Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-14 / 7. szám

derítésére azóta tett, teljesen ignorálják, ezáltal a tudományos emberre nézve az Önökkel való okos ér­tekezést csaknem lehetetlenné tették. Amaz észfölötti körben, amelyben az Önök tudománya mozog-, az értel­mes gondolkozásnak semmi helye, mert ahol a dolgok természetes fejlődése negszünik, ott eszünk, felfogá­sunk megáll. Mit is okoskodjék az ember ott, hol az okos szóra hal'gatni tilos ? De azt mégis kérdezhet­jük Önöktől, honnan vették azokat az ószfölöttisége­ket, amelyekkel oly nagyra vannak ? A Krisztus evangyóliomából ? De hát mikép eshetett az, hogy minden ami emberboldogitó, felségei van a keresztyén vallásban, azt Jézus mind ész-ós szivhcz szóló oly félre­érthetetlen beszédekben adta elő, melyek mindegyi­kére rá van nyomva az örök igazság és szépség pecsétje: minden ember érti ós gyönyörködikbennök; ellenben az önök által úgynevezett és fölötti hitigaz­ságok egytőlegyig Jézus oly előadásain alapulnak, melyekben amaz észfölöttisógekre legfölebb homályos célzások találhatók, de e célzásokat csak az érti, kinek az egyház az észfölöttit már fejébe verte; holott a dolog természete szerint éppen észfölötti dolgokat kellett volna Jézusnak egészen lisztára kifejtenie, miután azokat, mint az észt túlhaladó mysteriumokat, kívüle senki tisztára kifejteni nem képes. Vegyük pl. az „unitas in triuitate et trinitas tein in unitataa -féle egyházi tant, melyről Augusti­nus egy könyvet irt, és utoljára is azt a v llomást teszi: „dictum est tamen trés personae, non ut illud diceretur, sed ne taceretur" : azt kérdem, mikép es­hetett, hogy annak a minden emberi fogalmat túl­haladó subtilitásu hitcikknek, melytől mint az egy­ház tana szerinti alípdogmától az ember örök üdve függ, az Ur, ki csak is az emberiség lelki üdvéért élt ós halt, még csak egyetlen egy önálló mmda­tot sem szentelt, holott a keresztelést rendelő pa­rancsban az ügyre vonatkozó, alkalmilag ejtett né­hány szónak az Ur monotheisticus követőinél előre láthatólag ebionita magyarázatot kellett várni, a pogányokból lett Keresztyéneknél pedig a tritheisti­cus félremagyarázás elmaradhtitlan volt. Mennyi visszavonástól, mennyi nyomortól, mennyi vérengzés­től mentette volna meg az Ur a világot, ha „az Atyának, a Fiúnak ós a Szentléleknek" szavai után csak ezt a pár szót veti még „három^ágos egy Isten" ? Nem csodálatos dolog-e az, hogy oly lélek­ben járó hitcikkre nézve, melyben csak is az Ur világos kijelentése lehetne döntő, a szót annyira kímélte volna, hogy annak leglényegesb vonásai kimaradtak, mig olyan igazságoktól, minők Máté Y. fejezetétől kezdve olvashatók, melyeket előtte is, utána is bölcs emberek elmondtak, épen nem kí­méli a szót ? És már most látja, kedves kartárs, ha Önök a helyett, hogy a már százszor jól elmondott dolgokat százegyedszer roszul mondják el, inkább kérdésein­ket figyelembe vennék ós azokra felelnének, akkor vitatkozásunk nem csak hogy nem keserítene, hanem a fogalmak tisztázását eredményezvén, a tudomáuy és közvetve az egyház javára szolgálhatna. De Önök mint az Ur Isten hivatalos ügyvivői kényelmesebbnek látják, kérdéseinkre semmitsem hajtva, velünk röviden elbánni ós minket egyszerűen a keresztyének sorából kidecretálni. Hogy is lehetnénk mi keresztyének, mikor min­den keresztyén hitkötelezettsóg *) alatt áll, minekünk pedig nyilván nincs hitünk, miután nem hiszünk oly kijelentett tudományban, melyet az Isten ihlette szentírásból nem is a XVI. század confessioinak írói állapították meg, hanem a debreceni collegium tanárai ugy tákolnak össze, hogy ők határozzák meg, mi a szent Írásban ászfölötti hiendő, ós mi puszta accomodatióból ejtett észfölötti, amit természetesen csak ők tudnak megmondani. S ime ilyenek után Önök még csodálkoznak, hogy ultramontánoknak címezzük, mikor amellett még az irányunkban folytatott egész eljárásuk is ugy hasonlít az ultramontáook eljárásához, mint to­jás a tojáshoz ! Midőn Ön, kartárs, Filónak az idei Figyelmező első számában megjelent cikke fölötti elragadtatásában magasztaló zsolozsmákra fakad, különösen kiemelendő­nek tartja annak, Ön szerint, megdönthetlen érvelé­sét, melylyel azon vádat utasítja vissza, hogy „a prot. orthodoxia a r. katholicismusnak, sőt az ult­ramontanismusnak szövetségese ós útegyengetője*. — *) Csodálatos, hogy ezt a fából csinált vaskarikát is Krisztus szavaiból csak az Úr Isten hivatalos ügyvédjei tudják kiolvasni, mi meg ugyancsak észfelettinek találjuk, hogy Krisztus, ki semmiféle hitrendszert nem állított fel, mégis kötelezte volna az embereket arra, ami nem volt, és tanítása szellemét tekintve nem is akarhatta, hogy le­gyen. Másfelől az Úr legnagyobb apostola meg világosan tanítja, Rom. 14, 4: „Te kicsoda vagy, hogy másnak szol­gáját kárhoztatod? Az ő tulajdon urának áll vagy esik ő" ; továbbá 12. v.: „Mindenikünk maga ad számot magáról Istennek." B. M. 13*

Next

/
Oldalképek
Tartalom