Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

PROTESTÁNS egyházi és iskolai lap. Szerkesztő- és Kiadó-hivatal Mária-utca 10-dik sz, elsÓ emelet. Előfizetési dij: Hely ben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr, egész évre 9 frt.Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban Hirdetések díja : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Egy kis elmélkedés egyházi állapotunk fölött. Gyakori korunkban a panasz a miatt, hogy terjed a közönyösség, egyházunk tagjai nem lelkesülnek ma már annyira egyházukért, annak java, virágzása, s előmeneteleért, mint hajdanta. Sok i^az van e panaszban, csak az a bökkenő, hogy legtöbben máshol keresik a baj forrását, s nem ott, hol az van valósággal. Nem akarom ugyan én sem tagadni, hogy az 1848-ban népünket előkészítetlenül ért polgári szabadság, az ekkor rohamosan megváltozott politikai viszonyok, majd az utána következett absolut rendszernek a népet szántszándékkal s öntudatosan rontó eljárásai nagy befolyással voltak a vallás iránti mind inkább-inkább elharapódzó meghidegülés és közöny előmozdítására, de mégis, nem egészen itt a baj kútforrása. Mi magunknak papokul — veszem e szót a közéletben venni szokott értelemben — is el kell mondanunk e részben a „mea culpa"-t, mert magunk is meglazultunk, itt kényelemszeretet, amott helytelen szabadelvüsködésből, itt olcsó népszerűség vadászat , amott indifferentismusból, szóval egyik egy, másik más okból, elmulasztotta sokszor tenni azt, mit anyaszentegyházunk jól felfogott érdeke, s a vezérletére bizott lelki nyáj java kívántak volna. Nem szándékom kiterjeszkedni hivatásunk minden ágára, kimutatni mindenütt* hiányainkat, azt azonban nem hagyhatom megemlítetlenül, hogy közülünk legtöbben csak a templomban végzendő functiokat tekintették s tekintik hivatásuk egyedüli teendőiül, s ha ezeket végzik, ezzel megfelelni hisznek hivatalos kötelességeiknek, pedig ez hivatásunknak csak egy része, ha szabad ugy szólnom, elméleti része. Igen is, hiányaink legfőbbike, hogy hivatásunk gyakorlati, az életbe kiható részét mellőzzük. Legnagyobb bajunk, hogy csak a templomban akarunk papok lenni, azon kivül nem. Pedig csak e két működést összekötve teremne fáradságunk gyömölcsöt, csak igy mutathatnánk fel sikert. Távol legyen tőlem, s a fentebbiek után alig is kell megjegyeznem, miszerint azzal, midőn azt hangoztatom, hogy a templomon kivül is legyünk papok, nem a kaszt-szerű ruházatra, kiborotvált képre, vagy a társaságokból való visszavonulásra akarok célozni. Ments isten! Azonban, ha mégis e részben is megemlítem, hogy nekünk lelkészekül a külsőben, a ruházatban is több gondot kellene magunkra fordítanunk, s azt is szein előtt kellenék tartanunk, hogy még is, nem minden kör, s minden társaság nekünk való — ezzel ugy hiszem nem taszek felesleges dolgot. — Azon, hogy templomon kívül is legyünk papok, azt akarom érteni, hogy igyekezzünk az életben megvalósítani,mit a templombanhirdetünk, s ne mellőzzük azon tiszteket, melyek a templomon kivül várnak re á n k. Igyekezzünk e részbena a régi jó öreg papok példáját követni. Azok a régi jó öregek mír, a mellett hogy minden bajában hiv tanácsadói, útbaigazítói, atyái voltak a népnek, a melyért aztán a szívből jövő „Tiszteletes atyám* címmel jutalmaztattak — különösen az ifjak tanítása, erkölcsi nevelésére fordították a figyelmet. Nem volt nekik parancsolva, mint van ma, hogy az ifjakat a vallásban oktassák, de azért tették azt, vallásuk' s egyházuk iránti buzgó szeretetből. — Emlékszem reá még gyerekkoromból, hogy a t. atyák vasárnaponként délután most az ifjakat, majd. a hajado. 2?