Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

egyház iránt épen Nagy Péter által fölvetett azon kérdést: egyházmegye-e Kolozsvár, vagy sem ? kettévágta, hogyan magyarázzuk meg azt a tényt, hogy a megejtett szavazásnál kilencvenketten Kolozsvár, mint egyházmegye mellett nyilatkoztak, mig a Nagy Péter állítása, hogy az ő egykori egyházmegyéje nem egyházmegye, csupán harmincnégy szavazat által nyert helyeslést. És pedig e közgyűlésen a jegyzőkönyv tanúsítása szerint csak egyházi férfiú ötvennyolc volt jelen, s igy még az emberi gyöngeség, hivatali Öszszeköttetés sem biztosíthatta az erdélyrészi ref. püspököt még arról sem, hogy amaz ügyreT

mely mellett hatalmas szónoki erejével szállott sikra, bár papjai rászavaztak volna, sőt, miután névszerint ki tudom mutatni azon 10 világit, a ki csakugyan vele szavazott: a jelen volt 58 egyházi férfiú közül is csupán 24 követte püspökét. Nem elmélkedett-e főt. püspökünk néha az ügyek és állapotok e roppant fordulata fölött? a fölött, hogy mi sodorhatta őt, az egykori közbámulat tárgyát, e szomorú elszigeteltség zátonyára ? Hiszi e, hogy lehető volna az egyháziügyek élén álló főhivatalnokot, az egyházkerület főpásztorát, pusztán „éjjeli harc" által megfosztani előbbi bokros babéraitól, a közszeretettől, melyben addig részesült, követői, hivei seregétől, mely vezére nyomain lelkesedve halad vala, ha nincs ő magában valami olyan tényező, a mi e szégyenteljes fordulatot eredményképen előidézze ? Vájjon nem birná-e állapotának higgadt, szenvedélytelen áttekintése bizonynyal nem közönséges erejű szellemének látó szemeit kinyitni, s meggyőzni őt a felől, hogy aligha egyedül azokban rejlik ez elszigeteltség oka, a kiket susárai mint az alattomos ármánykodás éjjeli lovagjait tüntetnek föl előtte, őt magát az ártatlanság bárányaként állítván oda, hanem bizonynyal kellett valamely oly incidensnek közbe jőnie, a mi a bámulókat ellenzőkké tette, a mi az egyházkőzi élet természetszerű chemiai processusának törvényeit is megváltoztatva még az egyháziak jó részét is elidegenité püspökétől, s azon világi elemet, mely önzetlenül, csupán vallásos buzgóságból, avagy mondjuk : részben szereplési viszketegből, kiván tényezője lenni az egyházi közéletnek, tömörülésre indította, s a főpásztorral szemben, az ő személyes kérdésévé tett ügyben, az egyházkerület törvényhozó testületében kilencvenkét szavazatot hozatott össze az ő harmincnégye ellenében. Avagy menjünk egy lépéssel még tovább, s nem bánom engedjük meg, hogy ez ily végeredményre jutott küzdelem, ez ily parliamenti vereségére vezetett harc első megindításában lett légyen ő teljesen igazában, s csak a személyes érdek, avagy gyűlölség indította légyen meg e pártviadalt: vájjon egyházfői bölcseségre, állása viszonyainak fölismerésére, politikai ildommal való rendelkezésre mutat-e az, hogy idáig engedte jutni, keseredni a küzdelmet, melynek tényezőivel ha bölc3 előrelátással számol vala — s egy püspöknek tudnia kell számolni ! — bizonnyal sokkal kisebb következményű vereségeket szenved méltósága, nem a Nagy Péteré, hanem a püspöké, melyet megőriznie kötelessége ! csekélyebb mérvben sérül, s az egyházkerület tényezőinek tábora ily áthidalhatatlan szakadást nem szenved vala, mely kicsinyes személyi hatalmi kérdések kiküzdésében senyveszti az anyaszentegyház erejét, s útját állja a haladó idő követelte munkák egészséges keresztülvitelének, Krisztus katonái egyetértő, közreható működésének. De, fájdalom, ezt a concessiot sem tehetjük, ha a valón erőszakot tenni nem akarunk. íme itt van a kolozsvári egyházmegye kérdése, melyet m. h, oly nagy kedvteléssel és annyi malitiával emleget ismételve cikke folyamatában, de a melynek előzményeit jónak látja elhallgatni. persze a maga célzatai szerint, da nem az