Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-27 / 39. szám

természet tudományok, s a VIIL osztályban „háztartás isme" továbbá lélektan, ének, női kézi munka, rajz és testgya­korlás. Az intézetbe a beiratások évenként egyszer, az iskolai évet megelőző 5 napon sept. 22. — oct. l-ig tortén­nek. A növendékek valláskülönbség nélkül vétetnek föl legalább 6 éves korukban. A rendes, kötelezett tantár­gyak évi dija az első osztályban 20 ft, többi osztályok­ban 30 ft. A tandij félévenként előlegesen fizetendő az egyház pénztárába. * Választások. Lapunk munkatársa Benke Ist­ván, az utrechti egyetemről hazaérkezett végzett theolo­gus, a kunszentmiklósi ref. gymnasiumba segédtanárnak hivatott meg. — A „H. M. V." újságolja, hogy a hódme­zővásárhelyi ref. presbyterium f. hó 13-án tartott gyűlésén Gőz István tanár igazgatónak, Varga Antal (a Vásárh. Közi. szerint Varga Lajos) másodéves tech­nikus a Garzó Imre lemondása folytán üresedésbe jött id. tanári állomásra választatott meg. * A nagyszalontai hatosztályu ref. gymnasium — irja a Várad" — 4 osztályú gymnasiummá és ezzel kapcsolatos polgári iskolává alakittatik át, és pe­dig ugy, hogy a polgári iskola első osztálya f. év októ­berében már fölállittatik s jövőre a gymnasium V. és VI. osztálya meg lesz szüntetve. IRODALOM. * A Franklin-társulat kiadásában megjelentek: A szegedi boszorkányok. Regény. Irta Jósika Mik­lós. Második, népszerű kiadás. Három kötetben. Egy-egy kötet ára 50 kr. —A szarvasmarha haszonvétele és kiválóbb fajtáinak rövid ismertetése. Irta Kégly Sándor oki. gazda. Hét fametszettel. A „Falusi Könyvtár" cimü vállalat 12-dikfüzete.Ára 50 kr.—Francia nyelvtan iskolák és magántanulók számára. Négy folyamban Szerzé Scwiedland Frigyes, a francia nyelv tanára Budapesten. Két kötet. Egy-egy kötet ára 80 kr. — Vezér könyv a testgyakorlás tanításához. Tanítók és tanító­jelöltek számára, szerkeszté Markó Lajos, kassai népiskolai igazgató-tanitó. 29 fametszvénynyel. Második újra átdolgo­zott és bővített kiadás. Ára GO kr. — A méter-mérték a magyar korona országaiban a hivatalos adatok nyomán összeállítva. Igen kicsiny zsebkiadásban. Ára 10 kr. * Sporzon Páltól, az ismert nevü gazdasági írótól, egy kis füzet jelent meg és küldetett be szerkesztőségünk­höz; cime: Tervek és törekvések a keszthelyi gazd. fels. tanintézet ujjá szervezése tárgyában. Kapható Keszthelyen Sógor Györgynél. Ára ? * Fábián Miliály, harkányi ref. lelkésztől meg­jelent: Gusztáv Adolf svéd király, a protestáns keresz­tyén hit hős bajnokának és vértanujának életrajza. A „Jahrbuch für christliche IJnterhaltung für 1865" után Ára 40 kr. A munka jövedelme a prot. árvaház javára fordittatik. Közelébb ismertetni fogjuk. * A „Nyelvőr" 9-dik füzete, megjelent. Tartalma : Figura etymologica. P. Thewrewk, Szóegyeztetés. Joannovics. Alom-elem" képző. Fischer. Gyüjtsünk anyagot a magyar syntaxishoz. Ihász. Balásfi Tamás magyarsága. Király. Adatok a nyelvújítás történetéhez. Steiner. Nyelvemlékben szók. Lőriuc. Ikerszók. Vozári. A magyar nyelv a regényirodalomban (Mel­cer). a népies irodalomban (Szarvas), a hirlap-iroda­lomban (Szarvas.) Helyreigazítások, magyarázatok. Nép­nyelvhagyományok. * Előfizetési felhivás a „Táncz" című zenemű­folyóiratra, mely f. é. okt. hótól kezdve minden hó 1-én 10-én és 20-án jelenik meg. Nevezett folyóirat csak jó és uj táncdarabokat fog közölni és pedig: közönséges könnyű és igen könnyű stylusban. Egy egész évfolyam legalább 60 darabot tartalmaz. Előfizetési feltételek : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt. 10 kr. Negyedévre 1 frt. 10 kr. Egyes szám ára 30 kr. Gyűjtőknek 10 be­küldött előfizető után egy ingyen példánynyal szolgálunk. Goll János képezdei és polg. isk. zenetanár. Vízivá­ros fő-utca 20. * A Protestáns árvaliázi képes naptár az 1875-dik közönséges évre a napokban megjelent. Szer­kesztették : Farkas József és Kovács Albert. Ára 30 kr. Tartalmát a szokott naptári részeken és a vásárjegyzéken, kivül, a következők képezik: Az Ur kicsinyei. A pesti protestáns árvaház, Farkas József. A szegény asszony könyve, Vörösmarty. Gr. Teleky Sándorné (arcképpel), Farkas J.) A gyermek, Hugó Viktor után Lőrincy L. Zsig. A gyermek felnevelése. Komáromy Lajos. A míg fiam alszik, Hajnalka. Fabó András (arcképpel) F. J. Húsvéti ének, Székác3 József. Láss (németből) Székács J. A henyeségés iparkodás (angolból.) y+ó. Ének (német­ből) Kovács Lajos. Falu Kata, Nyilas Samu. A kereset­len kutyafej, Szentkuty Kár. Özvegy ember, Győry Vil­mos. A mi pénzbe nem kerül és mégis drága, Szent­kuty K. Téli esték, Gegus Gusztáv. A láthatatlan k éz Csicsvai Vasas András. Fővárosi temetés, B. F. A türelem (angolból) y+ó. Az eperjesi kollégium (képpel) f. Sz. Erzsébet (képpel) f. A pálinkáról, dr. Schwarz László. Az uj mérték, F. Adomák. Egyházi névtár. — Ez elő­sorolt tartalomjegyzéken kivül, ha megemlítjük, hogy a befolyó tiszta jövedelem valamint a mult, ugy a jelen évben is a pesti prot. árvaházra fordittatik, és igy ez által is néhány árva felneveltetése lehetőve tétetik; s továbbá hogy a szerkesztők igyekeztek népünknek nap­tárban is lehetőleg kedves s hasznos olvasmányt nyúj­tani, s ha végül megemlítjük, hogy az árat lehetőleg olcsóra — 30 krra — tettük ez évben is szabad lesz re­ménylenünk, hogy a t. lelkész urak nem tagadandják meg e naptárnak a nép között eszközlendő elteljesztése ér­dekében szíves közreműködésüket. A megrendelések Hor­nyánszky Viktor úrhoz (Budapest, Bálványutca 20 sz.) in­tézendők. Farkas József,

Next

/
Oldalképek
Tartalom