Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-21 / 8. szám

Egy szóval az „orthodoxok" a régi határokon belől állanak; körül bástyázták magukat mint China, nem figyelnek a kívül megindult üdvös mozgalomra, és jaj annak, ki hozzájok megy hirdetni az evangéliumot. A másik tábor álláspontja sokkal magasztosabb és bátran ki merem mondani, jogosultabb is. Ők legféltettebb kincseikben, örök, elidegeníthetetlen erkölcsi birtokukban vannak megtámadva. Ezen erkölcsi birtok semmi nem egyéb, mint a lelkiismeretben szabadság, minden üdvös postulátumaival. Érzik, tudják, hogy ezen drága kincset isten adta egyenesen nekik, azért protestálnak minden külbeavatkozás, erőszaktétel, birtokháboritás ellen a férfias bátorság hangján. Érzik és tudják, hogy az erkölcsi birtokháboritás a legnagyobb bűnök egyike, ugyanazért a tudomány üdvös vívmányait megfigyelve, a nagy reformátorok nyomain előbbre törekszenek, s élni kívánván istentől nyert jogukkal, az üdvös haladást 'és józan felvilágosodást tűzik zászlóikra a keresztyénség legboldogitóbb elveinek alapján. íme előttünk áll a harctér, bemutattam rövideden a két tábor álláspontját. Az orthodoxok táborának zászlóján ez áll : „higyed azt, mit a megalkotott bitcikkek elédbe írnak, s ne gondolkozzál" (szép prot. szabadság) ; a reformerek zászlóján ez áll: „gondolkozzál s hódolj annak, mit a Krisztus-elveivel s a józan észszel leginkább összeegyeztethetőnek találsz." Azt hiszem helyesen distingváltam, s lőtávolon kívülről is helyesen ismertem fel az álláspontokat. De ime megkezdetett a harc, a körül bástyázottak lőrései ontják a tüzet, a zászlót maga a vezér ragadja kezébe ! Hatalmas alak! Valóságos vasember. A másik tábor védelmi állásba helyezkedik. De mi az ? A csata tüzében az erőteljes bajnok párthívei elszélednek, kevesen vannak már körülte, ő azonban bátran áll, nem ingadoz ! . . . Kevés idő múlva segitő sereg tűnik fel a láthatáron. Legtöbbnyire újoncoknak látszanak, ezek bizony nem sok kárt tesznek az ellentáborban, s nem sokat használnak az erőteljes vezérnek, rontják és veszélyeztetik álláspontját, a csata heve elragadja őket, túlságba mennek, untalan veszélyeztetik a harcedzett, tapasztalt bajnok terveit. A szabadság bajnokai már előre nyomulnak s kezdik megbolygatni a határokat. Nem marad ez se visszator-Jatlanul, határbolygatásórt, birtokháboritás a visszatorló eszköz. Csataszó a támadók részéről a „kiközösítés" és ez terjed hirtelen a küzdők sorai között. Igen, nem mondok újságot, hányszor halljuk ós olvassuk az efféle kifejezéseket : „akinek nem tetszenek a symbolicus könyvek, tessenek odahagyni az eayházat." Vagy: „sok ember fog még visszasírni az egyház kebelébe a reformerek közül" stb. Erre ugyancsak azt felelhetjük, mit egy köztiszteletben álló és tudományos paptársunk felelt egy megfrimadónak : „Csak tessók azt az erdőt jó előre vágatni, mert ugyan lesz kiket megégetni." Mindamellett lehetetlenség el nem szomorodni a tények ily állása felett a XlX-ik században. Azt állítják az „orthodoxok", hogy a vallás tekintélyét a reform-irány veszélyezteti! Ez nem áll, kísértse meg a legragyogóbb szónok msghaladott vallásos kérdések s eszmék hirdetését különösen város helyen, müveit közönség előtt, meglássa, ha ugy nem jár, mint az egyszeri pap, kit még az egyházfi is magára hagyott, felnyújtván a kulcsot, hogy m.jd ha bevégzi, zárja be az ajtót. A vallásosságot nem csak veszélyezteti, de alakjában fogja megsemmisíteni a haladni nem akarás. Közönségünk „hála a mivelődésnek", — nem táplálható többé tejnek ételével. Ma nem mondhatjuk : „Higyj s ne gondolkozzál", de azt kell mondanunk: „hidd ezt, mert ezt mondá a legnemesebb erkölcstanár, ennek üdvét, áldását mutatja a tapasztalat, s nem cáfolhatja meg a cáfolhatatlan alapokon nyugvó tudomány sem. Igy s ehez hasonlólag ébreszthetünk erős és buzgó vallásosságot, készíthetünk erős erkölcsi alapot, de különben aligha be nem kell érnünk az álkegyességgel, farizeus álszenteskedóssel, mely a külső ceremóniák mellett lándzsát tört ugyan, de aljas önérdekből, féltett önzésből, nem pedig a meggyőződés tiszta és nemes elhatározásával. De miért essem ismétlésekbe? Elmondták már ezt számtalanszor, még pedig lőtávolból is a csata zajában. Nekem erős és szilárd meggyőződésem, hogy a józan felvilágosodás hívei nagyobb számmal vannak, mint azok, kik még most is ellentétbe teszik magukat az emberiség tökéletesedésével. A szabadságot elfojtani nem lehet: ez vigasztal ; a fenyegetésektől nem félek : ez bátorít! Fel tehát, kik vezérszerepre hivattattak, fejtsenek ki minden erélyt a felvilágosodás és üdvös fejlődós érdekében. Ezeket irtam a lőtávolon kivül azért, mviel magamat gyenge harcosnak ismerem ! Lehet azonban, hogy eljŐ az idő, midőn közelebbről is megismertetni magamat erkölcsi kötelességemmé váland! Addig is isten s áldása a nemes törekvésekkel. A