Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-03 / 1. szám

TÁRCA. A házasságtörés mint házassági akadály. (A szörszálhasogatásokhoz.) E lapok 45-ik számában olvastam a szőrszálhasogatásokat. S minthogy a gyakorlati lelkészet szempontjából különös érdekkel bir a dolog, igy érdeklődve vártam annak tovább fejtegetését. Mindez ideig azonban hiába vártam. Mivel pedig restelném, ha agyonhallgatásával egy nagy osztály, melynek magam is tagja vagyok, az őt legközvetlenebbül illető kérdések iránt közönyösség bélyegét sütné homlokára, végre megszólalok ón. Azért végre, mert nem vélem magamat azok közé tartozónak, kik a szóban forgó szőrszálhasogatá oknál élesebb bonckéssel rendelkeznének. Általuk ugyanis minden pro és contra fölhozható érv annyira kimeritettnek látszik, hogy szinte lehetetlen immár másként szólani, mint ama közszólam nyelvén: kinek a pap, kinek a papné! Hogy nekem melyik, feleletül elmondom a magam nézetét. Előre bocsátom, bogy a hozzá szólást, illetőleg annak a szabatosságát mindenek fölött neheziti azon körülmény, mely szerint az Ítélet, mely az egésznek alapjául szolgál, szó szerinti szövegében nem fekszik előttem. Pedig tudjuk, mily nagy fontossággal bir gyakorta egyetlenegy szó is s mennél kényesebb valamely dolog, annál nagyobb jelentőségű annak megitélésénél a legjelentéktelenebbnek látszó körülmény. Ezek után azzal a megjegyzéssel folytatom, hogy itt szempontok, ha még olyan szépek, helyesek és igazak is, nem határoznak, hanem csak a törvény. Illetőleg nem is a törvény, mert ez által egyházjogi viszonyaink egyátalában nincsenek még kellően rendezve, hanem a — inkább ususnál, mint eredetnél fogva — törvényerőre emelkedett Józseíféle pátens. E pátens szerint a házasságtól és házassági akadály ugyan, de nem mindegyik esel ben, sem nem egyátalában. Nem mindegyik esetben, hanem csak akkor, ha a házasságkötés előtt bíróilag bebizonyíttatott. Vagy mint az idéztem pátens 18. §-sa mondja, mely e tekintetben, lehet mondani, kizárólag szabályozó : si commissum adulterium ante cóntractum matrimonium judicialiter edoctum fűit. Nem is egyátalában, hanem csak annyiban, amennyiben a házásságtörőnek azzal nem szabad házasságra lépni, akivel a házasságtörést elkövette. Vagy mint a Józseftele pátens idéztem §-a alapján Dózsa „Erdélyhoni reformátusok egyházi jogtana" 76. §. 4. a. mondja: kikre nézve bebizonyíttatott az, hogy egymással nős paráznaságot gyakoroltak, házasságra nem léphetnek. Ez alapra már most a fenforgó esetre vonatkoztatott két kérdéssel állunk szemben. EgyiV: bíróilag bebizonvittatott-e a házasságtörés ? Erre az elválasztó Ítéletnek házasságtörés indokából történt hozatalánál fogva nem felelhetünk egyebet, mint azt, hogy igen. Mert bármit mondjanak azok, kik ezt másképen vélik, annyi alaposságot fölteszek az itélőszékekről, hogy ha a házasságtörés nincs bebizonyítva, nem ennek az indokából bontják föl a házasságot. Másik : átalában bizonyittatott-e a házasságtörés, mi a házasságbontáshoz elég, vagy egyszersmind különösen, mi a házassággátláshoz szükséges? Ezt elhatározólag az elválasztó Ítéletben ez áll: B. nő maga beismerte, miszerint C. férfiúval huzamos idő óta együtt él. Ez alapon a föltett kérdésre nem felelhetünk másképen, mint ugy, hogy különösen is bebizonyíttatott a házasságtörés . Különösen is annyiban, amennyiben B. nő nemcsak beismerte, de egyenesen azt ismerte be, hogy C. férfiúval él huzamos idő óta együtt. S kell-e már avagy nagyobb bizonyíték a bűnös félre nézve, mint a saját maga terhelő beismerése ? És ezzel azt hiszem, befejezhetném nézetem elmondását, mely szerint jogilag helyesen járt el a lelkész, a midőn B. és C. összeadását megtagadta. Minthogy azonban ezt a lelkész ellenlábasai nem akarják eUs.nerni, ellenvetéseiknek kell még szemökbe néznem. Nem akarják elismerni azért: mert az együttélésből gyermek nem származott, a mi pedig egyike volna a legdöntőbb érveknek a házasságtörés mellett. Bizonyos esetben tagadhatatlanul a legdöntőbb lehetne, de bizonyos esetben nem ; nevezetesen nem akkor, ha az együttélés tartama alatt a nő akár csak egyszer hites férjével is érintkezett volna testileg. Ép azért tudok én annál egy döntőbb érvet a házasságtörés mellett s ez, amely épen az Ítéletben is hangsúlyozva van, a nőnek magát terhelő saját vallomása. Ha már az Ítéletben foglaltat nem akarnám bizonyításnak, kiválóképen különösnek elismerni, én azt más okból tenném. Azt mondanám : B. nő beismerése még nem nem C. férfiú beismerése, a mi pedig a különös bizonyításhoz szükséges. Szükséges azért, mert még a házasságtörés okából való bázasságbontásnál a bűnös fél, házasságtörés okából való házassággátlásnál a bűntárs a lényegese, tényező annyira, hogy ha ez nincs, mert vagy meghalt, vagy bordélyházba állással követtetett el a házasságtörés, teljesen céltalan a házassággátló ítélet. De szükséges azért is, mert a különös bizonyítási módon hozott váló Ítélet, mint házassággátló, kihatással van a bűntársra is; már pedig épen a mai korban, midőn a bűnösnek bizonyulttal is túlemberien bánnak, egy bűnösnek még nem bizonyult, csak a bűnösség gyanújában álló