Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-21 / 8. szám

megtartani akarják ? Oh akkor vegyék szívükre a régi mondatot: „quieta non movere!" Mondottam, hogy az „egyház" alapja a dogma és a mysterium. Ezek m?gingattatásával megingattatik amaz is, és bukásukkal megbukik az is. Az egyház igen régi ház, egyszer már kijavíttatott, akkor a javitás kétségkívül kor- és célszerű volt. Most ugy járhatnak vele a reformátorok, mint a gazda, ki a helyett, hogy uj épületet emelne a régi fuudamentomon — tudniillik Krisztus tiszta tanításán —, rongált házat még egyszer akarja átalakítani, s addig javítgat rajta, mig ez össze nem roskad. Még egyre kell reflektálnunk. Tudniillik miért irt Montanus álnév a'att? Fatális! Mégis jó volna az a granum salis. Megmondjuk hát azt is. Alkalmasint azért, hogy a róm. kath. nép, melynek a lecke leginkább szól, a helyett, hogy a könyvet olvasná s belőle valamit tanulna, azt ama vele fölnevelt gyanúval és előítélettel ne vesse félre : hisz ez állásánál fogva egyházunk ellensége, rágalmazó, s célja nem lehet más mint tóritgetni. De bizonyosan azért is, hogy oly bátor és határozott reformátorok mint Kovács ur, e kísértettől szerfelett ne ijedjenek meg. S most isten velünk ! Üdvözletet Montanustól! S egyszersmind oly izenetet, hogy ő a doronggal való megtámadást íránylag udvarias, és mindenesetre jóakaratú tanácscsal parírozza, tudniillik: Menjen tanár ur a patikába s vegyen magának „granum salis." — A tót egyházi közlöny (Cirkewnj listy) szintén megtámadta Montanust, azt mondván róla, hogy midőn egyrészt a protestantismust dicsőíti, másrészt pedig Krisztus istenségét tagadja, ellentmond maga magának. Allén Respect ! Oly theologusokkal,kik e kettőt azonosítják és általábau a középkori orthodoxia posványában annyira merültek el, hogy semmi sem látszik ki belőlök, mint hosszú füleik, s kikről már nagy Frigyes helyesen itélt midőn azt mondá: „Es sind Thiere sonder Yernunft," oly theologusokkal nem vitatkozik sem Montanus, sem pedig. Sztehlo András. RÉGISÉGEK. Szalontai István levele a pápai ref. egyház elöljáróihoz. *) Szolgálok kegyelmeteknek mint jóakaró Uraimnak sok jókkal áldja meg Isten kegyelmeteket! Vaszari András vajda ur, és Járó János Bécsből való elmenetelök után, az ő kegyelmek itt való praesentiajakor beadott supplicatiónkra kiadták az ő felsége kegyelmes resolutióját, és ÍDclüsive tőlünk Érsek urunkhoz ö nagyságához küldötték, melynek jóllehet párját igéretünk mellett is eleget kértük, de ki nem nyerhettük, hanem szóval mondották mind Orbán István secretarius mind a *) E hamvaiban is dicső férfiú, a dunántuli protestántismus hatalmas őrállója, a fogolylelkészek mentora, pápai tekintélyes ügyvéd és birtokos volt. registráló uraimék, hogy csak a volt volna a continentiája, hogy Érsek ur informálja ő felségét arról, miért tartiák a szegény prédikátorokat olyan vasas rabságban, a többit pedig áristomban ? Azokáért innét Bécsből lementünk Pozsonyba, Pozsonyból egész Gutáig, mely vagyon Csalóközben. És mivel Ny árasdon értük el az Érsek uramat, ugyanott is reggeli mise után a nuncius apostolicussal a templomból kijővén, megadtuk ő nagyságának az ő felsége parancsolatját, s a mellett a supplicatiót is magának benyújtottuk, szóval is pedig ő nagyságánál eléggé instáltunk, melyre felelte nagy fenyegetődzéssel én ellenem: hogy a véghelyek képében a harangot felkötöttem, de félre fogom kolompozni. Azouba hintóba ülvén az urakkal, ott olvasta meg az exhibealt parancsolatot, mind pedig a magának szólló supplicatiónkat. Mi Gutára is utánna, menvén, kértük kegyelmes válaszát. Ugyanott a seeretariust felhiván, adott ilyen iustructiót neki, hogy irja ő felségének a mint következik : Non possum satis mirari, quod iidein Praesídiari tam impudenter suam jactent fidelitatem, cum autem temporibus aggressionis Principum Transylvaniae Bocskai, Bethlen et Rákóczi, iidem co-tra Progenitores Majestatis suae sacratissimae rebellaruut, ita et praesens data occasione praesto essent ad insurgendum, uti ex documentis Fisci regii apparet. Mea vero ratione praedicantium opinio est, ut adhuc intra aliquot dies mortificentur, et tandem sua Majestas beniguo mandato dignetur demandare, quod proseribantur, et e regno Hungáriáé intra duas septimanas oxeant, cum ea expressa clausula, quod si quis post duas septimanas in ambitu regni Hungáriáé reperiretur, sententiae poenae capitalis, et amissionis omnium bonorum subsit eo facto inremissibiliter. Pro uliteriori vero informatione brevi ascensurus, Majestatem suam, de totali negotio informare non intermittam. Ezt mi oly helyen állván, a holott az ur észre nem vett lenni, magunk mind jól hallottuk, mindazáltal azután is, mintha semmit sem tudtunk volna benne, mégis instáltunk a válaszért. És jóllehet ezen választ Kolonicsnak szólló levelében, mind az ő felsége parancsolatjával és a mi supplicatiónkkal együtt includálván, a maga tisztarájától küldötte Pozsonyba, még is- váltig hitt bennünket Komáromba: de mi ujabban Bécsbe feljöttünk. Minthogy pedig kegyelmetek jól érti, miről vádoltatnak, ezokért szükséges, hogy mind Pápán mind Bécsben kérdést tegyenek kegyelmetek arról, az öreg emberektől, hogy Bocskai, Bethlen és Rákóczy kijövetelekor, az ő felsége atyai hűsége mellett mint viselték magukat; Szerencs várában is, hogy Rákóczinak fel nem adták a várat mennyire vitézkedtek, — az imperiumban is mint forgatták magokat, és mindkét helyen, micsoda német vagy magyar generálisok alatt voltanak? hogy mi is e contrario ő felségének aikalmatosabb informatiót adhassunk. Ezt pedig kegyelmetek, az Istenre kérem, mentül hamarább véghez vigye, ha a maga javát szereti, hogy a gonoszt piaeveniálhassuk.