igazság érdekében, Mert emlékezzék rá m. h. a mit különben épen oly jól tud, mint én, hogy a kolozsvári egyház egyházmegye voltát 1854 óta senkinek eszébe nem jutott kétségbe vonni, sem akkor, midőn Nagy Péter, mint ez egyházmegye jegyzője a gen. notariusságra candidáltatott s megválasztatott, (mert különben nem is candidáltathatott volna) sem akkor, a midőn valamennyi zsinaton a több egyházmegyékkel egyenlő képviseltetésben részesült, sem akkor, a midőn az egyházmegyék terhében, a zsinattartás költségeinek hordozásában ismételve részt vett, sem akkor, a midőn az 1871. szervezeti alaptörvény II. f., pontjában a többi egyházmegye sorában becikkelyeztetett, mint 2 egyházmegyei képviselő küldésére jogosult. Hanem igenis eszébe jutott Nagy Péternek, a püspöknek, a midőn Vadas József kolozsvári első pap s a kolozsvári egyházmegye esperese nyugalmaztatott, hogy a dispensatio jogát, melyet ember emlékezet óta (s utólag köztudomásra jött, s a M.Igenben 1808. jun. 26-án megnyitott zsinat jegyzőkönyvének 12-ik pontjában foglalt törvény szerint) minden esperes, s igy nyugalmaztatásáig Vadas József is gyakorolt, mondom eszébe jutott a püspöknek, hogy e jogot a kolozsvári egyházmegye esperesétől megvonja, s a püspök részére confiscálja, az egyházmegyei közgyűléshez, mint ilyenhez, intézett leiratában ad án e szándokát az egyházmegye tudtára. A kolozsvári egyházmegye kérte, hogy ne háboríttassák jogában, melyet az 1854-től 1866-ig szintén Kolozsvártt lakott püspök b. e. Bodola Sámuel, sem vindikált magának, de Nagy Péter csak állott jogfosztási elmélete mellett, egy püspöki (Abacs) körlevélre, s egy 1834, majd 1854. évi kormányszéki, illetőleg generalgouverneuri rendeletre támaszkodván, sőt utóbb azzal is fenyegetődzvén egy beadványában, hogy ha az egyházkerület, a magyar (illetőleg erdélyi) alkotmány felfüggesztett idejéből (1834,1854) kelt, absolut kormányi rendeleteket nem respectálja, kész saját egyházkerületének határozatával szemben a felség elhatározását tekinteni döntőnek! Ily „alkotmányos", „protestáns" és „magyar hazafias" fegyverekkel évekig folytatott küzdelmei vergődése közepett jutott aztán épen őneki eszébe, hogy hiszen Kolozsvár nem is egyházmegye, esperese csak tiszteletbeli esperes, nem is illetheti tehát meg a dispensatió joga. Ezért kellett a kolozsvári egyházmegyének a közgyűlés előtt felvetnie a kérdést, hogy az, az illetékes fórum, döntse el, ha egyházmegye-e s az egyházkerületi közgyűlés aztán csakugyan megadta a püspök urnák a kért feleletet: feunebbi szavazati arányok szerint ujolag kimondta Kolozsvár egyházmegye voltát, szabályozta a dispensatio gyakorlatáoak jogát, olykép, hogy természetesen a kolozsvári egyházmegye esperese is részesült abban, s a spirituálé fórum megalkotására nézve sem látott semmi nehézséget, miután jól tudta (azt hiszem m. k. is tudja, ha a dispensatio egész kérdésével egyetemben jónak látja is hallgatással mellőzni), hogy, az 1864. évi zsinat, épen a Bethlen-főtanoda theol. semináriumának Enyedre történt átköltöztetése alkalmából 51. számú határozata által gondoskodott a kolozsvári egyházmegye házassági törvényszékének megalakítási módozatairól, megengedvén, hogy szükség eaetén nem felszentelt tanárok is lehessenek e törvényszék tagjai, mely elv (s valódi protestáns elv ám !) azóta a legfőbb törvényszék megalakításánál is teljesen érvényre ós gyakorlatba jutott. Ha tehát volt, a mint hogy volt, a kolozsvári egyházmegye közjogi állása felett évekig folytatott, és valóban elkeseredett küzdelem az egyházkerület kebelében : ez csak következménye volt a püspök azon kísérletének, melylyel a jus dispensandit egyelején csak a kolozsvári esperestől be akarta vonni, a püspöki szék számára confiskálii, s a gyakorlatban levő jog ellen intézett ez atten-