Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-02-14 / 7. szám
következik, hogy előbb létezett a közős cél ... E cél körül csoportosultak első hitsorsosaink". Ez a felelet azon állításomra, hogy Erdélyben előbb léteztek prot. községek mint protestáns egyházegyetem; olyan t. i. a mely jogok alanya lehet. Dr. Kolozsvári bizonyosan nagyon keveset teszen fel olvasói értelméről, s történelmi ismeretéről, s azt hiszi, hogy történeti adatokat csak Kolozsvártt lehet kapni. Hogyan alakult hát a prot. egyetemes egyház Erdélyben ? Kezdjük a derekán az elbeszélést. Miután Szeben, Brassó s a hétfalusiak elűzték a kath. papokat és szerzeteseket: lefoglalták az egyházi vagyont, s tényleg prot. községekké alakultak. Á szebeni és brassói tanácsok, a Centum páterek maguk jártak elől a buzgóságban. 1529-től 1543-ig szebenvidék és a bárczaság reformatiója községenkint be volt végezve. 1543-ban a kath püspök panaszára Fráter György kormányzó Ko* lozsvárra országgyűlés elébe idézte a lutheránusokat, hogy számot adjanak törvényellenes újításaikért. „Sed firmiter in Lutheri doctrina permanentes; salvi remissi sunt, et nihil pene in conventu pro religione sanctitum est. His actis aliae quoque saxonum (non longo post et hungarorum) v e c c 1 e-s i a e ad Lutheri castra transierunt," Ezeket az „ecclesia" szó kedveért idéztem latinul és épen Benkő Transsilvania-jából. Szintén tudva van, hogy 1552-ban a szebeni zsinaton Wiener Pál az egyházak papjai által választatott superintendenssé. Való tehát, hogy az erdélyi első prot. egyházegyetemet az egyházközségek alkották csatlakozás utján 1552-ben, sőt még 1545-ben, mikor a szász egyházak aláírták az ágostai confessiót. 1548-ig a magyarok ós székelyek is Luther hivei voltak általában, de azon időtől kezdve Melius és Kálmáncsehi Márton sok hivőt nyertek a Calvin tanainak s Dávid Ferencet és Heltait is megtérítették. Kálmáncsehiről azt mondja Benkő József, hogy 1557 óta a Zwingli, Calvin és Bullinger tanaik szerint kezdett egyházakat alkotni (ecclesias componere). Igy alakult a kolozsvári, tordai s a többi magyar és székely egyházközség. Mindezen községek az egyházi vagyont is megtartották. Igaz, hogy dr. Kolozsvári szerint jogtalanul és saját jogtudatuk ellenére, de az itt nem jöhet tekintetbe. 1557 óta még csak a dézmát adhatta ki-ki a maga papjának, törvény szerint. Ezen községek papjai ós patrónusai gyűltek öszsze az 1564-iki enyedi zsinatra, s miután a megelőző évben az országgyűlés megujitá a vallásszabadságról szóló törvényt *) megalkották az erdélyi ev. ref. egyházat külön superintendenssel, mert a szászokkal nem élhettek többé egy társulatban. S hogy a ref. egyházi élet alapja a község s hogy az egyházkerület a községek csatlakozása utján alakult társulat: történeti tények bizonyítják. A már másutt felhozottakon kivül csak a kővetkezőkre hivatkozom még. *) Kelt 1557-b3n. Midőn az 1564-iki zsinat megalkotta tényleg az erdélyi ref. egyházkerületet: a Tisza jobb partján levő ref. egyházak még semmit sem tudtak egyházkerületekről, hanem községi presbyterialis és tractualis életet folytattak. Sőt még az erdélyi fejedelemség területén levő egyházközségek egy része is annyira ragaszkodott a községi presbyterialis rendszerhez, hogy csaknem independentismussá fejleszték az egyházi életet, a mig a szathmár-németi 1646-ban tartott zsinaton kikerült az aristocratico-demokraticus zsinatalkotmányt megállapítani. Tudjuk, hogy a magyarországi ref. községek és tractusok még 1734-ben is az egyházkerületek megalkotásával foglalkoztak. Mindezek történeti tények. Ezek után mégis csak merészség azt állítani, hogy az én előadásom nem felel meg a történeti tények valódi állásának. De dr. K.-nak csak az lebegett szeme előtt, hogy bebizonyítsa, miszerint én nem tudok különbséget tenni jogszerűség és törvényszerűség között, vagyis inkább mutatni akarta, hogy ő még azt is tudja, mi különbség van jogszerűség és törvényszerűség között ? S minthogy ő ezt tudja, azt is megmagyarázza nekem, hogy törvény és jogszerint a vallás községenkint fel nem vehető, s nem is változtatható. S ha törvény és jog szerint nem alakulhattak községek, hát tényleg se alakulhattak, gondolja dr. Kolozsvári. S azt az ő bölcs jogász eszével nem gondolja meg, hogy az 1557-iki törvény midőn az egyéni vallásszabadságot biztosítja, akkor az egyének községgé alakulhatását is meg kellett hogy engedje. S facta loquuntur. Azt pedig nem neki találták fel, hogy „tant pire pour les faits." De legyen elég! Már is nagyon megcibáltuk dr. K.-val az egyházközségeket. Szerencsére nem sokat tudnak róla. S ha olvassák is a mi vitáinkat, bizonyára egész lapokra irt okoskodásunknak nem fogják belátni az okát. Igy a többek közt nem képzelem, hogy valaki épülne valamit dr. K.-nak azon kedélyes merengésén, hogy Enyeden nem tartják szükségesnek figyelembe venni az 1868. 53. t.-cikket, amely azon elven alapszik, hogy a vallás egyéni dolog, s azt községenkint változtatni nem lehet. Kinek iutna eszébe, hogy ez cáfolat akar lenni azon állításomra, hogy mi protestánsok nem félhetünk egy olyan polgári törvénytől, a mely jövendőben biztosítaná az egyházközségek számára a vagyont arra az esetre, ha egészen más egyház kebelébe lépnek. Mióta mi vitatjuk az egyház rendelkezési jogát az egyházközségi és tanodai javak felett: azóta tekintélye s testületek nyilatkoztak már ezen kérdésben. Mi tehát már hátra állhatnánk. De dr. Kolozsvári egy veszedelmes kelepcét állított fel számomra, s azt hiszi, hogy eddig rég fogva vagyok benne. Felhívott, hogy bizonyítsam be, miszerint az 1847-ben kinevezett főconsistorialis bizottság mely a különböző theol. tanszékeknek az azokhoz tartozó és nem helyhez kötött vagyonalapokkal együtt egy helyre való csoportosítását véleményezte, szintén a vagyonrablás tényét kisértette meg! Sőt a véleményt határozattá emelt népes egyházfőtanács is ezen főbenjáró kísérletet követte 14*