magatartása által legnagyobb részt maga készített. Mert a felől már untig meggyőződhetett, hogy a bizalmatlanság iránjában már oly mérvű, hogy minden kísérlete résen találja az illetőket, sőt az emberi természet ismerője még azt is hajlandó lehet elismerni, hogy az ily elszigetelt állásba ju ott egyén netaláni üdvös kezdeményei is siker nélkül maradhatnak, s akár azt is, hogy e zavaros állapotok mások önző, kicsinyes célzatainak is köpenyeül szolgálhatnak, a közélet porondján a bizalmat erőszakolni nem lehet, s a politikai actio sikerének főrészét mindig az határozza, hogy az intéző mennyire tudta a közhangulatot kiérezni. A ki annak szembe áll: menthetetlenül elsodor tátik. És e tény cáfolatául nem tekinthetnénk semmi hivatalos pressió utján netalán „csiuálódott" bizalmi nyilatkozatot, miután kívánni sem lehetne, hogy akármelyik lelkész azt az ódiumot vegye magára, hogy az egy-két szervilis fegyverhordozó által elébe teritett dicsériától aláírását megtagadja. Hanem igen is cáfolatul tekinthetnők azt a — vajha mielőbb bekövetkezendő ! — tényt, hogy a főt. püspök ur egyházfői illő méltósága, nagy szabású tettei, fenszárnyaló szellemű működése, az egyházkerület törvényhozó testületének nagy többségét, szivét, eszét meghódítaná, s mintegy protestáns episcopustól méltán várhatnék : vezérévé emelné pártoknak, ügyeknek, egyházkerületünknek egyaránt. E z előtt a cáfolat előtt előre is hódolattal hajlunk meg! És itt van végül az enyedi história. Nem tudom ugyan, hogy m. h. miért keverte bele a püspök igazoló levelébe ezt az ügyet, miután tudjuk ugyan mindnyájan, hogy ő azoknak részén áll, kik bennünket az önzés, a gyűlölködés „éjjeli lovagjaiként" szeretnének a nagy világ előtt bemutatni, s kisebb jelentőségű ügyekben mindig szószólója volt azoknak, kiket m. h. „jószágfelügye lősök*-nek nevez; de az a végén szabadságában áll mindenkinek, hogy a meggyőződése szerinti párttal menjen, ámbár a mi a Bethlen-főtanoda theologicum seminariumát illeti, ország-világ tudja, hogy annak idején épen Nagy Péter volt egyik leghatározottabb ellenzője annak, hogy a seminarium Enyedre leköltöztessék; országvilág tudja, hogy a seminarium leköltöztetése után Nagy Péter évekig húzott az enyedi főtanoda pénztárából százakra rugó összeget mint nyugdijt, holott a theologiát (mint annak tanára) vonakodott Enyedre kisérni ; s ország-világ tudja, hogy máig húzza az enyedi főtanoda pénztárából és egyháztól természetben az enyedi első papi fizetést (mely a hajdan Enyeden lakott püspököt illette), holott lakása törvényes határozat következtében, állandólag Kolozsvártt van, ugy hogy a forradalom által elpusztult enyedi egyháznak egy uj papi állomást is kelle szerveznie, oly költségekba vervén magát ez által, hogy a folyó költségek hiányai okán, az egyház fekvőségeinek eladása jött, az utóbbi időkben, szóba. Ha csak az nem az m. h, ratiója, hogy Szabó Sámuel a püspök veje, Szabó Sámuelnek testvére Szabó Ferenc, a nagy-enyedi főtanoda hivatalából közgyülésileg felfüggesztett számvevője és építtető gondnoka; mindkettőjök sógora Hegedűs János, n.-enyedi theol. tanár; ennek veje dr. Kovács Ödön, n.-enyedi theol. tanár és az előljárósági gyűlések jegyzője ; ennek testvére Kovács Gyula a n.enyedi főtanoda, hivatalából közgyülésileg felfüggesztett, erdősze; ennek (neje utáni) sógora Makkai Domokos u.enyedi főiskolai tanár. De akárhogyan s bármilyen ratióval, m. ft.-nak tetszik a dolgot ugy tüntetni fel, mintha egyházkerületi közgyűlésünknek jelenlegi nagy többsége a Bethlen-főtanodáaak esküdt ellensége volna, s minden áron azon mesterkednék, hogy az ottaui tanári ku't összeveszítse, mert: divide et vinces. Hogy micsoda ratio lehessen abban, hogy az erdélyrészi ref. anyaszentegyháznak egykori főbüszkeségét, a nagy Bethlennek a magyar közművelődés oltárára letett nagyszerű áldozatát, a protestántismus culturalis missiójának egyik főtényezöjét maga az egyházkerület bénítsa meg; hogy azt az intézetet melynek a prot. közügyekben ez időszerint szereplők legnagyobb s legkiválóbb része szellemi létét köszöni, megejtse; hogy micsoda morális avagy materialis haszna lenne egy Tisza Lászlónak, id. gr. Bethlen Jánosnak, Gyárfás Domokosnak, Horváth Mihálynak, Zeyk Józsefnek, gr. Bethlen Gézának, Szentkirályi Gábornak, Gyarmathy Miklósnak stb, az Enyedre vonatkozó actio főtényezőinek, avagy nekünk csekélyebbeknek, kik Kolozsvártt, Vásárhelyit, Szilágyszolnokban, Háromszékben s az ország különböző részeiben osztozunk azon nézetekben, melyek a közgyűlés Enyedre vonatkozó utóbbi határozatait irányozták, hogy mondom micsoda morális hasznunk lenne Enyed agyon nyomásában : ezt az én csekély eszemmel valóban felfogni nem bírom. Hanem igen is értem a dolgot a következendők szerint. Az erdélyrészi ref. főiskolák tényleg ós törvényileg oly széleskörű autonómiával bírnak, hogy nem csak nevelésoktatási, hanem vagyoni s gazdasági ügyeiket is maguk intézik önállólag, az egyházi főhatóságok úgynevezett ellenőrzése mellett. Ez az ellenőrizés azonban csak olyan hatályú, hogy póld. van iskolánk, a mely az akkori fŐconsistorium tiltakozó rendeletei dacára egyetlen rendes tanárral 8 osztályú gymnásiummá növesztette egy időben magát; van iskolánk, mely vagyoni számadásait évtizedeken át sem küldte fel a megvizsgálás alá. — Ezek ugyan oly bajok, melyeken annik idején talán lehetett s kellett volna segíteni, de tudjuk, hogy a végrehajtó hatalommal nem biró egyházi testületek mily lassan birják akaratukat aí „autoaom"