Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-28 / 13. szám

egész vérhideg közönynyel az ágyú szája elé állítják és a művelődés philisteusa a társadalmi kérdést megoldottnak hiszi. Nem-e hasonló érzelmek voltak azok, melyek magát egy Strauszt, az egyház romjain állva, a népélet ideális elemeinek jövendő organisatióját kilátásba helyezni enge* dék, és egy Renannak ezen szavakat adák tollára : „Az embernek a család és államon kivül az egyházra van szüksége. Mert mivel a polgári társaság, legyen az gyülekezet, járás, megye, kerület, állam, még a legpontosabb kötelességteljesítés mellett is az egyesek javításához vajmi kevéssel járulhat; mivel a család is, bár sokkal többet tehet, gyakran elégtelen, sőt sokszor semmit sem tehet: ugy csak egy erkölcsi alaptörvény nevében alakult társulat nyutjhat e világ minden polgárának egy köteléket, mely a múlttal összeköti, kötelességeket ád a jövendőre, példákat, melyeket követhet, egy erény-örökséget, melyet megnyerhet és tovább örökíthet, a gyermeki hódolat szent hagyományát, mely az Övéitől tovább plántáltatik." Ép azért mondám: napjainkat, — egyrészt az orthodoxok, másrészt a redicalisok ellentörekvései közt, — egy uj egyház utáni keresés és kutatás jellemzi. De minő legyen ezen egyház? Megkísértem rövid vonásokban jellemezni. Mindenek előtt legyen egy egyház, mely a betű tekintélye alól, — mely megöl — fel van szabadulva, és egyedül a lélekre épít, mely megelevenít. Mit mutatott nekünk a pünkösd ? Egy vallást: könyv nélkül! Legalább az uj szövetségi könyvekből még egy betű sem volt megírva ; egy vallást könyv nélkül, legfőbb tisztaságában, követőinek szent lelkesedésében, a világra való leghatalmasabb vonzerejében. De az egyház, főkép a prot. egyház, az élő keresztyénséget, holt könyv vallásává tevé, és ezáltal egy nemes ós felvilágosult tagjának az annyira jogosult fájdalom-sóhaj szavait adá ajkaira: „Ki szabadit meg a betű igája alól." Az egyház lépjen vissza ezen szerencsétlen útról ! Ne akarja ezen, vallásunk hőskorából ránk maradt szent emléket szolgai tisztelet tárgyává tenni. Vegye át ezen könyvből a minden időt megújító és megifjitó szent lelket, mely éltetően lengi át azt; az égi reményt, az örvendő hitet, az erős istenbizalmat, a bűn elleni komolyságot, a velőt megrázó bűnbánatot, a szent békét, a lángoló testvéri szeretetet, ós ne tegye ezen könyvet, egy megváltozott világ törvénykönyvévé, későbbi idők gondolkozásának bilincsóvó, egy szóval: betűvé, mely megöl. Ilyen egyházat akarunk és ezzel kapcsolatban egy egyházat, mentet minden kicsinyes dogma-civakodástól, mely civódások a világ előtt ugy is soká a botrány és guny tárgyává tevék. Tisztelet a theologiának. Mindazon kérdések, melyeket a theologiai speculatio az egyház felszínére vetett, feleletre és uj meg uj megoldásra várnak. De kettőt *az egyház soha el ne feledjen : 1. hogy ránk nézve absolut igazság nincs, vagy hogy a biblia szavaival éljünk : hogy csak rész szerint vagyon bennünk az ismeret; hogy tehát az utolsó ós legfőbb dolgok megoldása csak kisérle arra, hogy az örökké kimondhatatlant ós titokteljest mindig tisztább képekbe és mindig megfelelőbb formába foglaljuk. 2, hogy az egyíiáz nem tudósok akadémiája, hanem a jámbor és kegyes szívek gyülekezete, nem a theologiai civódás harctere, hanem a béke és öröm gyülhelye. Ezzel harmadszor ki van mondva, hogy az egyház semminemű kényszert ne gyakorolhasson. Igen helyesnek aláltam, hogy Thurgau kanton zsinatja, midőn legközelebb egy uj liturgiát szerkesztett, az u. n. apostoli symbolumot törölte; mert minden az egyházból kiinduló könyv legyen kinyomata az egyházban azon időben uralgó vallásos meggyőződésnek; de miként lehet ilyen könyvet minden gyülekezetre rátukmálni, ráerőszakolni; a lelkiismeret ellenmondásait kényszer-eszközökkel megtörni ; ezt prot. gondolkozásommal megegyeztetni nem tudom. Egy időben az egyház a gyermekkeresztelóst mindenkire kötelezőnek nyilvánitá és azon szülőket, kik lelkiismeretben okoknál fogva ellenszegültek, az egyházból kizárta. Ez nem azon egyház, melyet mi akarunk; ellenkezőkép: benne Schleiermacher ázava érvényesüljön: „Mivel az egyházban a külsőnek, az annak megfelelő belső nélkül, melyből keletkezett, semmi értéke nincs, azért itt kényszerítő hatalomról, miként a polgári társadalomban, szó nem lehet, hanem csak a gyülekezeti szellemnek a privát személyiség feletti természetes túlsúlyáról, mely túlsúlyt azonban a gyülekezethez tartozó minden egyes, mint önnön maga által szabadon elismertet, érzi és tudja. Egy egyháznak kényszer nélkül ós végre egy egyháznak, mely nem uralkodni, hanem szolgálni akar, tudnia kell, hogy ő (egyház) azon sok eszköz közül, mely felett a társadalom az embereknek az érzéketlenség és szellemtétlenségbőli felrázására rendelkezik, csak egy eszköz ; tudnia kell, hogy az ő működési eszközei t. i. az ének, ima, predikáczio stb. magukban véve még nem maga a kegyesség és erkölcsiség, azért az ember boldogságának nem is sine qua non-jai, hanem részint csak mint a meglevő vallási érzelmek nyilvánulásai, részint mint eszközök az érzelem ébresztésére birnak becscsel; tudnia kell, hogy az életnek minden lényeges tényezői: család, állam, művészet, tudomány, kereskedelem stb. magukban véve szent, isteni eredetűek, annélkül, hogy előbb az egynáz áldására szorulnának ; tudnia kell végre, hogy más feladata nincsen, mint minden tagjában azon szellemet ébreszteni és ápolni, mely az emberi élet mind ezen tényezőit szentül kezelie. A modern állam az egyházat mint ilyent t. i. mint a népélet eszményi céljainak ébrentartására szolgáló szerény eszközt, factorai közt üdvözölni és becsülni fogja. El fog-e jönni ezen egyház ? Egykoron az egyháznak négy korszakáról volt szó. Elsőben jött létre Jakab egyháza, amaz első keresztyén gyülekezet, félig zsidó szokásokkal ; még most is létezik, t. i. a keletnek amaz ős, megmerevedett egyházaiban, törvény-igájával és külső szertartásaival. Azután jött Péter egyháza. Péter lőn a trónra ültetve ós a mennynek kulcsait öröklé. Tetterősen, gyorsan és viharosan, olykor szűkkeblű törvényszerűségbe