Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-04 / 1. szám

zonyítást, már hogy lehet azt kérdezni, hogy Révész ur miért nem ir mostanában a Protestáns Lapba, holott az egész világ előtt ismeretes a Ballagi és Révész álláspontja közötti különbség, s e mellett R. nr maga is szerkesztője egy egyházi és iskolai közlönynek, s pedig olyannak, melynek nagy részét — nem számítva a Frecskaságokat és Kámoryakat — majd Révész, majd Tiszántúli név alatt maga írja. Hát azt nem kérdezné meg D. ur a Pesti Naplótól, vagy a hivatalos laptól hogy Iielffy s Irányi miért nem irnak beléjük vezércikkeket ? Hogy Filó ur nevével mostanában miért nem találkozik Ballagi lapjában, azt is meg fejthetné D. ur. Török s Fördős urak annyit a Protest. Lapba is irnak, mint más lapba ; vagyis más szóval: nekik annyi az ujabb időkben a tennivalójuk, hogy egyik lapot sem áraszthatják el cikkeikkel. Ezen naivság mellett azonban van igazság is — mint mondánk — D. ur kérdésében. Ha megnézi a Protest. Lap, sőt csak az egykori Protestáns naptár tartalomjegyzékét, nagyon sok nevet talál abban olyat, melyet a közelebbi évek tarta'omjegyzékében hiába keres. A lapra nézve ez kétségkívül nem örvendetes ^körülmény; de mégis hála Istennek, hogy igy van. Szomorú idő volt az hazánkra és egyházunkra nézve, a mikor az irni tudó protestánsok — egyháziak ugy mint világiak — megjelentek cikkeikkel a Protest. lapnál. Hála legyen a gondviselésnek, most már körülményeink javultak annvira, hogy nem vagyunk mindnyájan egy térre, s egy egyházi lapra szorítva. Világi uraink — kik pedig egykor mint mondám majd mind, p. o Lónyay, Kerkapoly, Tisza Kálmán, Iváuka, Várady Gábor, Zsedényi s számosan ismeretesekké tették magukat az egyházi irodalom terén is, ma már legnagyobb részben más térre fordítják figyel -möket. Egyházi férfiaink kitünőbbjei közül többen a püspöki, minisztertanácsosi, osztálytanácsosi, tanfelügyelői s más egyéb munkaterhelte székekben ülnek; kik még forgatják az egyház érdekében tollúkat, azok egy része a hazai négy egyházi közlöny között van megoszolva. Ezért ne csodálkozzék D. ur, hogy a lapunkban egykor csillogott neveknek egyike vagy másika most hiányzik. Egyébiránt e fentebb emiitett körülményeket eltudva, tekintse végig D. ur mult évi lapunk tartalomjegyzékét, és azután számlálja el magának — az ujjain is megteheti, — azon „más jeleseket, kik erejüknek teljességében vannak s hallgatnak." Azután meg olvassa el D. ur Révész ur „Figyelmezőjének" utóbbi számát, és ott meglátandja, hogy ha arra akarnánk várakozni, míg egy tökéletes heti lapot megindíthatunk, akkor várakozhatnánk mi is, mint a debreceni collegák, talán a jövő század végéig is, és még azután is. Szabad legyen azonban ez alkalomból D. úrhoz, és még igen sokakhoz egy kérést intéznünk. Mely is ez: Ne várjuk, hogy hazai egyházunk minden kitűnő embere egy lap köré csoportosuljon ismét,'hanem tegyünk, a mennyit az adott viszonyok között tehetünk. Ha a más működési térre szólított, avagy az egyházkormányzói szi'ke be emelt veteránjai egybázunkna k letették vagy legalább ntnúbbaoforgatják egyházi érdekeinkben a tollat: vegyék fel azt a fiatalabbak s a kevésbé elfoglaltak, s vegyék fel különösen azok, kik ex professo munkásai az Ur szőllejének, és a helyett, hogy erejűket idojöket igen sokszor idegen érdekeknek adják szolgálatába, szenteljék magokat kizárólag vallásunk, egyházunk s iskoláink érdekeinek. Ha Lapunk " irányával nincs valaki megelégedve, támogassa az elveivel öszhangzót, de mindenesetre tekintse a hozzá legközelebb eső érdekű ügynek egyházunk ügyeit. IRODALOM. Der ungarisclie Protestanten-Vereio, seine Entstehuog und seine Wírksamkeit. Ez a címe azon csinos kiállítású, 82 lapra terjedő füzetnek, mely a Frinklintársulat bizományában ép most hagyta el a sajtót. Szerénységünk tntja e munkáról, melynek keretében a névtelen szerző saját szereplésünket érdemen felüli méltatásban részesíti, hosszabban szólanunk, még kevésbé tartjuk helyén ez esetben a kritikát, mint amely — emberi közös gyarlóságunknál fogva — elfogulatlan nem lehet, vagy ha lehetne is, senkitől sem kívánhatjuk, hogy a részben önmagunkra vonatkozó bírálatnak hitelt adjon. Mindamellett azonban nem állhatjuk meg, hogy a munkának szerkezetére és irányára nézve ki ne mondjuk abbeli véleményünket, miszerint az tökéletesen kielégítő s elég részletes és hű arra, hogy belőle a külföld megismerkedjék egyletünknek érdekes mozzanatokban már eddig sem épen szegény történetével. Ami a munka célját illeti, ezt maga az ügyes tollú szerző a következőkben adja: „A munka célja az, hogy a reformmozgalmakról, melyek ujabban a magyarországiprot. egyház kebelében a német protestansegylethez hasonló egyesületnek léteit adtak, távoli testvéreinket és elvtársainkat Németországban értesítsük. Lássák ebbő*, hogy nálunk is vaunak férfiak, akik a modern theologia igazságait és vívmányait nemcsak elismerni, de hirdetni is elég bátrak és erősek. Ébreszsze fel és taitsa ébren egyszersmind e tudósitvány az összetartozandóság érzetét, hogy igy eleje vétessék a szétzüllés és felekezetekre való oszlás veszélyének, mely okvetlenül bekövetkezik, ha a csatározók kis csapatja benső kapocs nélkül szétszórva és isolálva áll szemben az ellenség tulszámával. Miként egykor a reformatió idejében a Német- és Magyarország közt folytatott eszmecsere nálunk a legszebb gyümölcsöket termé, s a Németország tartományaiba özönlő magyar fiatalság ott a szabad tudomány forrásából erőt ,és bátorságot merített magának az evangeliomi igazság és szabadság legszentebb javaiéit folytatott küzdelmeihez : ugy most is, a reformok korában, Németország hasonérzelmü testvéreivel kötött szövetségünkből és egyesülésünkből szerezzünk magunknak erőt a harchoz, melyet mint mindenütt, ugy nálunk is, a liberális pártnak az igazhivők éb türelmetlenek ellen folytatnia kell. Legyen e tudósitváoy a közös működés és kölcsönös érintkezés hosszú láncának első szeme." A lelkes czerzö emez óhajtásához mi is szivünkből járulunk s e